Amikor még a liturgia is böjtöl

A „Dicsőség a magasságban Istennek…” kezdetű himnuszt és az evangélium előtt felhangzó Alleluját is nélkülöznünk kell a böjt negyven napjában.

Hogy miért van ez így? A Dicsőség a magasságban Istennek (Gloria in excelsis Deo) az angyalok Krisztus születésekor mondott szavaival magasztalja az Úr eljövetelét. Nagyböjtben viszont az Egyház ahhoz az időszakhoz tér vissza lélekben, amikor Isten népe száműzetésben várta a Messiást, hogy eljöjjön, és megmentse őket. Ehhez hasonlóan várakozással teljes idő az advent is, amikor a Megváltónak Mária méhéből való megszületését, míg nagyböjtben a sír „méhéből” való második megszületését várjuk.

Ebben a száműzetéses lelkületben vándorol az Egyház Mózessel és a zsidó néppel a sivatagon át. Ez a szenvedés és megtisztulás ideje, amikor a hívek együtt éneklik: „Hogyan énekelhetnénk az Úr énekét idegen földön?” (Zsolt 137,4). Az „Alleluja” szó maga a „dicsérjétek az Urat” (hallelujah) héber kifejezésből származik, örömöt és hálát fejez ki. A liturgiát sok szempontból megújító egyházatya, Nagy Szent Gergely óta marad el nagyböjtben az Alleluja-ének.

Helyesebben: Isaiah Beiter OP arról ír, voltaképpen nem elmarad az Alleluja, hanem „lefordítjuk”, vagyis az értelme megmarad: „Áldunk téged, Krisztus: örök dicsőség néked” – mondjuk az evangélium előtt nagyböjtben. Vagyis ami valóban elmarad, az maga az „alleluja” szó és a hozzá tapadó dallamok. A domonkos rendi szerző „tiszta és tökéletes” szónak nevezi; egy lélegzetvételre emlékeztet hangalakja, melyben csak egyetlen nagyon lágy mássalhangzó: az „l” szerepel (egy úgynevezett likvida, „folyékony hang”) – viszont nagyon sok magánhangzó (egyes nyelvek teljes magánhangzókészlete). 

Isaiah Beiter rámutat arra is, a Zsoltárok könyvén kívül csak Tóbiás könyvében és a Jelenések könyvében fordul elő az „alleluja” szó, mindkettőben az örök, a mennyei Jeruzsálem énekeként. „Örömének, Isten mennyei városának liturgiája” – írja. A húsvéti liturgiákban azért is hangzik fel olyan sokszor az „alleluja”, mert Krisztus megnyitotta nekünk a mennyei Jeruzsálem kapuit. „Gondolj erre, amikor legközelebb alleluját énekelsz... Amikor bekapcsolódsz az Egyház allelujájába, a te hangod a legkisebb hang abban a kórusban, amelyet János hallott a mennyei Jeruzsálemben: „Aztán mintha nagy sereg hangját hallottam volna, olyat, mint a nagy vizek zúgása, és mint a nagy mennydörgés: »Alleluja!«” (Jel 19,6).

Nagyböjtben nem annyira az örvendezésen van a hangsúly, hanem a bűneink feletti bánaton; megvizsgáljuk azokat a dolgokat, amelyek akadályozzák az Istennel való hiteles, őszinte kapcsolatunkat. Ha ezeket el tudjuk mozdítani az útból, imádság, böjtölés, jó cselekedetek révén, akkor újra örvendezhetünk majd húsvétkor, mert nemcsak Krisztus feltámadását ünnepljük majd, hanem saját lelkünk újjászületését.

Forrás: Aleteia; Magyar katolikus lexikon; DominicanaJournal

Fotó: DominicanaJournal; Wikipédia

Magyar Kurír
(vn)