A hiányos gyónástól a teljes árulásig – Kodolányi János: Én vagyok (1951)

2019. április 28., vasárnap | 15:19

Kodolányi János könyve egyaránt tekinthető Jézus- és Júdás-regénynek. A négy kanonizált evangéliumra épülő mű két részből áll, az egyik Jézus – neve a könyvben Jesuah bar Jószif – csodatetteit, gyógyításait, tanításait írja le, míg a másik Júdás – Jehuda bar Simon – életét, érzéseit, gondolatait.

A könyv címe Jézus Krisztus János evangéliumában olvasható metaforikus önmeghatározásaira utal: Én vagyok az élet kenyere (6,48), Én vagyok a világ világossága (8,12), Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet (14,6), Én vagyok az igazi szőlőtő(15,1).

Jesuah rögtön a működése kezdetén erőt önt a gyakran kishitű, mindennapos bűneik és vétkeik miatt az isteni irgalomban reménykedni nem merő sokaságba azzal, hogy hirdeti: még a legbűnösebb egyén is bizakodhat Isten végtelen kegyelmében, soha nem késő az Istentől elfordult személynek visszatérnie az Úrhoz. Erre a reményre mindenki építhet, s ennek felismerése az üdvösségünket is elhozhatja számunkra. Jesuah így tanítja az embereket: Nincs elveszett élet! Nincs kétségbeejtő pillanat, amikor el kellene vesznünk. Mert az élet végtelen és örök az élet Atyja. Életednek ebben a rövid szakaszában is kínálkozik egy csöndes perc, amikor magadba merülve meghallod az Atya szavát, hogy visszafuss az ő karjai közé. Még a halálos ágyadon is megnyílnak a szemeid a fényre, az Atya örök, hófehér fényességére. Ha száz esztendeig élnél ezen a földön bűnben és mocsokban, a halál utolsó pillanatában megláthatod az Atya fényességét, s az eltelt száz év nem jelent többet számodra semmit (…) s megpihensz az ő békességében.

Az isteni irgalom valós lehetősége az, ami reménykedéssel tölti el az olyan, korábban bűnös életet élő személyeket, mint Mária Magdolna (magdalai Mariam), Máté apostol (Mattai), vagy a vámos Zakeus, akiknek megtéréséről szó van a regényben. Megemlíthetjük mellettük Jesuah unokatestvérét, Jakabot (Jákob) is, aki sokáig ellenségesen viselkedik unokafivérével, míg végül, felismerve az igazságot, a követője lesz.

A regény két főszereplője közül Jesuah-t a tanításai, gyógyításai, csodatettei révén, az anyjával, rokonaival, tanítványaival és az írástudókkal, a főpapokkal folytatott beszélgetései, vitái alapján ismerjük meg, de elsősorban Jehuda bar Simon szemszögéből látjuk.

Jehuda jelleme rendkívül kidolgozott. Már a születése sem mindennapos, hiszen lábbal előre jött a világra, ezért Lábbalszületettnek csúfolják. Ez meghatározza egész későbbi életét, hiszen emiatt nem lehet pap, noha a zsidóknál hagyomány volt, hogy az elsőszülött gyermeket felajánlották az Úrnak. Jehuda élete arra is példa, hogyan deformálódhat egy ember személyisége, ha szeretetlen légkörben nő fel.

Jehuda szüleinek az élete maga a földi pokol. Ennek alapvető oka, hogy csupán két gyermekük született. Isten büntetésének tartják ezt, s képtelenek feldolgozni, egymást hibáztatják. Jehuda memóriája rendkívüli, könnyedén tanul nyelveket, tanulmányozza az Írásokat, a görög, az egyiptomi kultúrát is. Okossága miatt nagy a tekintélye társai körében, lábbalszületett volta miatt azonban gyűlölik, megvetik. Arról álmodozik, hogy megtanul mindent, és az így megszerzett hatalmát a földi élet jobbítására fordítja majd, de tanítója nem hajlandó beavatni őt a Szellem minden titkába, mert Jehudából hiányzik az alázat, s ezért félő, hogy tudását rosszra használná.

Jehudára nagy hatással van a vele azonos nevű nagybátyja, aki zelóta tanokat hirdet, a túlzókhoz tartozik, akik erőszakos úton képzelik el Izrael felszabadítását a római rabiga alól.

Jehuda a gyermektársai között sem érzi jól magát, hiszen bár elismerik a tudását, sérült lába miatt állandóan csúfolják. Nem szereti az öccsét sem, akivel olyan csúnyán összevesznek, hogy majdnem megöli, apjuk az, aki megakadályozza a testvérgyilkosságot. Öccse megátkozza Jehudát, akinek ettől kezdve ezzel a szörnyű teherrel kell együtt élnie. Jehuda nem szeret igazán senkit. Félelem, súlyos lelki traumák, szeretetlenség – ami később gyűlöletbe torkollik –, tragédia, halál, pusztulás: mindez kezdettől fogva kíséri az életét. 

Jehudát már ifjúkorában többször megkísértik a bűnök, s nem is tud ezeknek mindig ellenállni. Azzal az ürüggyel, hogy enyhítsen súlyosan lelkibeteg anyja szenvedésein, orvosi tanácsra mézes bort ad neki, mákfőzettel. A végén kiderül, hogy Jehuda megmérgezte az anyját, de az homályban marad, hogy szándékosan tette-e, vagy egyszerűen túladagolta a borba kevert mérget. Látható tehát, hogy Jehudát egy felbomlóban lévő, gyűlölettel teli család veszi körül, így sérült lélekké válik. Ezek a szocializációs hatások felerősítik legrosszabb tulajdonságait.

Ősbűnnek tekinthető az is, hogy Jehuda viszonyt kezd Judith-tal, nagybátyja szépséges feleségével, akit a férje szabadságharcos hevületében elhanyagol. A bűnös viszony gyümölcse egy gyermek lesz. A helyzet rendezése érdekében Jehudában felvetődik, hogy feladja nagybátyját a hatóságoknál, beárulja, hogy zelóta, de itt még ellenáll az árulás csábításának, csakúgy mint annak, hogy megölje őt. Judithot azonban nem meri vállalni, menekülni akar ebből a kapcsolatból. Felelőssége vitathatatlan abban, hogy Judith öngyikos lesz. Az ifjú Jehuda ekkor már sikeres, gazdag kereskedő, s emellett művelt is, rengeteget olvas. Lelki válságban van, és nem tudja, hogyan kerüljön ki ebből. Megvan benne a vágy a lelki megtisztulásra, és a feloldozást Jesuah-tól reméli. Másokhoz hasonlóan őt is Jesuah tanításának az a része érinti meg legjobban, hogy az ember élete bármelyik pillanatában – még a haláléban is – megtérhet, a bűneinkkel való őszinte szembenézés soha nem késő, véglegesen elveszett lélek nincsen. Jehudát a világból való kiábrándultsága, személyes tragédiája, és a bűneitől való megszabadulás vágya viszi Jesuh-hoz, de nem tud képes felelni a kérdésére: Ha nem tudod, hová megyek, miért akarsz velem jönni? A Jesuah-ból áradó nyugalom azonban bizalommal tölti el Jehudát. Ám nem eléggé ahhoz, hogy teljesen őszinte legyen hozzá. Megkeresztelkedése előtt életgyónást tesz Jesuah-nak és a neki segítő Simon Péternek: Mester, az anyám meghalt s úgy éreztem, miattam halt meg. Az öcsém elfutott a háztól, s úgy éreztem, miattam futott el. Nazirnak kellett volna lennem, mert elsőszülött vagyok, de az úr megjelölt, a lábam hibás. Én azonban mégis őt akarom szolgálni (…) Uram, úgy láttam, különös módon bajt, pusztulást hoztam azokra, akiket szerettem (…) Ez iszonytató volt számomra. Valami nagy bűnért kell lakolnom, amit egy régi életemben, vagy most követtem el. Tudtam, ha újjá nem születek, mindennek vége. A halál kísért éjjel-nappal, a haláltól akartam szabadulni. Naponta könyörögtem Adónájnak, áldassék a neve mindörökké, mutasson utat, amin hozzá mehetnék (…)

Látható tehát, hogy Jehuda nem mondja el Jesuah-nak és Simon Péternek Judith történetét: Egy szót, egy szót kellett kimondania, de az a szó nem tudott föltörni belőle, mint hányáskor a keserű epe. Akarta mondani, de iszonyodott is, hogy hátha kimondja. S bár az érzelmileg meghasonult Jehuda tiszta szívből zokog ekkor, őszintén megbánva bűneit, mivel életgyónása nem teljes, lelkének tisztulása sem lehet az. Rögtön kiderül tehát, hogy Jehuda nem bízik tökéletesen az őt komoly, szánakozó szeretettel, nagy megértéssel  hallgató Jesuah és Simon Péter feltétlen jóindulatában.

Jehuda követi Jesuah-t, de Mestere kedvéért sem hajlandó arra, hogy teljes fordulatot hajtson végre az életében. Mindvégig megmarad benne az elkülönülés vágya: a tanítványok többségét tudatlannak tartja, mélységesen lenézi, csürhének nevezi őket. Mindent ésszel akar felfogni, szíve és lelke azonban nem nyílik meg teljesen Jesuah tanai előtt. Jehuda a mennyek országának földi megvalósításában reménykedik, abban, hogy Jesuah vezetésével felkelés tör ki majd Izraelben, elűzik a rómaiakat, s létrehoznak egy igazságos államot, amelynek ők, a tanítványok lesznek a vezetői. Hatalom, gazdagság és siker vár majd rájuk. Jehuda vágya, hogy ő legyen a királlyá felkent Jesuah birodalmának kereskedelmi vezetője. Önmaga boldogulásán túl azonban másokra is gondol, hiszen elképzeli: ha majd hatalomra kerül és meggazdagodik, jólétet teremt a népnek, eltapossa a szegények, árvák elnyomóit.

Ugyanakkor sorozatosan félreérti mesterét, így akkor is, amikor Jesuah arra inti tanítványait, hogy legyenek tökéletesek. Ő arra hivatkozik, hogy csak az Isten tökéletes, és ezzel ismételten felmenti magát bűnei, botlásai alól. Mivel Jehuda képtelen elfogadni, hogy Jesuah a Messiás, felháborodása határtalan, amikor Simon Péter vallomást tesz róla: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia (Mt 16,16).

Jehuda nem tudja elfogadni, hogy Jesuah lenne a Szabadító. Ezért a Mester iránti szeretettől és bizalomtól eljut Jesuah szenvedélyes gyűlöletéig; a világ legnagyobb csalójának és gonosztevőjének nevezi. Irracionális gyűlölete elhomályosítja a látását, s ekkor már a legdurvább rágalmakat is elhiszi Jesuah-ról, így azt is, hogy az apja nem Jószif volt, hanem egy római katona, Pantel. A végkifejlet közeledtével Jehudát két érzés keríti hatalmába: az egyik a Jesuah iránti gyűlölet, a másik pedig a félelem. Állandóan attól retteg, a tanítványok Jesuah varázslói hatalma révén rájönnek, hogy elárulására készül, valamint arra is, hogy ellopta a közös pénz nagy részét, és ezért megölik. Jehuda számára Jesuah ekkor már gonosz feketevarázsló, az ördög követe, az igazi Messiás- és istenhit megcsúfolója, Izrael megrontója – vagyis mindannak az ellenkezője, ami valójában.

Árulását követően azonban Jehuda nem tud szabadulni egy emlékképtől: amikor a Getszemáni-kertben megcsókolja Jesuah-t, hogy a katonák tudják, kit kell lefogniuk, az Emberfia megkérdezi tőle, ahogy azt Lukácsnál (22,48) olvashatjuk: Jehuda, hát csókkal árulod el az Emberfiát?

Jehuda erre egyáltalán nem számított: az elárult Mester szelíd reagálása, közelsége egész lelkét felkavarja. Éles az ellentét Jesuah szomorúsága, szánakozó tekintete és Jehuda gyűlölettől teli lelkének ijedt zavarodottsága között: Jesuah nem hőköl hátra, nem fordul el tiltakozón, nem védekezik. És Jehuda most olyan közelről látja a Mester nagy, mandula alakú, sötét szemét, az aranybarna pettyeket, s a csodálkozó, fényes sugarakat, mint még soha. Olyan ez a szem, mint egy gyűrűző örvény. Ajka érinti a szakáll puha fürtjeit. Egész lelkét fölkavarja a gyűlölt ember szoros közelsége, az első és utolsó csók, amit ad neki. Mintha örvény fölé hajolna. De a szemben semmi félelem, semmi idegenkedés, semmi gyanú. Csak mély, szomorú megadás és szánalom. Ijedten visszahőköl. Jesuah sima, széles homloka véres (…) Jehuda egy lépést hátrál, megdöbbenve nézi a holdfényben.

Amikor árulását követően Jehuda minden korábbinál messzebb távolodott Jesuah-tól, akkor került hozzá a legközelebb, s akkor ismerte fel, hogy ő volt a legnagyobb. Ennek tudatában képtelen elviselni árulása terhét. Jehuda, miután nyakában a kötéllel elrúgja maga alól a követ, testetlenné válik. Száll mozdulatlanul, tüdeje görcsösen vonaglik, aztán boldogan falja, issza a fényt, az életet. Mint a hal, amelyet a partról visszadobnak a tengerbe.

Jehuda sorsa így teljesedik be, s igazolja Jesuah tanítását, hogy valóban nincs elveszett élet, az ember még a halála pillanatában is megtérhet, meglelheti az isteni igazságot, ha eljut az őszinte bűnbánatig. Jehuda öngyilkossága nem válik fekete tragédiává; pusztán átlép a másik világba, ahol nem lehetetlen, hogy Isten öleli magához. Jehudának tragédiák sorozatán kell keresztülmennie, elkövetve végül szörnyűséges tettét, Isten Fiának az elárulását ahhoz, hogy megtalálja a fényt. Sorsában az is benne van, hogy a megváltáshoz szükség volt az árulásra is. S bár az evangélium szerint Jézus azt mondta – Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik , a Megváltó kegyelme a regény szerint végtelen, nem ismer határokat, hiszen Jesuah szelíd és szomorú tekintete az, ami nem hagyja nyugodni Jehudát. Az irgalmas, a gyűlöletet elvető Isten végtelen kegyelme rákényszeríti őt a valódi bűnbánatra és a lelki megtisztulásra. S ez a kegyelem Kodolányi János sugallata szerint elvezethet az üdvözüléshez, még az Isten egyszülött Fiát eláruló Jehuda bar Simon esetében is.

Az Én vagyok csonkítatlan, teljes kiadását a Szent István Társulat jelentette meg, még 2002-ben.


Fotó: Kodolanyi.hu

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2019. április 21-i, ünnepi számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink – olvasta már?
-miert-csak-szakallas-embereket-latni-templomi-kepeken-derus-egyuttlet2-gyori-szeretetnapon
„Miért csak szakállas embereket látni a templomi képeken?” – Derűs együttlét a győri Szeretetnapon

Május 25-én ismét szeretetnapot rendeztek Győrben, amelynek minden bevétele Böjte Csaba Szent Ferenc Alapítványát illeti. Nagyszalontai sportközpontra gyűjtenek.

2019. május 26., vasárnap
a-keresztenyseg-hetkoznapokban-dol-el-interju-szilvasy-laszlo-uj-piarista-tartomanyfonokkel
A kereszténység a hétköznapokban dől el – Interjú Szilvásy László új piarista tartományfőnökkel

A Piarista Rend Magyar Tartományának káptalanja Szilvásy Lászlót, a tartomány ökonómusát választotta tartományfőnökké márciusban. Hogyan tölti be hivatását az egyén, a szerzetesközösség, az iskola életében? Sok egyéb mellett ezekről a kérdésekről beszélgettünk a provinciálissal.

2019. május 26., vasárnap