Adventi kalendárium – 2016. december 20.

Kultúra – 2016. december 20., kedd | 7:00

Idei adventi kalendáriumunkban a szeptember elején szentté avatott Teréz anya gondolatait idézzük napról napra. Várjuk együtt az Úr érkezését, készüljünk az ünnepre Kalkuttai Szent Teréz anyával!

„Ismételjétek gyakran magatokban: Szent szeretnék lenni. Szolgálni szeretnék. Imádkozni szeretnék.”

(Forrás: Teréz anya breviáriuma – Teréz anya gondolatai, útmutatásai az esztendő minden napjára, ford. Parcz Ferenc, Szent Gellért Kiadó, Budapest)


Istenünk, az angyali üdvözletkor a te végtelen, örök Igédet úgy fogadta a Szeplőtelen Szűz, mint Isten szent temploma, melyet elárasztott a Szentlélek fénye. Engedd, kérünk, hogy példáját követve alázattal vállaljuk szent akaratod teljesítését. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria