Villámcsődület és örömkönnyek Nagyváradon – házasság heti meglepetés a Szent László-líceumban

Külhoni – 2017. február 21., kedd | 13:12

A házasság hete keretében, február 17-én megható pillanatokat élhettek át egy villámcsődület résztvevőiként a szülői közösség tagjai a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban.

A szervező pedagógusok, az apukákat beavatva (s teljes titoktartásuk mellett), a „szülők iskoláján” való részvétel ürügyével hívták a gimnáziumba az édesanyákat, akiknek előbb Szabó Ervin, az iskola lelkivezetője tartott elmélkedést a házasságról.

Minden édesanyát köszönet illeti mindazért a fáradságos munkáért, odaadásért, szeretetért, amelyet a családfenntartásban nyújt – hangsúlyozta a spirituális.

A mai világban sokan nem ismerik a hűséget. Ha meguntak valamit, eldobják. Ezért kiemelten fontos a házasság és ennek megünneplése. A mai nap szóljon a háláról. Legyek hálás, amiért a Jóisten adott nekem egy szerető párt, és adjon erőt, hogy kitartsak mellette mindhalálig – fogalmazott a lelkivezető.

Ezt követően körjáték keretében bekötötték az édesanyák szemét, s amikor a kendő lekerült, minden hölgy előtt ott állt a férje, aki egy szál rózsával vallott szerelmet és mondott köszönetet élete párjának.

Nem hiányoztak az örömkönnyek, az egymásra borulások, a meghatódottság. A közös imádkozást követően a házastársak az Úr áldásával, megújult lelkierővel és bizalommal távozhattak.

Forrás, fotó és videó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria