A Mária Rádió Szent István-rajzpályázatának műveiből nyílt kiállítás Szombathelyen

Kultúra – 2018. július 23., hétfő | 17:43

Július 20-án nyílt meg a Mária Rádió Szent István-rajzpályázatára beérkezett művekből összeállított kiállítás Szombathelyen, a Martineum Felnőttképző Akadémián. A tárlatot Székely János megyéspüspök nyitotta meg.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

2017 elején a Mária Rádió rajzpályázatot hirdetett általános és középiskolás tanulóknak. A rajzpályázat célja az volt, hogy a gyermekek a rajzoláson keresztül kifejezzék, számukra mit jelent Szent István király alakja, valamint elhelyezzék modern korunkban államalapító szent királyunk személyét, üzenetét. A rajzpályázaton a diákok bármilyen kézi technikával készült pályaművel vehettek részt.

A beérkezett alkotásokat a váci Garay Képzőművészeti Stúdió zsűrizte, illetve a közönség is szavazhatott a Mária Rádió Facebook-oldalán megjelent művekre. A mostani kiállítás válogatás a beérkezett több száz pályaműből.

Megnyitóbeszédében Székely János megyéspüspök emlékeztetett arra: Szent István tette le azt az alapot, amelyre ezer év óta építkeznie kellene a magyarságnak. Fontos, hogy a gyerekek megsejtsék a magyar történelem titkát: hogy ez a szikla a Krisztusba vetett hit és Mária oltalma, és ez tartott meg minket ezer éven át. Fontos lenne, hogy a gyermekek szívébe ezt az igazságot elültessük – hangsúlyozta Székely János, aki hozzátette: hogy építkezni tudjunk rá, ismerni kell múltunkat.

Székely János megyéspüspök megnyitóbeszéde meghallgatható ITT.

A tárlat szeptember végéig látható.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria