Tekerj a pápalátogatásra!

Külhoni – 2019. április 2., kedd | 18:01

Negyedik alkalommal rendezik meg 2019-ben a kerékpáros Mária Maratont, mely Közép-Európa egyik legnagyobb spirituális sportrendezvénye. Ferenc pápa erdélyi látogatásának alkalmából a zarándokok idén a Máriabesnyő és Csíksomlyó közötti, több mint 750 kilométeres távot teljesítik a Mária Úton.

2018-ban nagy megtiszteltetés érte a Mária Maraton szervezőit: a sportesemény vatikáni támogatásban részesült, a Kultúra Pápai Tanácsához tartozó sportszervezet, a Sport at the Service of Humanity rendezvénye lett. A hit sportban való megélését Ferenc pápa is szorgalmazza: el kell mélyíteni a sport és a hit között fennálló szoros kapcsolatot, hogy a sport terén az önmagunk legyőzésére tett erőfeszítés egyben arra is ösztönözzön, hogy mindig jobbak legyünk, az élet minden területén. Ez alapján az idei Mária Maratonnak mi más is lehetne a célja, mint a Szentatya csíksomlyói látogatása.

A kerékpárosok május 21-én indulnak Máriabesnyőről, és május 31-én érkeznek Csíksomlyóra, átlagosan napi 70 kilométert tekernek, imáikat a pápáért ajánlják. A Mária Maratonról részletes információk a Mária Út honlapján találhatók. A zarándokok csapatába még várják a jelentkezőket.

Forrás és fotó: Mária Út Egyesület

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria