A szerzetességről tartottak előadásokat a régészet napján Pécsett

 A Jakab-hegyi pálos kolostor

Nagy Levente, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Régészeti Tanszékének vezetője a korai szerzetesi életformát mutatta be az érdeklődőknek. Elmondta, Jézus példáját követve már az első századokban népszerűvé vált az elvonulás, ezzel pedig kialakult a szerzetesség mint életforma alapja. A szerzetes szó görög megfelelője, a ’monakos’ először Krisztus után 324-ben szerepel hivatalos iratban. Ekkor már kialakult a szerzetesség két fő iránya: a magányos remeteség és a közösségi életforma – magyarázta az előadó.

A közösségek mártírok sírjainál vagy ereklyéik őrzési helyein alapítottak monostorokat. Úgy vélték, a vértanúk példaképül szolgálnak számukra, és közbenjárnak értük Istennél.

Szent Jeromos szerint, aki több szerzetes életének fontos eseményét örökítette meg írásaiban (például Remete Szent Pál és Remete Szent Antal találkozása is az ő munkájában maradt fenn), a szerzetesi életforma által az egyiptomi sivatag megszentelt tájjá, paradicsommá vált.

Fedeles Tamás, a PTE Középkori és Kora Újkori Történeti Tanszékének docense a szerzetesség dél-dunántúli történetét mutatta be. Elmondta: hetvennyolc középkori rendi intézményt tártak fel a Pécsi Egyházmegye területén, ezek közül több királyi alapítású. A monasztikus rendhez tartozó Benedek-rendi apátságok Pécsváradon, Szekszárdon és Bátán működtek. A ciszterciek Cikádoron, az Ágoston-rendi szerzetesek Pécsen és Siklóson alapítottak kolostort. A középkori viszonyokat ismerve figyelemre méltó, hogy mind a négy koldulórend (a domonkosok, a ferencesek, az ágostonos remeték és a kármeliták) alapított kolostort Pécs városfalain belül. Ilyenre csak Budán volt még példa. Ez azt jelzi, hogy a város kellően népes és jómódú volt ahhoz, hogy a rendházak működőképesek maradjanak – fejtette ki előadásában Fedeles Tamás.

A pálos rend története is Pécs környékén, a Jakab-hegyen kezdődött, az ott élő remetéknek Bertalan pécsi püspök kolostort építtetett, és rövid szabályzatot is adott nekik, összefogva a közösséget. Boldog Özséb a Pilisben csak mintegy negyedszázaddal később tette meg ugyanezt.

A közösségi istenkeresés és vallásgyakorlás mellett a középkori szerzetesség számos egyéb feladatot is ellátott. Megőrizte és közvetítette a kultúrát, pasztorációs szolgálatot végzett, és a középkori lovageszmény a keresztes rendeken keresztül épült be az egyházi életbe – hangzott el az előadáson.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Wikipédia

Magyar Kurír