A Fekete párduc sztárja bátran vállalja a hitét

Kultúra – 2018. március 7., szerda | 18:22

A „Fekete párduc” (Black Panther) című új Marvel-film egyik sztárja Letitia Wright. A fiatal színésznő istenkereséséről beszélt egy interjúban, lenyűgöző nyíltsággal; azt is megosztotta, miért szakított egy időre a filmezéssel.

A Marvel stúdió új kasszasikere, a képregényen alapuló, szuperhősös Fekete párduc (Black Panther) csak az Egyesült Államokban 242 millió dolláros bevétellel nyitott az első hétvégén, amellyel megközelítette a Star Wars: Az erő ébredése 2015-ös rekordját. A siker egyik oka a feltörekvő sztár, Letitia Wright, aki T’Challa király éleseszű húgát, Shurit játssza, a film egyik legszerethetőbb karakterét, aki új technológiát tervez az ország számára.

A guyanai születésű brit színésznő csaknem lemaradt a szerepről, hiszen teljesen felhagyott a színészi pályával egy időre, és Isten keresését állította élete középpontjába. Egy brit talkshow-ban beszélt nemrégiben erről az időszakról: „Szükségem volt rá, hogy egy időre abbahagyjam a filmezést, mert annyira bálványoztam azelőtt. Ezért hagytam ott, és indultam el egy úton, hogy megértsem Istennel való kapcsolatomat; ekkor lettem keresztény. Azóta annyi szeretetet érzek, világosság ébredt bennem. Biztonságot adott, úgy éreztem, már nem határoz meg az, hogy mások hogyan értékelnek, vagy hogy kapok-e szerepet. Már nem ettől függött a boldogságom, hanem az Istennel való kapcsolatomtól.”

Egy 2018-as interjúban Letitia Wright elmondta, egy színészeknek szervezett londoni bibliaórán jutott erre az elhatározásra 2015-ben, miután sok nehézséget élt át, és depresszióval küszködött. Lemondott egy szerepet is (holott Nicole Kidmannel játszhatott volna együtt), hogy az Istennel való kapcsolatára fókuszálhasson – ami olyan jól sikerült, hogy utána újult erővel vetette bele magát ismét a film világába. Azóta küldetésként éli meg választott hivatását, és nem rejti véka alá hitét. Minden jelenet felvételei előtt imádkozik. „Ahova megyek, ahova Ő küld, ott kell átadnom Isten szeretetét… Mert haldoklik az emberek lelke. Az én lelkem is haldoklott, és Ő megmentett. Ezt pedig nem tarthatom meg magamnak… Beleszerettem Jézusba, és azóta is szerelmes vagyok. Ámen.”

Forrás: Aleteia.org

Fotó: Gage Skidmore

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria