A magyar kultúra napján először lesz látható együtt a Himnusz eredeti kottája és kézirata

Kultúra – 2017. január 18., szerda | 14:33

Először tekintheti meg együtt a nagyközönség a Himnusz eredeti kottáját és kéziratát: a történelmi dokumentumok a magyar kultúra napja alkalmából január 20-án, pénteken és január 21-én, szombaton lesznek láthatók Gyulán.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Kónya István alpolgármester a gyulai Erkel Ferenc Emlékházban tartott január 17-i, keddi sajtótájékoztatón elmondta, egyéves szervezőmunka eredménye, hogy Závogyán Magdolna kultúráért felelős helyettes államtitkár támogatásával és az Országos Széchényi Könyvtár jóváhagyásával be tudják mutatni a zeneszerző szülővárosában a közönség számára egyébként nem hozzáférhető történelmi ereklyéket.

Kónya István úgy fogalmazott, szeretnék ráirányítani a gyulaiak figyelmét Erkel hagyatékára, a magyarok figyelmét pedig a nemzeti imádság jelentőségére.

Január 20-án, pénteken a városháza dísztermében, ünnepség keretében mutatják be a kéziratot és a kottát, amelyeket január 21-én, szombaton az Erkel Ferenc Emlékházban óránként induló tematikus tárlatvezetéseken tekinthetnek meg az érdeklődők – mondta Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum ügyvezetője.

A pénteki ünnepségen Somogyváry Ákos karnagy, Erkel Ferenc egyenes ági leszármazottja vezényli a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskart. Köszöntőt mond Fáy Péter, a Kölcsey család leszármazottja. Kölcsey Ferenc Himnuszának születéséről Földesi Ferenc, az Országos Széchényi Könyvtár különgyűjteményi igazgatója tart előadást, Erkel Ferenc operáiból pedig Galambos Hajnalka énekművész ad elő Rázga Áron zongorakísérlete mellett.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint a Szatmárcsekén élő Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

A költemény először 1829-ben, Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg, a kéziraton még szereplő „a Magyar nép zivataros századaiból” alcím nélkül. Kölcsey munkáinak első kötetében, 1832-ben a Himnusz már a szerző által adott alcímmel jelent meg.

Kölcsey Ferenc külön lapokra írta és kéziratcsomagokban gyűjtötte a verseit. A Himnuszt tartalmazó kéziratcsomag az 1830-as évek végén eltűnt, több mint száz évvel később, 1946-ban került az Országos Széchényi Könyvtár birtokába.


Kovács Anett tárlatvezető az MTI-nek elmondta: a legendák szerint Erkel Ferencet bezárták szülőházának egyik szobájába, hogy zenésítse meg a Himnuszt. A szombati tematikus tárlatvezetéseken kiderül, hogy ez nem igaz. Erkelt zavarta, hogy az osztrák himnuszt játsszák a magyar eseményeken is, ezért saját elhatározásából, az elsők között adta be a pályázatát a Himnusz megzenésítésére.

Valószínűleg a Himnusz egy részét szülőházában, egy részét a gyulai várkert fáinak tövében komponálta, de könnyen lehet, hogy a teljes mű Budapesten állt össze – tette hozzá Kovács Anett.

Kiemelte: az Erkel-mű eredetileg gyorsabb tempóban íródott, az utókorban vált lassabbá, de napjainkban kezdik ismét az eredetihez közelíteni a nemzeti ének tempóját.

Forrás: MTI

Fotó: Gyulai Hírlap; Nevezetesfák.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria