„Föld és ég között” címmel nyílt kiállítás a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban

Kultúra – 2017. június 29., csütörtök | 11:39

Az Istent kereső ember áll a „Föld és ég között” című kiállítás középpontjában, mely a Múzeumok Éjszakáján, június 24-én nyílt meg a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban. A tárlatot Dávid Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész nyitotta meg a Városház téren tartott ünnepség keretében.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A megnyitón köszöntőt mondott Spányi Antal megyéspüspök és Smohay András múzeumigazgató. „Szívből kívánom, hogy ez a kiállítás segítse az embereket, hogy megtapasztalhassák Istent. Segítsen, hogy szívünket jobbá tegyük, segítsen úgy keresni az igazságot, a szépséget, a szentséget és a jóságot, hogy magunk is igazzá, széppé, szentté és jóvá lehessünk” – mondta köszöntőjében a főpásztor.

Dávid Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a tárlatot méltatva így fogalmazott: „Ez a kiállítás az imádságról mint a Teremtő és a teremtmény közötti kommunikációról szól. Már maga a létezés is Isten permanens dicsérete, de a többi teremtménnyel ellentétben az ember ezt önszántából és tudatosan végzi. A kiállítás minden egyes bemutatott tárgya arra utal, hogy föld és ég átöleli egymást. A teremtmények igénylik az égiek jelenlétét, de ez utóbbi misztérium, s e misztériumhoz nehéz hozzáférni, mert meg kell szenvedni érte.”

A megnyitón közreműködött a Stringers vonósnégyes. Smohay András, a múzeum igazgatója az ünnepség alkalmával köszönetet mondott az intézmény fenntartójának, Spányi Antal megyéspüspöknek, továbbá Ugrits Tamás püspöki irodaigazgatónak és az egyházmegyei hivatal minden munkatársának, hogy 2007 óta folyamatosan biztosították a szükséges hátteret a múzeum hat nagyszabású kiállításához.

Az intézményvezető szerint a mai világban kuriózum, hogy egy évtizede ugyanaz az alkotócsapat dolgozik a múzeum kiállításain. Az munkatársak közül Fákó Árpád grafikusművész, Zalavári Tibor iparművész és ifj. Straub Dezső multimédiás szakember munkáját külön is megköszönte Smohay András.

A kiállítás alapgondolata, hogy az ember alapvetően Isten felé irányul. Mindenki, aki erre a Földre születik, keresi a kapcsolatot a Teremtőjével, az Istennel, akár tudattalanul is. „Ennek a mindenkiben meglévő irányultságnak a leghangsúlyosabb megnyilvánulása valamennyi világvallás esetében az imádság.” A múzeumigazgató hozzátette: a tárlat tematikája három csomópont köré szerveződik. Bemutatja az Istent kereső embert, az embert kereső Istent és a találkozást Istennel.

Az imádságok szemléltetésében az első helyen a kinyilatkoztatás fényében megismert Atya áll, akit a Miatyánk által szólítunk meg. Majd a Szűz Mária-imák, az Üdvözlégy és a szentekhez szóló imádságok következnek, akikhez mint a megdicsőült Egyház tagjaihoz közbenjárásért fohászkodunk. Egy terem szól az Istennel való találkozásról, amit egy ihletett installáció segítségével jelenítettek meg a tárlat alkotói.

A kiállításon megemlékeznek a 300 éve született Mária Teréziáról is, a Székesfehérvári Egyházmegye alapítójáról. A királynő tagja volt az egyházmegye első imatársulatának, az Oltáriszentséget szüntelenül imádó ájtatos egyesületnek. Az aláírásával hitelesített tagkönyvet is kiállították. A közösségi imáról szóló teremben különös hangsúlyt kap a Prohászka Imaszövetség, amely rendkívül fontos az egyházmegye életében.

A termekben a dicsőítő, kérő és hálaadó ima megjelenítése mellett az egyházmegye kegyhelyeinek hálatábláiból összeállított videoinstalláció is látható. A bűnbánat témáját egy gyóntatószék idézi meg, valamint egy művészi keresztút. Egy barokk oltár mellett kelyhek, monstranciák, mise- és zsolozsmáskönyvek láthatók, amelyek a szentmise, a szentségimádás és az Egyház hivatalos imájának gyakorlatára utalnak.

A kiállítás csúcspontja az a rész, ahol a Székesfehérvári Egyházmegye legfontosabb szent helyét, a Szent István király-székesegyházat mutatják be. A székesegyház történetét ismertető fényfestés mellett liturgikus események filmfelvételei idézik fel a templomban végzett imádságot. A terem közepén a múzeum legfontosabb tárgya, a Szent István-fejereklye látható, körülötte pedig a székesegyház kincstárának legértékesebb műtárgyai. A kiállításon több régészeti lelet mellett az északi toronykeresztben tavaly megtalált időkapszula üveghengerét is kiállították.

A székesfehérvári tárlat az imádkozást mint minden ember életében fontos cselekedetet és mint mindig időszerű témát mutatja be. A múzeum ezzel is vállalta, hogy a lelkipásztori munkát szolgálva közelebb hozza az örömhírt a látogatókhoz.

A Múzeumok Éjszakáján mintegy ezren vettek részt a múzeumban tárlatvezetéseken, illetve az udvaron tartott bor- és sörkóstolón. A Lics Pincészet termékei mellett a nemzetközi díjat nyert székesfehérvári püspöki söröket is megismerhették a vendégek, miközben a MusiColore Énekegyüttes és a tüzes délszláv népzenét játszó Poklade Zenekar koncertjét hallgatták.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Kiss László

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria