„Köszönöm a Jóistennek, hogy ilyen nagypénteket adott” – Emlékezés egy háborús húsvétra

A visszavonuló német és az érkező orosz csapatok kétfelől lőtték Győrt 1945 nagyhetében. A világháború utolsó napjaiban a püspökvár pincéiben, a Káptalandombon százak találtak menedéket a város püspökének oltalma alatt, aki nagypénteken szenvedett vértanúságot övéit védelmezve. Amint azt az élete különböző fordulópontjain íródott naplóbejegyzések, prédikációk tanúsítják, Győr főpásztora készült az életáldozatra: Isten előre megmutatta választottjának az utat, és ő erős szívvel és lélekkel végigjárta azt.

Báró Apor Vilmos 1892. február 29-én született Segesváron. Szülei fegyelmezettségre, egyszerűségre, igénytelenségre, pontosságra nevelték. Édesanyja így tanította: „Ha az ember válaszút elé kerül, válassza mindig a nehezebbet, mert biztosan az a helyes út. Én mindig ezt az elvet tartottam szem előtt és sohasem bántam meg.”

Amikor a szeminarista Apor Vilmos a papi hivatásról elmélkedett, a nyolc boldogság közül az utolsót választotta a lelkipásztor számára: boldogok, akiket üldöznek az igazságért. „Ez a pap boldogsága, az önfeláldozás, az életáldozat és vértanúság.”

Szubdiakónussá szentelése előtt, 1915 augusztusában ezt írta naplójába: „Életem legfontosabb elhatározása előtt állok, és arra készülök. A három magasabb rend, amelyet most felveszek, mintegy azok a szögek, amelyek Krisztus keresztjére erősítenek egész életemre. Óh, édes és szívlelendő szolgaság, amely által az ember igazzá, szabaddá és szentté lesz!” Diakónusként, plébánosként, majd püspökként is hű maradt e vállalt szolgasághoz, és minél nagyobb volt a feladat, annál többet dolgozott, és mindig jobban szeretett.

Egész életét és lelkipásztori szolgálatát a türelem, a szelídség és a teljes Istenre hagyatkozás, a mindent vállalás jellemezte. Ezt tanúsítják a következő feljegyzések és prédikációrészletek: „Ha Isten fia szegény lett, akkor nem megalázó, nem gyalázat nekünk a szegénység, hanem érdem és dicsőség. Ha Isten fia szenvedett, és vállalta a keresztet, a kereszthalált, akkor a szenvedés és az üldözés, amit a világ mér ránk, nem más, mint Krisztus követése.” „Bármit teszel, Isten dicsőségére van. Imádkozz, és ajánld fel magadat Istenek. Félelem nélkül kell élni, teljesen Istenre hagyatkozva.” „Ha kell, bátor szenvedéssel mondjuk újra és újra: Te értem, és én érted, életet, vagyont, dicsőséget, ha kell, mindent, mindent feláldozok érted, szeretett Jézusom.”

Apor Vilmost 1941. február 24-én szentelték püspökké plébánosi szolgálati helyén, Gyulán. Március 1-jén érkezett meg püspöki székhelyére, vértanúsága helyszínére, Győrbe. Első püspöki körlevelében programját olvassuk: „A lelkekért való munka, a lelkek iránt való szeretet és lángolás, az a vágy, hogy »mindenkinek mindene« legyen, teszi a papi életet széppé és minden áldozatra képessé.” A kereszt egész lelki életének középpontjában magasodott, püspöki jelmondata ez volt: „A kereszt erősíti a gyengét, szelídíti az erőset.”

1945-ben, nagyböjt első vasárnapján a győri egyházmegye minden templomában felolvasták a főpásztor levelét: „… kik e végzetes korban élünk és az életveszélynek számtalan változataiban a halálnak cikázó villámait érezzük suhogni közelünkben, tanuljuk meg bármely pillanatban készen várni a végső dolgokat. Ma nemcsak mint az éjszaka sötétjében leselkedő tolvaj, hanem mint a ránk törő fenevad, úgy rohan felénk állandóan a könyörtelen halál.”

A püspök készen állt. Közeledett élete húsvétja. Kijelentette: „Egyszer úgyis meg kell halni, inkább ilyenkor adja oda az ember az életét.”

Nagyszerdán találat érte a győri székesegyház tornyát. A tető lángba borult, a harangok lezuhantak. Apor Vilmos végignézte ezt a pusztulást, és sírt.

Nagycsütörtökön pedig belépett az Úrral a Getszemáni-kert éjszakájába, és éberen virrasztott vele. A pincében mondta utolsó szentmiséjét.

Nagypénteken, március 30-án sűrűn érkeztek orosz katonák a püspökvár környékére. Lányokat és fiatal nőket követeltek „krumplit pucolni”. A jó pásztor azonban ellenállt. Ekkor érték a halálos lövések. Sötétedés után kórházba szállították, ott megoperálták a sebesült püspököt. Még két napig élt.

Április 2-án, húsvéthétfőn hajnalban halt meg. Halálos ágyán megbocsátott a gyilkosainak, és hálát adott a nagypéntekért, melyet az Úr adott neki.

Fotó: Győri Egyházmegye; Káptalandomb.hu

Borsodi Henrietta/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata a 2018-as Új Ember Kalendáriumban jelent meg.