Veres András püspök szentmisét mutatott be a krakkói Szent Szaniszló és Szent Vencel-székesegyházban

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A zarándokvonat június 26-án indult Budapestről a częstochowai Mária-kegyhelyhez. A Lengyelországba tartó vonatos zarándoklatra az idei évben a hatodik alkalommal került sor; 2011-ben Székely János püspök kezdeményezésére szervezték meg először.

A zarándokvonat indulása előtt Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta: a zarándokok között százhatvan fiatal is van – ők az anyaország mellett Erdélyből és Kárpátaljáról érkeztek. A Magyarország és Lengyelország közötti barátság több mint szövetség, alapját a kereszténység jelenti. Soltész Miklós arra kérte a zarándoklat résztvevőit, hogy ezt a szellemiséget erősítsék. Az államtitkár utalt a két ország történelmének közös szereplőire. A Szent László-évben a Lengyelországban született király példáját emelte ki: Szent László szerette hazáját, befogadta azokat, akik kopogtattak, de határozottan lépett fel azokkal szemben, akik ellenséges szándékkal érkeztek. Nagy szükség van ma az Árpád-házi királyok példájára, akik Magyarországot védték és megtartották a kereszténységben.

Jerzy Snopek, Lengyelország budapesti nagykövete kiemelte: a Fekete Madonna különleges szerepet tölt be a lengyel kultúrában és történelemben. A nagy svéd háború után, hálából a megmenekülésért 1656-ban Lembergben János Kázmér lengyel király Máriának ajánlotta fel országát, ahogyan jóval korábban Szent István magyar király tette. A lengyelek meggyőződése, hogy országuk addig van biztonságban, amíg a Fekete Madonna jelen van Jasna Góra kegyhelyén – tette hozzá a nagykövet.

Tamás József, a Gyulafehérvári Főegyházmegye segédpüspöke, a zarándokvonat lelki vezetője ismertette, hogy a zarándoklatra ezúttal magukkal hozták a gyulafehérvári Szent László-ereklyét, amely az idei út fontos szimbóluma.

A zarándokok két teljes napot töltöttek Częstochowában, majd június 29-én Krakkóba utaztak. A krakkói Mária-templomban – ahol ünnepélyesen kinyitották a Mária-oltárt – Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke elmélkedést vezetett, majd a Szent László-év alkalmából a krakkói Wawel-dombon található Szent Szaniszló és Szent Vencel-székesegyházban szentmisét mutatott be a Lengyelországban született lovagkirály tiszteletére. A szentmisén koncelebrált Tamás József gyulafehérvári segédpüspök és Tadeusz Pieronek krakkói címzetes püspök, valamint a Győri Egyházmegye képviseletében Mogyorósi Márk püspöki titkár. A szentmisén jelen volt Kövér László, az Országgyűlés elnöke; Marek Kuchciński, a Lengyel Köztársaság Szejmjének elnöke, valamint Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Veres András homíliáját teljes terjedelmében közöljük:

Szent László ünneplésére jöttünk ma össze itt, a nemes lengyel nép e lelki és történelmi központjában, a waweli székesegyházban. A lengyel és a magyar nép történelme olyan mértékben összeforrt, hogy bizonyos korszakokban nem is tudjuk megérteni egyiket a másik ismerete nélkül. Szent László kora egészen biztosan ezen korszakok közé tartozik.

Apja, I. Béla száműzetése idején itt, lengyel földön talált magának feleséget Richéza lengyel hercegnő személyében. Házasságukból született László, aki 1077-ben a magyar főurak kívánságára átvette a királyi uralmat Magyarországon. A korabeli krónikák szerint László többek között azért is lett méltó a királyi trónra, mert „a királyi méltóságot nem abban kereste, hogy első legyen, hanem hogy minél inkább használjon”. Eme államférfihoz méltó jellemvonása abból a mély krisztusi hitéből táplálkozott, amelyet édesanyjától tanult. Nem kétséges, hogy minden ember hitét döntően az édesanyák, a nagymamák hite alapozza meg. Így volt ez Szent László esetében is. Édesanyja, Richéza mély, tanúságtevő hite gyermekét, Lászlót arra késztette, hogy maga is a hit útján járjon. Ezt nemcsak a magánéletben, hanem mint katona és uralkodó is megélte teljes valójában és rendkívüli odaadással. Ez a teljesen Krisztusnak odaadott élet tükröződött erényeiben és cselekedeteiben, ezért tisztelte szentként a nép már földi életében. Ezt igazolja a számtalan sok legenda és szép történet, amelyek mindenfelé ismertek Szent László életéről. Ezek keletkezési ideje is azt mutatja, hogy nem az utókor szépítette meg a Szent életművét, hanem már földi életében valóságosan eljutott az életszentségre. Nem véletlen, hogy a korabeli uralkodók, sőt évszázadokkal később is, őt tekintették a keresztény király eszményképének.

Prohászka Ottokár püspök korszakalkotónak látta a szentéletű király működését: „a magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté”! Az ő rendelkezései és törvényei evangéliumi forrásokból táplálkoztak, így lassan-lassan a krisztusi értékrend a nép mindennapi gondolkodásának és cselekvésének részévé vált. Nem volt már többé antagonisztikus ellentét a mindennapi élet és a keresztény tanítás között. A keresztény hit általánossá válása után a szentek egész sora támadt a királyi házból is. Szent László a szentek életpéldáját annyira fontosnak tartotta, hogy ő avattatta szentté Szent Istvánt és Szent Gellértet mint olyan példaképeket, akik felülmúlhatatlan módon sokat tettek azért, hogy a magyar nép befogadja Krisztus evangéliumát. Ugyanakkor ez a szentté avatás Szent László életszentségének nagyságát is mutatja, mert bár Szent István megvakíttatta László nagyapját, Vazult, ő mégis elismerte István király életszentségét, és kezdeményezésére szentté avatták 1083-ban.

Talán a felsorolt szempontok is már kellőképpen bemutatják László király életszentségét. Érdemes talán mégis a magunk okulására tudatosítani néhány dolgot az életszentséggel kapcsolatban. Mindenekelőtt azt, hogy ki a szent? Már Péter apostol is arra figyelmeztet bennünket, hogy legyünk szentek, mert szent az, aki meghívott bennünket (vö. 1Pt 1,16)! Vagyis ez mindnyájunk számára szóló felhívás, életcél. De a szent semmiképpen sem olyan valaki, akinek nem voltak sem kísértései, sem bűnei. Volt idő, amikor előszeretettel ilyennek próbálták bemutatni a szenteket. Ellenkezőleg! Ők éppen olyan esendők, bűnösök voltak, mint mi mindnyájan. De erősen élt bennük a szándék, hogy kerüljék a bűnt, és tartósan sohasem alkudtak meg a bűnnel. Sőt, az élet valamely területén egészen példamutató módon gyakorolták az erényeket. Az életszentség mégsem egy emberi csúcsteljesítmény, hanem az isteni kegyelem műve bennünk.

Szent Ágoston óta azt is tudjuk, hogy „gratia non tollit, sed supponit et perficit naturam”: a természetfeletti kegyelem a természetre épít. Vagyis az életszentségnek van valami természetes alapja. Ilyenek lehetnek egy személy karakterjegyei, a szülői nevelés vagy egy meghatározó példakép. De még akár egy magasztos életcél, egy nagy feladat is lehet, amely kihívásként motiválja az egyént. Szent László esetében ilyen lehetett a királyi szolgálat, amelyre felkérést kapott. Meg akart felelni a felelősségteljes kihívásnak.

A lelke mélyén minden ember szent akar lenni, még akkor is, ha ezt nem annak nevezi. A profán nyelvhasználat úgy fogalmaz, hogy az ember boldog akar lenni. Vagy ahogy ezt leginkább mondani szokták: az ember természete szerint vágyik a jóra. A boldogság, a jóság utáni vágy maga az életszentség utáni vágy. Mert mindnyájan Isten teremtményei vagyunk, hozzá tartozunk, mindnyájan vágyakozunk Isten után. Ez a vágy késztet bennünket a jó, az életszentség felé. A baj ott kezdődik, hogy nem vagyunk mindig jók, életszentségre törekvők. Csak olyan bókos szentek vagyunk, mint akikről Babits Mihály írt a Psychoanalysis christiana című versében: „Mint bókos szentek állnak a fülkében / kívülről a szemnek kifaragva szépen, / de befelé, hol a falnak fordul hátok, / csak darabos szikla s durva törés tátog: / ilyen szentek vagyunk mi!”

De ennek nem kell így maradnia! Szükséges és lehetséges, hogy önneveléssel is alakítsuk magunkat. A többi ember és az élet is farag rajtunk sokféleképpen. Ezektől nem kell félnünk, hanem inkább legyünk hálásak a Gondviselésnek, hogy folyamatosan alakulhatunk és növekedhetünk a jóban. Minden életkorban és minden állapotban lehetséges a szentté válás. Lehetnek korlátaink, de determináltak nem vagyunk. Senki sem befejezett, életünk utolsó pillanatáig mindig alakulhatunk. Nem hivatkozhatunk a körülményekre, hogy azok miatt nem sikerül szentté válnunk. Bezzeg, mondják egyesek, ha más korban, más országba, más családba születtem volna, egészen biztosan könnyebb lenne. Ha ilyen gondolatunk támadna, jusson eszünkbe Zusi rabbi felismerése: „A számadáskor Isten nem azt fogja tőlem kérdezni, miért nem voltál Ábrahám vagy Mózes, hanem csak annyit, miért nem voltál Zusi?”

Nem kell rendkívüli körülményekre sem várnunk! Nagy döntő helyzetekben csak az tud hősiesen dönteni, aki a mindennapokban megedződött, felkészült a nagyobb kihívásokra. Sőt, érdemes arra is gondolnunk, hogy mi, mai emberek olyan elődöket, szenteket láthatunk magunk előtt, akikre feltekintve hősies érzületek támadnak bennünk. Mi azokhoz a törpékhez hasonlítunk, akik óriások vállán állnak, és ezért többet látnak és messzebbre, mint ők… Nem mintha élesebb lenne a látásunk, vagy testünk lenne magasabb, hanem magasabban van az a hely, ahová születtünk, óriási magasságokba jutottunk (a szentek által)!

Szent Lászlóról azt írják a krónikák, hogy fejjel magasabb volt mindenkinél. Ez igaz lehetett testi alkatánál fogva is, mert katonái az ütközetekben mindig őt figyelték, és ha látták magas termetét, akkor bátrak voltak ők is a harcban. De lelki értelemben is magasabb volt ő mindenkinél, ezért is tisztelték őt oly sokan, szegények és gazdagok egyaránt. Megrendítő Arany János Szent Lászlóról írt legendája, amely mintegy összefoglalja mindazt az ismeretet, amit a Szent Királyról kortársai az utókorra hagyományoztak.

Szent László bátor hadvezérként hősiesen védte országa függetlenségét, így lett a nyugat védelmezője is. Egyszerre kellett küzdenie a keleti és a nyugati hódítók ellen. Egyes források szerint Szent László akkora tekintélynek örvendett Európában, hogy a német választófejedelmek felkérték a császári korona elfogadására is. De ő hazáját akarta szolgálni minden erejével. Méltán szoktuk Szent Istvánt országalapítónak nevezni, de ebben az összefüggésben Szent Lászlót bátran nevezhetjük országmegtartónak.

E történelmi és megszentelt helyen Szent Lászlóra emlékezve kérjük mennyei közbenjárását Istennél országainkért és Európáért! „Régi nagy királyunk, dicsőséges Szent László, / Kérünk, légy Istennél értünk közbenjáró!” Ámen!

A szentmisét követően megkoszorúzták Szent Hedvig és Báthory István lengyel király, erdélyi és litván fejedelem sírját a waweli székesegyházban, majd Kövér László megnyitotta a Pro Patria Egyesület által rendezett, Szent László tiszteletéről szóló kiállítást a Szent Mária Magdolna téren.

Forrás: MTI, Győri Egyházmegye Sajtóirodája

Fotó: Máthé Zoltán/MTI, Kormány.hu, Gosc.pl, Mogyorósi Márk/Győri Egyházmegye Sajtóirodája

Magyar Kurír