Véget ért a Caritas Catolica másfél éves VOLO-projektje

Külhoni – 2017. július 29., szombat | 15:15

Regionális önkénteshálózat jött létre azon a projekten keresztül, melynek zárókonferenciáját július 27-én tartották a nagyváradi Continental szállóban. A projektvezető partner a váradi Caritas Catolica Egyesület.

A projekt elején végzett felmérésekből kiderült, hogy társadalmunk nem tartja fontosnak az önkéntességet, de hisz az összefogó civil szervezetek erejében, mivel kiderült, hogy általuk lehetséges változtatni – mondta el bevezető beszédében Sebestyén-Sárközi Anikó moderátor.

Rajna József atya, a Caritas Catolica Egyesület vezetője románul, majd magyarul emlékeztetett: amint Ferenc pápa is megfogalmazta, maga Jézus mutatott rá arra, hogy az életünk nem a vagyonunktól függ; nem vagyunk önállóak, nem mi döntöttünk létezésünkről sem, s egymagunk nem tudjuk biztosítani mindazt, amire szükségünk van. Amikor erre rájövünk, világossá válik, hogy cselekedetekre van szükség: ez a karitatív szolgálat, s erre alapul a nagyváradi Caritas Catolica Egyesület tevékenysége is. A Caritas vezetője köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy egy lépést tudjanak tenni ezen a téren, s hozzátette: ez nem a véget jelenti, hanem az önkéntesség kibontakoztatásának kezdetét.

Simai Éva, a szatmári Caritas Catolica önkéntesprogramjának vezetője a szatmári egyesület tevékenységéről szólt, illetve arról, hogy mit valósítottak meg a váradi Caritassal közösen lebonyolított projekten belül.

Derzsi Ákos, az RMDSZ szenátora, aki korábban a Caritas Catolica Egyesületet vezette, elmondta: az eredményeket látván nehezen tudja eldönteni, mi jobb, e projekt menedzserének vagy szenátornak lenni – a szenátusban ugyanis lassabban történnek a dolgok. Rámutatott, mennyivel eredményesebb egy hálózat, mint egy zárt rendszer; majd visszaemlékezett, hogy másfél évvel ezelőtt, a projekt nyitó konferenciáján mindenki egy táblát kapott, melyre fel folt írva a kérdés, hogy ki lehet önkéntes. A válasz a tábla másik oldalán lévő tükör volt, melyben mindenki megláthatta saját magát. A kérdés most az volt, hogy ki létesíthet önkéntes hálózatot. A válasz pedig a kivetítőn megjelenő fotó, melyen a konferencia résztvevői voltak láthatóak. A szenátor arra is kitért: meglepetést okozott, hogy a gond nem a fiatalokkal van, ők nagyon nyitottak az önkéntes munkára, hanem az ő generációjával, mivel sokan összetévesztik az önkéntességet a hazafias munka fogalmával, mely a régi rendszerben kötelező volt.

Nagy Hortenzia projektmenedzser elmondta: a Regionális Önkéntes Hálózat a Szociális Szolgáltatásokban nevű, rövidítve VOLO-projekt ötlete onnan jött, hogy akkor, amikor önkéntesek jelentkeztek, nem mindig tudták elhelyezni őket, máskor pedig, amikor nekik volt szükségük önkéntesekre, nem tudták, hol lelhetik fel őket.

A projekt keretén belül előzetes elemzést végeztek arról, hogy hogyan alakul az önkéntesség Bihar, Szatmár és Szilágy megyében. Kiderült, hogy az emberi erőforrás nem elégséges, eddig nem volt sem pénz, sem információ az önkéntes tevékenység irányítására. A projekt részeként Váradon is megalakult egy önkéntesiroda, ahol fogadhatják a jelentkezőket, egyúttal egy internetes felület is létesült, a www.volo.ro, ahol találkozhat a kereslet és a kínálat.

A projekt javarészt svájci állami támogatásból jött létre; teljes költségvetése 151 349 svájci frank volt, melyből a vissza nem térítendő kölcsön 136 219 svájci frank, a teljes összeg kilencven százaléka. Ebből a pénzből többek között egy számítógépes programot szereztek be, mely lehetővé teszi az adatbázis kialakítását, továbbá svájci tanulmányi utat szervezetk.

Békési Csaba, a Bihar megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség igazgatója elmondta: az önkéntes munka szakmai régiségnek számít; a weboldal és az iroda országos szinten is megvalósítandó ötlet. Bruncsák Gyöngyi, a Máltai Segélyszolgálat nagyváradi fiókszervezetének vezetője a megfelelő időben nyújtott segítség fontosságát hangsúlyozta.

Az eltelt másfél év során zajló konferenciáknak és egyéb népszerűsítő tevékenységeknek köszönhetően túlteljesítették a tervezetteket, hiszen – mint elhangzott –, nem harminc, hanem közel hetven aktív civil szervezethez jutottak el és jóval több mint száz önkénteshez. A három megye huszonkét tanintézetében több mint másfél ezer fiatalt tájékoztattak az önkéntességgel kapcsolatos tudnivalókról.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye; erdon.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria