Úgy bánni az elesettel, mint egy királlyal – A szegények orvosára emlékeztek Felbáron

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Jankó Gábor, a csallóközi település plébánosa Boldog Batthyány-Strattmann László és Felbár kapcsolatáról szólt. A lelkipásztor elmondta, hogy László édesapja, Batthyány József 1878-ban elhagyta családját, és feleségül vette Kornis Antónia grófnőt. Elhagyott felesége, Batthyány Ludovika betegségben halt meg 1882-ben, harminckilenc éves korában. László ekkor tizenkét éves volt. Batthyány József 1882-ben megvette a felbári kastélyt és a birtokot, s ideköltözött. Az édesanya halála után az árván maradt gyermekeket az anyai nagyapa, Batthyány Zsigmond a Somogy megyei Csákányba vitte. Az apa azonban, aki ekkor már Felbáron élt második feleségével, pert indított apósa ellen. Batthyány Zsigmond elvesztette a pert. A gyermekek hiába kérték édesapjukat, hogy nagyapjuknál maradhassanak, ő Felbárra vitte őket. Így került László is Felbárra, és itt töltötte az iskolai szüneteket körülbelül 1890-ig. Később mint orvos visszajárt Felbárra gyógyítani. 

Jankó Gábor a szentmise elején köszöntötte Székely János püspököt, majd egy idézetet emelt ki Batthyány-Strattmann László naplójából, amelyen keresztül rámutatott a szegények orvosa hivatástudatának gyökerére: „A beteg megtanít, hogy mindig jobban szeressem Istent, és a betegekben Istent szeretem. A beteg Isten jóságából Cirenei Simonná tesz engem, mert segítek Krisztus keresztjét hordozni, a felebarát keresztjét a felebaráti szeretet által.”

Székely János püspök a szentmise bűnbánati részét megelőző elmélkedésében elmondta, miután Szent Márton odaadta a köpenyét a didergő koldusnak, különleges álmot látott. Látta Krisztust a szentek és az angyalok között. A Megváltó az ő félbevágott katonaköpenyét viselte, amelyet korábban a koldusnak adott. Jézus Márton álmában azt mondta: „Ezt a köpenyt Mártontól, a katekumentől kaptam.” Hatalmas örömmel ébredt fel, és elhatározta, hogy egész életét Krisztusnak szenteli. Ezt az örömöt élte át újra és újra Boldog Batthyány-Strattmann László is, aki javait nem a maga hasznára fordította, mint ahogy tették és teszik ma is sokan a gazdagok közül, hanem vagyonában lehetőséget látott arra, hogy adjon, s az adakozás gesztusán keresztül szolgáljon. Székely János szerint az Úristen minket is erre az útra hív: életünk legfőbb feladata, hogy megtanuljunk szeretni és az életünket odaajándékozni másoknak.

Székely János szentbeszédében kifejtette, Boldog Batthyány-Strattmann Lászlónak nem volt szép és könnyű gyermekkora, hiszen az édesapja elhagyta a családját, új házasságot kötött. Édesanyja a halálos ágyánál még látni szerette volna volt férjét: a meghívás mellett biztosította arról, hogy nincsenek mögöttes szándékai, mindent megbocsátott neki. Az édesapa mindezek ellenére nem ment el hozzá. Székely János rávilágított arra, hogy a herceget nehéz gyermekkora tette alázatossá, érzékennyé az elesettek iránt.

A szent életű orvos életpéldája nyomán Székely János kiemelte a szenvedéssel kapcsolatos három magatartásformát. A püspök álláspontja szerint vannak, akik feladják a küzdelmet, úgy gondolják, hogy az életüknek nincs értelme, a szenvedés megsemmisíti őket. Másrészt vannak, akik tüskéket növesztenek, hatalmas falakat emelnek maguk köré a szenvedést megtapasztalva. Ezzel szemben vannak, akiket a szenvedés alakít, nevel, nemesít: a legnehezebb pillanatokban is képesek arra, hogy Krisztus fényét közvetítsék. Minél inkább meg akarunk szabadulni a terhektől, annál nehezebbekké válnak. Ha a nehézségeket el tudjuk fogadni, valódi keresztekké válhatnak, tartást adhatnak.

Az esztergom-budapesti segédpüspök Batthyány-Strattmann László lelki örökségéből kiemelte azt a mintát, ahogyan feleségét és gyermekeit szerette. Ennek kapcsán rámutatott arra, hogy életében, lelki érésében, fejlődésében felesége, Coreth Mária Terézia milyen fontos szerepet töltött be. A talpraesett, vidám, mélyen vallásos asszony mellett Batthyány-Strattmann László megtalálta igazi önmagát, mellette vált szent életűvé. Ezért Székely János sajnálatát fejezte ki, hogy nem együtt avatták boldoggá a házaspárt. A feleség és az édesanya hivatásának méltatását Vörösmarty Mihály soraival folytatta: „Kezedben a gyermeknek álmai, / Tündérvilága lelkes ifjunak, / A férfi boldogsága; játszani / Ily drága kincsek nem adattanak.”

Székely János felidézte azt is, hogy a Batthyány házaspár délutánonként együtt imádkozta Szűz Mária kis zsolozsmáját. Amikor a feleséget dicsérő részhez értek, a szegények orvosa felállt, és mélyen meghajolt hitvese előtt.

A püspök figyelmeztetett arra, hogy a házasság szépségének megőrzése mindig a házastársakon múlik: az egység csodájának újrateremtéséhez érzékenység, megbocsátás, nagylelkűség, fantázia, idő, új mézeshetek és új nászutak kellenek. Székely János egy ötgyermekes házaspár tanúságtételét idézte: hetente egy este kettesben, a gyerekek nélkül, havonta egy nap a gyerekek nélkül, évente egy hétvége a gyerekek nélkül. Öt gyermekükkel ezt az alapszabályt egy életen át betartották. A gyermekek ezt nem érezték tőlük elrabolt időnek, mert tudták, a szüleik boldogsága rájuk is átsugárzik.

A családról szóló elmélkedését folytatva Székely János kiemelte, hogy Batthyány-Strattmann László és felesége nagylelkűen mondtak igent az életre, tizenhárom gyermeknek adtak életet. A püspök rámutatott, a magyar nép súlyos problémája az, hogy egyre kevesebb gyermek születik 1981 óta. Fontos lenne, hogy a Batthyány házaspár példáját követve a mai fiatalok is nagylelkűen mondjanak igent az életre.

Az emlékmise szónoka saját gyermekkorából felidézte a családi körben imádsággal, énekkel, történetmeséléssel eltöltött adventi estéket. Ilyenkor azt érezte, mintha egy titokzatos kéz felemelné a családjukat. A közös imádság, éneklés után a testvéreivel arra kérték a szüleiket, hogy meséljenek: a megismerkedésükről, a háborúról, az éhezésről, a nagyszüleikről. A püspök családja számára meghatározó volt az édesanya példája, akinek mély vallásosságából, hitéből merítettek erőt.

Székely János Batthyány-Strattmann Lászlót nemcsak mint jó férjet és családapát, hanem mint gyógyítót és orvost is példaként állította a hallgatóság elé. Felidézte: egy alkalommal egy idős férfi kereste fel a szent életű orvost, és megvallotta neki, hogy soha életében nem volt olyan boldog, mint az általa létrehozott kórházban, mert itt úgy bántak vele, mint egy királlyal.

Székely János egy idős asszony tanúságtételét is megosztotta. Az asszony férje rákos volt, nagy fájdalmai voltak, nehezen aludt, gyakran átkozódott, szidta a feleségét, szidta Istent. Egy reggel egy szintén rákos beteg lány hívta telefonon, akivel férje a kórházban ismerkedett meg. A lány templomba hívta őket, a közösségük által tartott imádságra. A feleség szabadkozott, hogy férjének nagy fájdalmai vannak, és már régen nem jártak templomban. A férj a lány kedves unszolására végül kötélnek állt. A házaspár elment a közösség által tartott imádságra, nagy szeretettel fogadták őket, együtt imádkoztak a beteg férfiért. Amikor kiléptek a templomból, a beteg férfi és felesége úgy érezték, hatalmas kövek esnek le a szívükről. A férj nyugodtan töltötte a imádságot követő éjszakát. A lány másnap felhívta őket, és érdeklődött a hogylétük felől – nem titkolta, hogy ha az az értelme a betegségének, hogy néhány betegtársát elvezesse Jézushoz, akkor szívesen vállalja a keresztet. 

Székely János egy példázattal segítette a lelkiismeret-vizsgálatot: egy bölcs megkérdezte a tanítványait, tudják-e, mi a különbség a Genezáreti-tó és a Holt-tenger között, hiszen mindkettőt a Jordán folyó vize táplálja. A bölcs megadta a választ: a Genezáreti-tó azt a vizet, amelyet kap, újra és újra bőkezűen továbbadja, a Holt-tenger viszont nem ad tovább semmit, csak „magába falja” a Jordánból beleömlő vizet. Székely János a példázat kapcsán feltette a kérdést: Milyen az életünk? Továbbadjuk-e azt, amit kaptunk: az időt, a szeretetet, a képességeket? Vagy inkább a Holt-tengerre hasonlít az életünk, és nem adunk helyet a segítségünkre szoruló embereknek?

A szentmisét követően a felbári Szent István-templom bejáratánál a Boldog Batthyány-Strattmann László emlékére 2000-ben elhelyezett emléktáblánál Székely János esztergom-budapesti segédpüspök a szegények orvosának szentté avatásáért imádkozott. Az imádságot követően az emléktáblánál koszorút helyezett el Bugár Árpád templomatya, Bodó István felbári polgármester, valamint Varga Eleonóra, a helyi Batthyány-Strattmann László Alapiskola igazgatója és Felbár testvérközségének képviselője, Valiczkó Mihály győrasszonyfai polgármester.

Fotó: Lambert Attila

Ikker Eszter/Magyar Kurír