Téli remény – Adakozásból több rászorulónak tud segíteni a nagyváradi karitász

Külhoni – 2018. január 16., kedd | 14:40

A nagyváradi egyházmegye híveinek támogatásával idén hatvannal több rászoruló kaphat meleg ételt a Caritas Catolica nagyváradi, margittai és tasnádi szegénykonyháin a téli hónapokban. Az ellátottak számának növelését a 2017-es Szent Erzsébet-napi gyűjtés tette lehetővé.

A tavalyi Szent Erzsébet-napi gyűjtés a vártnál is eredményesebbnek bizonyult a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében. A jótékony cél nemcsak a híveket mozgatta meg, sokan adakoztak a Katolikus Egyház berkein kívülről is. A legtöbb támogatás a templomokban gyűlt össze, de voltak olyanok is, akik közvetlenül a Caritashoz vitték el felajánlásukat. Az azóta eltelt időszakban az összes részt vevő plébánia eljuttatta a Caritashoz a perselyadományokat, a segélyszervezet pedig az összegek beérkezésével párhuzamosan növelte a szegénykonyha ellátottainak számát. (Tasnádon hattal, Margittán héttel, Nagyváradon pedig negyvenhéttel többen kapnak meleg ételt a szegénykonyhák rendszeres ellátottjain felül.)

Az összefogás eredményeként összesen 37 719 lej (2,5 millió forint) gyűlt össze, amelyből a nagyváradi karitász hatvan rászoruló számára tud levesből és főételből álló kétfogásos ebédet biztosítani négy hónapon át, minden hétköznapon. Ez nagy segítséget jelent a szegény családoknak a megpróbáltatásokkal teli téli időszakban.

A Szent Erzsébet-napi gyűjtésben az egyházmegye összes plébániája részt vett. A hatvanöt római katolikus közösség hívei mellett egy református és egy ortodox parókia is adakozott a szegénykonyhának.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria