A pécsi havihegyi mandulafa lett az Év fája

Kultúra – 2018. október 20., szombat | 12:00

A pécsi havihegyi mandulafa nyerte el 4779 szavazattal idén az Év fája címet – közölte október 18-án a versenyt 2010-ben életre hívó Ökotárs Alapítvány. Az évszázados fa, mely a pécsi Havas Boldogasszony-kápolna mellett áll, szinte jelképévé vált a városrésznek.

A győztes pécsi mandulafa egy csavarodott törzsű, több mint 100 éves fa, ami a Havihegy csúcsán álló, pécsi Havas Boldogasszony-templomnál fogadja az érkezőket. Az online szavazás eredményeként a Hős fa címet a Római-parti fák, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját egy óriási tölgyfa, a szebényi nagy fa kapta ebben az évben.

Az Év fája versenybe idén 35 jelölés érkezett, amelyekből tizenkettőt juttatott a döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije. A közönség így a ceglédberceli falu fája, a kimlei hárs, a Mária utcai mesefa, a Római-parton álló fák, a mesebeli galagonya a pogányi Zsályaligetben, a Nagykovácsi templomkert odvas hársfája, a pécsi havihegyi mandulafa, a szebényi nagy fa, a kamuti tudás fája, a zalai dombokat vigyázó pacsai öreg hárs, a zuglói mezős fák, valamint a békéscsabai égigérő gerlai vackor közül választhatta ki az Év fáját online szavazással július 9. és október 8. között.

A fákra összesen 16 423 szavazat érkezett – jelezte az alapítvány. A 2018-as magyarországi győztes pécsi mandulafa a 2019 elején zajló európai versenyben is indul.

A nemzetközi versenyen a magyar fa többször is második helyezést ért el, háromszor pedig elsőként végzett. Tavaly Zengővárkony hős szelídgesztenyéje a negyedik helyen végzett 13 ország fái között – ismertette az Ökotárs Alapítvány.

Forrás: MTI

Fotó: Havihegyi mandulafa/Mánfa György/Facebook

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria