Akira Kuroszava: Dodeskaden

Kultúra – 2017. március 18., szombat | 17:00

Akira Kuroszava 1970-ben készült, Oscar-díjra jelölt filmje egy tokiói nyomortelepen játszódik. Az itt élőket csupán a közös lakóhely kapcsolja össze, egyébként, túl a természetes családi viszonyokon, nincs közöttük semmiféle lelki, szellemi kötődés.

A film címe egy hangutánzó szó. Az édesanyjával együtt élő, szellemileg visszamaradt kamasz, Rokucsan, miközben az általa elképzelt „villamost vezeti” a völgyben, azt kiáltozza: „Dodeskaden, dodeskaden…” Folyamatosan veszekszik a „karbantartókkal” hanyag munkavégzésük miatt, és megrója a festőművészt, amiért a síneken állította fel állványát, veszélyeztetve az életét. A novellisztikusan felépített film rövid epizódokban mutatja be a szereplőket, amelyek alapján képet kaphatunk sorsukról, jellemükről. Alkoholizmus, családon belüli erőszak, másokon való élősködés, végtelen önzés, kiszolgáltatottság, szelíd beletörődés az élet ridegségébe, képtelenség a lelki megsebzettség feldolgozására, álomvilágba menekülés az elviselhetetlen valóság elől...

Fontos szerepe van a történéseket folyamatosan figyelő asszonyok csoportjának. Eszünkbe juthat róluk a görög tragédiák kórusa, azzal a lényeges különbséggel, hogy ők együtt éreznek a szereplőkkel, látva feltartóztathatatlan romlásukat, meglátva a transzcendenciát az események mögött, míg a telep asszonyai rosszindulatú, kárörvendő megjegyzésekkel kísérik a történéseket, felszínesen ítélkeznek, meg sem próbálják megérteni a közvetlen környezetükben élők gondjait, bajait. Így nem hajlandók szóba állni a kisfiával autóroncsban lakó hajléktalan férfivel sem, beképzeltnek nevezve őt. A telep egyik lakója, Tanba figyelmezteti őket: „Beképzelt? Nem, dehogyis az. Csak nagyon félénk és szerencsétlen. De még sokkal szerencsétlenebb a kisfia.”

Tanba iparosmester, de sokkal több annál. Az egyedüli, aki meglátja a látható felszín mögötti mélységet, részvéttel figyeli környezete szenvedését. Lecsillapítja a részegen üvöltöző férfit, meghallgatja azokat, akik elpanaszolják neki fájdalmaikat. Tanba bölcs és mások szenvedésére érzékeny lélek.

Kuroszava filmjének három fő vonulata van. Az egyik az említett hajléktalan férfi és kisfia története. A kisfiú ételt koldul az éttermekben, így élik túl a mindennapokat. Egyszerre mutatkozik meg a társadalom nincstelenekkel szembeni ellenszenve és az irgalom megléte is, amikor az étteremben az egyik női alkalmazott cigarettacsikket tesz az étellel teli tányérra, és el akarja zavarni a gyermeket. A konyhafőnök azonban leinti, és bőségesen ellátja őt ennivalóval. Az, hogy apa és fia miért jutottak idáig, nem derül ki. Valószínű, hogy a férfi öntörvényű személyisége jelentős szerepet játszott ebben. Gyakori elmélkedéseiből egyértelmű, hogy az építészetben és a történelemben is jártas. Mostani helyzetükből nem látszik kiút, ezért az apa belemenekül egy színes álomvilágba, s beemeli ebbe gyermekét is. Megtervezi a „házukat”, amelyben együtt él majd a fiával és annak gyerekeivel. Ezeknél a jeleneteknél a koromsötétség és a színek gazdag kavalkádja váltja egymást. A férfi gyermekéhez intézett szavai közben éjfekete a háttér, míg a képzeletében folyamatosan „épülő ház” színei rikítóak. A kisfiú hite és bizalma feltétlen apjában, mindenben igazat ad neki. A férfi öntörvényűsége, konok süketsége mások intelmeire azonban a gyermek halálát okozza, összeomlik tehát a szebb jövőbe vetett remény.

A film második fő vonulata a teljesen egyedül élő, emberkerülő férfi története, akinek tekintete olyan, mint egy halotté. Fölkeresi őt egykori felesége, akit évekkel korábban hűtlenségen ért. A nő megbocsátásért könyörög, de egykori férje nem enyhül meg iránta. Nem szól hozzá, csak néz rá merev tekintettel. A nő végül feladja. A férfitől távozva megáll egy fa előtt, amelynek ágai csupaszok, s felsóhajt: „Istenem, miféle fa ez? Áll még, de a nedve kiszáradt, nem eleven fa már.” Közben pedig látjuk a házban a férfi üres tekintetét. Eszünkbe juthat az evangéliumi jelenet, amikor Jézus megátkozta a fügét nem termő fát (Mt 21,18-22). A lélek kiszáradása és a jövőbe vetett hit teljes elutasítása ellen nehéz bármit is tenni, ha az egyén belekövesedik önmaga sebzettségébe, képtelen a megbocsátásra.

A film harmadik fő vonulata a semmittevéstől elhízott, örökösen alkoholmámorban fetrengő férfi, felesége és annak serdülőkorú unokahúga, Kacuko története. A hedonista örömöknek élő férfi, kihasználva, hogy asszonya kórházban van, megrontja a neki teljesen kiszolgáltatott gyermeklányt, akit agyondolgoztat, szavaival pedig rendszeresen megaláz. A lány állapotos lesz. A férfiben a megbánás legcsekélyebb nyoma sincs, időközben meggyógyult feleségének mindent letagad, retteg az esetleges felelősségre vonástól, ezért elmenekül. Kacuko öngyilkos akar lenni, de előtte kétségbeesésében szörnyűséges tettet hajt végre. Késével megszúrja a belé szerelmes, szakét szállító fiút, mert nem akarja, hogy elfelejtse őt, mintha sosem létezett volna. A fiú azonban túléli a sérülést, megbocsát a lánynak. A tragédia irányába haladó történetben váratlanul felcsillan a remény: ha ezeket a végletesen szélsőséges eseményeket túlélte a két fiatal szerelme, talán megvan egy szebb jövő lehetősége a számukra.

A Dodeskaden Akira Kuroszava egyik legszebb alkotása. A legnyersebb, legföldhözragadtabb valóság váltakozik benne álomszerű jelenetekkel, s itt is, mint sok más filmjében, képes arra, amire csak a legnagyobbak: egy mikrokörnyezetben, sivár körülmények között tengődő emberek sorsán keresztül bemutatni az élet teljességét, csodálatos sokszínűségét.

Dodeskaden
(Japán film, 1970., 134 perc)

Rendező: Akira Kuroszava

Író: Shugoro Yamamoto
Forgatókönyvíró: Akira Kuroszava, Hideo Oguni, Shinobu Hashimoto
Operatőr: Takao Saito, Jasumichi Fukuzawa
Zeneszerző: Toru Takemitsu

Főbb szereplők:

Rokucsan: Yoshitaka Zushi
Rokucsan anyja: Kin Sugai
Tanba: Vatanabe Acusi
Kacuko: Jamazaki Tomoko

(Kiadta és forgalmazza: Etalon Filmkiadó) 

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 

Kapcsolódó fotógaléria