Tízéves a kolozsvári Szent Imre Katolikus Óvoda

Külhoni – 2018. november 12., hétfő | 16:40

Az egykori Fürdő utcában, a Sétatér szomszédságában tágas, világos épületekben és a hozzájuk tartozó nagy udvaron ünnepelhették a Szent Imre Katolikus Óvoda fennállásának tizedik évfordulóját november 10-én Kolozsvárott.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Tíz éve szerény körülmények közt jött létre Kolozsváron a katolikus óvoda, akkor a plébánia udvarán néhány hideg, sötét helyiség állt üresen, amelyeket később otthonossá varázsoltak.

A mostani ünnepség a félig felállványozott Szent Mihály-templomban szentmisével kezdődött, homíliát Kémenes Lóránt Zoltán főesperes-plébános mondott, a gyermekek versekkel készültek, majd az ünneplők az intézmény zászlaja alatt ünnepélyesen átvonultak az óvodához, ahol fotókiállítás várta a nosztalgiázni vágyókat, mellé kalács, kávé, forró tea is járt.

Az udvaron elhangzottak a köszöntőbeszédek, megemlékeztek az alapító plébánosról, Kovács Sándorról. Kémenes Lóránt és az óvoda igazgatója, Péter Tünde leleplezték az emléktáblát, a főesperes szenteltvízzel hintette meg azt, valamint az óvoda helyiségeit.

A magyar kormány a Bethlen Gábor Alap óvodatámogatási programján keresztül járult hozzá a méltó körülmények kialakításához.

A kolozsvári magyar főkonzulátus képviselője Sík Sándor Szent Imre-jellemzését idézve vázolta, milyen a magyar fiatal ideálképe, amelynek kialakítása az óvodában kezdődik el. Ezt később Tárkányi Erika magyartanár, egykori óvodai szülőbizottsági elnök is aláhúzta: a jellemformálás az óvodában nemcsak hogy elkezdődik, de az emberség lényeges elemeit itt alakítják ki, a további stúdiumok inkább tudást adnak hozzá, a jellem, a mindennapi társas viselkedés itt alapozódik meg.

Horváth Anna, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, maga is óvodai vezetőtanácsi tag az érdekképviseleti szervezet nevében ígérte, hogy ahogyan eddig, ezentúl is azon dolgoznak, hogy az erdélyi magyar közösség jó állapotban tudja tartani, használni, ahol szükséges, visszakapni az épületeit. Zsigmond Emese, a Napsugár és Szivárvány gyermeklapok főszerkesztője gyermekközönséghez szokottan szólította meg a jelenlevőket, ajándékul egy emléklapot hozott, amelyen szerkesztő elődje, Fodor Sándor Csipikéjétől vett idézet biztatja ezentúl az óvodába járókat és nevelőiket, hogy a szeretet szigetét teremtsék meg a Szent Imre-óvodában.

Az ünnepség második része már az ínycsiklandozó születésnapi torta körül zajlott, amelyen sorra gyújtották meg a tíz gyertyát. „A kezdetek” gyertyáját Veres Stelian plébánoshelyettes gyújtotta meg, ő képviseli a folytonosságot, jelenléte régebben is a derűt hozta el a gyerekek körébe, ő jelenti az állandóságot a szülők és nevelők számára. Őt az első igazgató, Krizbay Mária követte, aki „a jó alapok” gyertyáját gyújtotta meg, majd sorra következett Tárkányi Erika és az „akarom, hogy légy” gyertya, Vákár István és „a támogatás” gyertyája, Nagy Alíz és „a szeretet” gyertyája, Albert Kati és Csaba meg „a jó segítség” gyertyája, Horváth Éva és „a helytállás, kitartás” gyertyája, a „stabilitásét” Bálint Éva óvónő gyújtotta meg, ő a kezdetektől máig itt dolgozik, „a fejlődés” gyertyáját Péter Tünde igazgató gyújtotta meg, végül „az új horizontokét” Kémenes Lóránt Zoltán.

A gyermekek körbeállták a tortát, és erősen koncentrálva legnagyobb kívánságukra együtt elfújták a születésnapi gyertyákat. Következhetett a várva várt pillanat, amikor kicsi és nagy megkóstolta a tortát, a Mókázó együttes vidám zenéje kísérte a kezdődő szülinapi bulit.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Tompa Réka

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria