A test és a lélek ünnepe – Találkozás a táncoló George Saju jezsuita szerzetessel

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

George Saju 1965-ben született Kerala államban, mélyen hívő katolikus családban. Kalkuttai Szent Teréz példáját követve ő maga is Kalkuttába ment, hogy a legszegényebbeket szolgálja. 1984-ben lépett be a jezsuita rendbe, ahol filozófiai és teológiai tanulmányai mellett professzionális szinten kezdte elsajátítani az ősi bharatanátjam táncművészetet.

Ahogyan a Párbeszéd Házában a Saju atya előadására érkezők megtudhatták Sajgó Szabolcstól, a Párbeszéd Háza igazgatójától, indiai rendtársa a több ezer éves múltra visszatekintő táncművészet mozgásnyelvét használja fel a keresztény üzenet kifejezésére és átadására. Így az ősrégi mudrákat, kéztartásokat ötvözve új formákat talált ki, hogy az evangélium üzenetét eljuttassa nézőihez.

Saju atya az est első felében öt táncot mutatott be az érdeklődőknek. Sajgó Szabolcs az előadás után feltette a kérdést a vendégeknek, milyen asszociációik születtek a táncot nézve. A közönségből sokan reflektáltak a tánc kifejezőerejére, a mimika és a kéztartások intenzitására, a szerzetes ruhájának színeire, amelyek valamiképpen emlékeztették őket pünkösd ünnepére. Mások evangéliumi szakaszokkal hozták összefüggésbe a látottakat, így megemlítették az angyali üdvözletet, Krisztus megkeresztelését a Jordánban, illetve a bűnös asszony megtérését.

Saju atya elmondta, hogy első táncában, amelyet egyébként egy kendővel táncolt, a teremtés történetét elevenítette fel, amikor a Szentlélek a vizek felett lebegett (vö. Ter 1,2). A második darabban az angyali üdvözletet láthatta a közönség. Krisztus megkeresztelkedését pünkösd története követte – magyarázta Saju atya, majd a zárásként előadott, egy Szentlélek-váró énekre készített koreográfiájának mozdulatait ismertette, kiemelve, hogy a táncban kifejeződik annak beismerése, hogy az ember elzárkózik saját önteltsége és gyűlölete révén a Szentlélektől. Az indiai szerzetes arról is beszélt, hogy táncait jezsuita rendtársának dalaira készítette, amelyeket rendszerint csoportban is előadnak.

A rövid ismertető után újabb tánc következett, amely Krisztus történetét állította a középpontba. Megjelent benne a Máriának szóló ígéret, hogy gyermeket fogan és fiút szül, akit Emmánuelnek fognak hívni (vö. Lk 1,26–38).

A táncot követő beszélgetés során az indiai szerzetes az érdeklődők kérdésére elmondta, hogy a tradicionális festett díszítések a testén, így a homlokán látható sárga és piros energiapont, valamint a karjaira és mellkasára felvitt hasonló jelek egyfelől a díszítést szolgálják, de jelölik azt a hagyományt is, amelyből érkezik, illetve számára az esztétikai megjelenés mellett spirituális jelentésük is van: emlékeztetnek Krisztus öt szent sebére. A tánc, ahogyan azt kifejtette, meditáció és ima, az indiai hagyomány szerint a táncos önfeláldozása is kifejeződik benne. A tánc a test és a lélek ünneplése, a feltámadásban való öröm kifejeződése.

George Saju atya utolsóként egy Krisztus feltámadását dicsőítő tillanát táncolt el. A tillana az élet ritmusát visszaadó tánc, amely eredetileg a különböző istenek dicsőítését szolgálta. Ő maga a rendtársa által szerzett zenéket alapul véve keresztény tartalommal töltötte meg a tillanát, és készített a Szűzanyát dicsérő táncot is.

Az indiai jezsuita szerzetes által előadott táncban megjelentek a felszabadulást hirdető mozdulatok, az ember rabságból való szabadulását ábrázolva így vált az öröm hirdetőjévé.

George Saju atya október 27-én, csütörtökön egész napos bharatanátjam táncművészeti kurzust tartott a Párbeszéd Házában, a tanultakból az este folyamán Az ember és az ő lelke címmel adtak ízelítőt, fényképeink ezen a beszélgetéssel egybekötött táncelőadáson készültek.

Fotó: Lambert Attila

Várkonyi Borbála/Magyar Kurír