A Szentlélek hárfája – Szír Szent Efrém diakónus és egyháztanító

„Senki sem tudja, milyen név méltó
édesanyádhoz, ó, Uram!
Szűznek nevezzük
– Gyermeke áll ellenében;
Jegyesnek, ám senki nem ismerte meg.
Ha édesanyád ily megfoghatatlan,
ki ragadhat meg Téged?”
(Szír Szent Efrém)

A Római és a Perzsa Birodalom határán fekvő Niszibiszben (a mai Nusaybin, Törökországban) született 306 körül. Tizennyolc éves korában megkeresztelkedett, majd a város első püspökének – a szírek apostolának, Jakabnak – a tanítványa volt. Tanított a niszibiszi iskolában, melynek később vezetője lett. Nagy Szent Vazul diakónussá szentelte.

Ifjúkora óta tisztán tartotta gondolatait és szavait. Aszkéta életet élt. Mind fizikai, mind szellemi értelemben éhezte Isten igazságát, s így az isteni kegyelem szócsövévé vált.

Miután 363-ban Flavius Claudius Iovianus római császárnak át kellett adni a várost a perzsáknak, Efrém számos kereszténnyel együtt Edesszába költözött. A pogány kultuszok, a különböző ókeresztény szekták arra késztették, hogy állást foglaljon. Küzdött a babona, a csillagkultusz, a manicheizmus ellen; fáradhatatlanul prédikált, és számos könyvet írt – így küzdve kora tévedései ellen.

Lánykart alakított, megtanította őket dalaira. Az edesszai templomban a nép elbűvölten hallgatta az új dallamokat, amikor vasárnaponként vagy egyházi ünnepeken fölcsendültek kórusai.

Efrém a szír irodalom megalapozója és legjelentősebb képviselője volt. Főként bibliamagyarázattal, hitvédelemmel és himnuszköltészettel foglalkozott. Az Ószövetség számos könyvéhez készített szír nyelvű kommentárt; az Apostolok cselekedeteihez és Pál apostol leveleihez írt magyarázatai arámi fordításban maradtak fenn.

Szír nyelven írt műveiben összefonódott a teológia és a költészet. Költői szépségű énekeinek köszönhetően a „Szentlélek hárfája” névvel illették. Himnuszait – melyekben megénekelte az embereket megszabadító Isten csodálatos kegyelmét – lefordították örmény, kopt, etióp, arab és görög nyelvekre, görögből pedig latinra, és ma is a szír, örmény, kopt, görög és szláv nyelvű liturgia részei.

A 372 telén pusztító éhínség idején elvállalta az élelem szétosztását a szegények között. Edesszában halt meg 373. június 9-én.

Az ortodox és katolikus egyház egyaránt tiszteli. XV. Benedek pápa a Principi apostolorum Petro kezdetű enciklikájában emelte a katolikus egyháztanítók sorába 1920-ban. Ünnepét 1969-ben június 18-áról június 9-ére helyezték. A vándorbotjából kisarjadt fa mindmáig nagy tiszteletnek örvend az egyiptomi Deir al-Sourian-kolostorban.

„Tudásod nappali fényével űzd el, Urunk, értelmünk éji sötétjét, hogy megvilágosult értelmünk legyen szolgálatodra tisztaságunk megújításában. Napkeltével kezdődik a halandók munkaideje; készíts, Urunk, szívünkben lakást magadnak arra a napra, amely nem ér véget. Add meg, hogy meglássuk magunkban a feltámadás életét, és semmi se vonja el lelkünket a benned való örömtől. Vésd belénk, Urunk, irántad való buzgóságunk által annak az örökké tartó napnak a jelét, amely nem napfelkeltével kezdődik.

(...) Ne foszd meg, Urunk, lelki megvilágosodásodtól értelmünk világát, és szereteted melegét ne vond el tőlünk. A testünkben rejlő halandóság a megromlás rémével riaszt minket; lelki szereteted kiáradása törölje ki szívünkből a halandóság e hatalmát. Add, Urunk, hogy egyre jobban siessünk örök hazánk felé, és – miként Mózes a hegy tetejéről – a te kinyilatkoztatásod szerint birtokba vegyük azt” (részlet Szent Efrém diakónus az olvasmányos imaórában található beszédeiből).

Forrás: Adoremus; Szentek élete; Katholisch.de

Fotó: Katholisch.de

Magyar Kurír
(gj)