Veres András mutatott be szentmisét Szent László halálának évfordulóján Nyitrán

Külhoni – 2017. július 30., vasárnap | 19:58

A felvidéki magyar családokért imádkoztak a hívek Nyitrán, Szent László lovagkirály halálának évfordulójához kapcsolódóan július 28-án. A szentmisét Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, győri megyéspüspök celebrálta a Szent László piarista templomban.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Minden évben összegyűlik a zoboraljai magyarság László király halálának évfordulóján, de távolabbi régiókból is érkeznek hívek az ünnepre, hogy leróják tiszteletüket lovagkirály előtt, aki 1095 július 29-én hunyt el Nyitrán. Müller Péter, a lévai Szent László Kör elnöke szerint ittlétük küldetés is. „Sajnos Léva környékén már vannak olyan falvak, ahol nincsenek magyar szentmisék, viszont magyar katolikusok még élnek ott, így nekik nagyon nagy élmény, hogy eljöhetnek.”

Veres András püspök szentbeszédében buzdította a híveket, hogy imádkozzanak olyan erős hitért, bátor helytállásért, egyház- és hazaszeretetért, mint amely lovagkirályunkat is kiemelte szentjeink sorából. „A történészek úgy írják, hogy László király egy fejjel magasabb volt másoknál. Hogy valóban így volt-e, annak megítélését hagyjuk azokra, akikre ez tartozik, de azt bizonyosan állíthatjuk, hogy erkölcsileg, eszmeileg egészen biztosan kimagaslott, talán nem is csak egy fejjel kortársai közül. Talán nyugodtan mondhatjuk azt is, kiemelkedne közülünk is” – mondta Veres András.


A misére megérkezett Nyitrára az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat által Győrből elindított, Ferenc pápa által megáldott Szent László-láng, amelyet Maga Ferenc, az emlékmise főszervezője, a Zoboraljai Szent László Hagyományőrző Egylet elnöke adott át a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség (Csemadok) alelnökének, Mézes Rudolfnak. Az alelnök ígéretet tett, hogy eljuttatják a lángot a magyarlakta településekre, hogy irányt mutató és igazodási pont legyen az ott élők számára.

A szentmise végén oklevet adományoztak azon személyeknek, akik „igaz magyar emberként tesznek a magyarság megmaradásáért és boldogulásáért”. Idén dicsérő oklevelet vehetett át a lévai Szent László Kör elnöke, Müller Péter, a szintén lévai Kosztolányi Magdolna, Balkó Gábor Kolonból, Okos Márton, erdélyi közíró, valamit Ďuráš Márk, koloni plébános. A Zoboraljai Szent László Hagyományőrző Egylet oklevelet adományozott azon zoboraljai szülőknek, akik gyermeküknek magyar oktatási intézményt választottak.


A szentmise után a Nyitra melletti Kolon községben nyílt kiállítás Szent László életéről. A Tiszta hittel, erős kézzel – Szent László király, a hit bajnoka, a haza hőse 1077–2017 című kiállítást Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke nyitotta meg.

„Ő az a király, aki nemcsak az anyaország, Felvidék, Kárpátalja, Erdély és Délvidék lakossága szempontjából fontos, hanem Lengyelországban is, hiszen ott született, és Horvátországban is, hiszen ott püspökséget alapított. Tehát nemcsak a nemzettudat erősítése, a hit gyarapítása, hanem a környező országokkal fennálló viszony javítása szempontjából is fontos volt ennek az emlékévnek a meghirdetése” – hangsúlyozta Lomnici Zoltán.


A freskómaradványokat bemutató kiállítás augusztus közepéig látható Kolonban. A helyi plébános, Ďuráš Márk örömét fejezte ki, hogy a koloni római katolikus templom adhat otthont a tárlatnak, és hogy a Szent László-láng világít a templomban. Reméli, a hívek imádkoznak majd azokért a kegyelmekért, melyek Szent Lászlót is oly naggyá tették, s e láng hitet sugárzó fénye erőt ad majd a mindennapi küzdelmeikhez. Zoboraljának kisugárzása van, ugyanakkor az itt élők aggódnak, hogy elvesznek, „pedig megmaradt itt valami abból a lelki erőből, abból a lelki kincsből, amit az ősök megőriztek számunkra” – mondta a plébános.

Zoboralján nemcsak a lelki kincsek, hanem a gazdag népi hagyományvilág is megmaradt, ennek egy-egy szeletét mutatta be Csámpai Boglárka népdalénekes és az Alsóbodoki Hagyományőrző Éneklőcsoport tagjai, akik helyi népdalokat énekeltek a kiállítás megnyitóján.

Forrás: Hirek.sk

Fotó: Sztruhár György

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria