A magyarországi zsidóság története – Tankönyv a Szent István Társulat kiadásában

A gazdagon illusztrált tankönyv fejezeteit öt kiváló történész írta, a szerkesztők pedig Róna Tamás főrabbi és Mezei Mónika középiskolai történelemtanár voltak.

A kötet bemutatóján Székely János püspök hangsúlyozta, a magyar társadalomban és különösen a fiatal nemzedékekben nagyon sok a „féltudás”, a „félismeret” és az előítélet a zsidósággal kapcsolatban. A könyv rendkívül objektív, széles látókörű ismeretanyagot ad át, ami szemnyitogató, feltárja mindazt a kincset, amit a zsidóság közös hazánknak adott. Elég csak felsorolni néhány óriás nevét, akik a zsidóság úgymond ajándékai a magyarság számára: Radnóti Miklós, Szerb Antal, Weiss Manfréd, Zwack Péter, Zelk Zoltán, Sík Sándor…

Székely János szerint a kötet őszintén tárgyalja a zsidóság történetének legszörnyűbb tragédiáját, a holokausztot, ezen belül azt a felelősséget is, ami a korabeli magyar államvezetést terheli. Romsics Ignác professzor például a könyvben világosan leírja: ha Horthy Miklós 1944. július 6-án meg tudta állítani a zsidóság deportálását a halálba, akkor ezt korábban is meg tudta volna tenni. Az akkori magyar vezetőknek óriási a felelősségük, szögezte le a püspök, és valamennyire a társadalomnak is, hogy sokan passzívan szemlélték honfitársaik elhurcolását. A kötet megfogalmazza azt is, hogy nagy a szövetségek felelőssége is, akik annak ellenére nem bombázták a vasútvonalakat, hogy pontosan tudták, mi folyik a koncentrációs táborokban.

A megyéspüspök úgy fogalmazott: a kötet hidat épít a társadalom különböző csoportjai között. Megszületése jelentős eredmény, amelyhez kellett a Keresztény–Zsidó Tanács néhány tagjának, különösen Róna Tamás főrabbinak, de a keresztény oldal vezető püspökeinek is a rendkívül erős szándéka.

Székely János örömét fejezte ki amiatt, hogy Heisler András, a Mazsihisz elnöke a kötet bemutatóján azt kérte a hivatalos állami szervektől, lehetőleg minden középiskolába juttassák el ezt a tankönyvet. A püspök szerint a kötet rendkívül kiegyensúlyozott, nagyon informatív, sok, eddig kevésbé ismert tényre tér ki, mint például a középkori kamatszedés részleteire vagy arra, hogyan történt a mohácsi magyar hadsereg finanszírozása. Úgy gondolja, a tankönyv sokat hozzátesz ahhoz, hogy pontosan értsük a múltunkat, lássuk benne a fájdalmainkat, de kincseinket is.

Róna Tamás főrabbi, a kötet egyik szerkesztője elmondta, a könyv ötlete 2013-ban fogalmazódott meg benne, amikor az akkori kormány összehívott egy kerekasztalt, hogy a magyar holokauszt 2014-es emlékéve keretében különböző projektek induljanak el. Akkor vetette fel a Keresztény–Zsidó Tanács elnökségi ülésén, mennyire fontos lenne, hogy a diákok és a pedagógusok számára valamiféle „mankót” adjanak.

Miután a tanács elnöksége jóváhagyta javaslatát, belekezdett a projekt megvalósításába. Fontos volt, hogy Magyarországon az adott történeti kor nemzetközi és hazai szinten is legmeghatározóbb történészeit kérje fel az együttműködésre. Két dolgot szeretett volna elkerülni: azt, hogy csak a zsidó oldal képviseltesse magát és azt, hogy csak akadémikusok írjanak a kötetbe.

A kötet első változata már 2014 végére elkészült, és utána, bár a történelmi kérdések megvitatása számos ütközési pontot hordozott magában, mégis sikerült létrehozniuk egy „közös szövedéket”. Miután a szerzők elkészítették saját anyagaikat, attól kezdve másfél éven keresztül intenzív munkával a tanács azon dolgozott, hogy ez a szövedék létrejöjjön.

A főrabbi szerint a Teremtő újabb csodája volt, hogy a könyvet az „Apostoli Szentszék hazai kiadója”, a Szent István Társulat jelentette meg. Úgy véli, ez a kötet pontosan kijelöli azt az utat, amelyen érdemes továbbhaladni. Ezt a tankönyvet követhetik majd a nagy történelmi egyházak múltját rövid monográfiákba tömörítő, hasonló tematikus kötetek. Így végig tudjuk járni egymás történetét – mutatott rá a főrabbi –, ezáltal valamennyien gazdagodunk. A kötet az olyannyira fontos párbeszédet egy magasabb régióba emeli. Hozzátette, nagyon erős benne a remény, hogy a kormányzat oldaláról támogatást találnak, amely mentén el tudnak indulni.

A Szombat folyóirat kérdésére, hogy egy ilyen tankönyv vajon miért nem a rendszerváltás körüli időkben jelent meg, Róna Tamás azt felelte: mindennek rendelt ideje van, ahogyan azt a Koheletben [Prédikátor könyve – a szerk.] olvassuk.

A kötet másik szerkesztője, Mezei Mónika, a Berzsenyi Dániel Gimnázium történelemtanára úgy véli, a magyar társadalomban rengeteg elfojtás és trauma van, ide tartozik a II. világháború, a holokauszt és az 1950-es évek tragédiái. Az természetes, hogy amikor megszűnt a diktatúra, és hirtelen szabadság lett, akkor nagyon nehéz volt megtalálni, mi az, amiről fontos beszélni. Szerinte ma is érezni a társdalomban a folytonos „traumaversenyt”, azt bizonygatjuk, ki szenvedett többet. A Kádár-rendszerben kevés ember volt tisztában azzal, mi is történt valójában, akik pedig átélték, azok elfojtották magukban, sokszor még a második, harmadik generációnak sem beszéltek róla. Nem volt, aki előjöjjön az emlékeivel, és ez persze a tudományos életre is hatott. Mindez csak a ’90-es évek végén kezdett megváltozni, amikor bevezették az iskolákban is a holokauszt-emléknapot, illetve a kommunizmus áldozatainak emléknapját. Akkor vált egyértelművé, hogy ezekről a dolgokról igenis beszélni kell, mert a társadalom nagy része nem tud eleget róluk.

A kérdésre, hogy mi volt a szerepe a kötet létrejöttében, azt felelte, az volt az alapelképzelés, hogy tankönyv szülessen, ne pedig tanulmánykötet, vagyis kellett valaki, aki tanárszemmel is tudja nézni, hogy a diákok számára is érthető legyen. Ő volt, aki azt javasolta, hogy forrásszövegek, feladatok, fogalommagyarázatok is kerüljenek a kötetbe, olyasmik, amik egy klasszikus tankönyvben is megtalálhatók. Arra törekedett, ne csupán olyan feladatok legyenek, amelyek visszakérdezik a diákoktól az anyagot, hanem olyanok is, amelyek elgondolkodtatják őket, vagy egy forrást interpretálnak, mert ez ad alapot ahhoz, hogy beszélgessenek a tanárral vagy egymással egy-egy vitatott kérdésről.

Úgy gondolja, azért is fontos ez a könyv, mert történelemtanárként tart továbbképzést kollégáknak arról, hogyan érdemes tanítani a holokausztot, és sokszor találkozott azzal a problémával, hogy az iskolákban csak két alkalommal kerül elő a zsidóság: amikor az ókorról, az Ószövetségről tanulnak a diákok, illetve a holokausztnál. A két időpont között pedig nincs semmi. A gyerekekben az a képzet alakulhat ki, hogy zsidóság története egyenlő a holokauszttal. Ami természetesen nem igaz, ahogyan az sem, hogy a holokauszt csak a zsidóság története – nem csupán arról van szó, hogy áldozatai nem csak zsidók voltak, hanem arról is, hogy amikor arra keressük a választ, mindez miért történt, akkor ezt biztosan nem a zsidóságban, hanem a környező társadalomban találjuk meg, vagyis magunkról tanulunk valamit.

Mezei Mónika elmondta, a tanárok általában nem sokat tudnak a zsidóság társadalomtörténetéről, márpedig ez fontosabb, mint az, hogy mikor mi történt. A magyar történelemtanítás nagyon eseményközpontú; ez a kötet viszont kifejezetten társadalomtörténeti tankönyv, ezért nagyon hasznos a tanárok számára, amikor például az asszimiláció jelenségéről vagy a zsidóság két világháború közötti társadalmi, gazdasági helyzetéről tanítanak. Mindezek nincsenek benne egy hagyományos történelemkönyvben és – tette hozzá Mezei Mónika – a tanárképzésben sem.

A kérdésre, hogyan kerülhet a diákokhoz a könyv, azt mondta, az biztosan nem működhet, hogy a könyvet a gyerekek megveszik majd a rendes tankönyvük mellé, már csak azért sem, mert ez nem egy egyéves tananyag; ezt a tankönyvet négy évig kell használni, egy-egy fejezetét egy-egy évfolyamban. Szerinte az volna a megoldás, ha minden iskola könyvtára kaphatna egy-egy osztálynyi mennyiséget a könyvből.

Forrás és fotó: Szombat.org

Magyar Kurír