A kiégésen innen és túl – Bemutatták Versegi Beáta új könyvét

Kultúra – 2017. május 16., kedd | 16:02

Versegi Beáta Mária „Lehetőségek – a kiégésen innen és túl” című kötetét a szerző mellett Füzes Ádám katolikus pap, szupervizor, Rottenhoffer Ágota coach, szupervizor és a könyv illusztrátora, Kovács Gergely ismertette a budapesti Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola könyvtárában május 15-én.

A könyvbemutatóra érkezett érdeklődők – többek között szerzetes-elöljárók, klerikusok, szerzetesek, teológusok, pszichológusok, coachok, szupervizorok – megtöltötték a főiskola könyvtárát.

A kiadó részéről Kuzmányi István főszerkesztő köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta, ez a könyv pszichológiai, mentálhigiénés, teológiai és spirituális szempontból tárgyal egy olyan kérdéskört, mely nagyon sok embert érint. Remélhetőleg kulcsot adhat ahhoz, hogy a magunk által felépített falakban rejlő ajtókat kinyithassuk. A főszerkesztő azt is kiemelte, hogy a szerző nagy bátorsággal vállalta fel érintettségét, ez a személyesség pedig hitelessé teszi a könyvet.

Füzes Ádám a kötetet bemutatva rámutatott, hogy abban több találkozási pont is fellelhető. Versegi Beáta keresztény antropológus, ugyanakkor szupervizor is, az ő személyében két eltérő megközelítési irány találkozik. Ugyanakkor nagy erénye a könyvnek, hogy képes elválasztani egymástól a különféle – mentálhigiénés és spirituális – elemeket. A kötet arra figyelmeztet, hogy meg kell tudnunk különböztetni magunkat attól, akik vagyunk, attól, amit csinálunk.

A kiégés örvényébe leginkább a segítő foglalkozást gyakorlók kerülnek bele. A szerzetesek, papok is veszélyeztetettek, különösen azért, mert nekik „intézményesült magánszférájuk” van.

Füzes Ádám azt is kiemelte, hogy a párbeszédes formában megírt könyv nem csak azt mutatja be, miként lehet kijutni a kiégés folyamatából, hanem a helyes életvezetésben is segítséget nyújt az olvasóknak.

Rottenhoffer Ágota coach, szupervizor – aki a kötet létrejöttében is közreműködött – személyes élményeit osztotta meg a könyvbemutató népes közönségével. A lelki gondokkal küzdő ember leginkább azt szeretné, ha valaki nevén nevezné a problémáját. Versegi Beátával folytatott beszélgetése során merült fel, hogyha sikerülne könyv formában összefoglalni mindazt, amin átment, az másokat is segíthetne abban, hogy – nevet adva a problémának – kilábaljanak a kiégésből.

Kovács Gergely – akinek művészi illusztrációi segítik a szöveg befogadását – arról beszélt, hogy a grafikák egy történetet szeretnének elmesélni, azt mutatják be, mit él át az, aki a kiégés során lejut a gödör aljára, majd kikászálódik onnan.


A könyv szerzője, Versegi Beáta Mária nővér, a Nyolc Boldogság Közösség tagja először köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek neki kilábalni a kiégés folyamatából. A kötet létrejöttéről elmondta, hogy több esemény, előadás adott inspirációt, valamint az Új Ember hetilapban és a Magyar Kurír hírportálon megjelent interjúja iránti nagy érdeklődés adott megerősítést ahhoz, hogy belevágjon megírásába.


Végül Kuzmányi István köszönetet mondott Versegi Beáta mellett a szerzői munkafolyamatot segítő, elmélyítő kérdésekért Kámán Veronikának, Rottenhoffer Ágotának és Baranyai Bélának, továbbá a grafikai munkáért Kovács Gergelynek. A könyvbemutató dedikálással ért véget.

A kiadvány Pál Feri katolikus pap, mentálhigiénés szakember ajánlásával jelent meg. 

A könyv a Magyar Kurír gondozásában, az Új Ember-kiadványok sorozatban jelent meg, megtalálják az Új Ember könyves- és webboltban, valamint megvásárolhatják a május 22-én kezdődő Szent István Könyvhéten.

Fotó: Merényi Zita

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria