Ámos Imre festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás Rómában

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

– Engem nagyon megérintett mind a kiállítás, mind a film, mert egy olyan világba merültem bele, amelyik, merem remélni, nem halt meg, hanem él. Ti ezt a világot a kiállítással, a kiállított képekkel együtt élővé tettétek és megelevenítettétek. Hogyan találtatok rá a személyre és erre a témára?

– Már hosszú évekkel ezelőtt, tulajdonképpen a hetvenes évek végén kezdtem el foglalkozni Ámos Imrével, amikor az ő neve még nem volt ismert, és élt még az özvegye, Anna Margit festőnő. Őnála találtam meg azokat a megrázó erejű rajzokat, amelyeket élete végén készített. Akkor írtam egy hosszabb tudományos művet, egy nagy katalógussal együtt, és fölkerestük az életének a különböző helyszíneit. Így jutottunk el Nagykállóra, ahol ő 1907-ben született, és ahol egy rendkívül értékes haszid zsidó közösség élt, akik még a 18. században jöttek Galíciából: szatócsok, kereskedők, parasztok, földművesek… Ők hittek abban, hogy Isten minden dologban benne rejtőzik, és az embernek munkával és tánccal, tehát nemcsak imádsággal kell dicsérni az Urat. Egy nagyon harmonikus lelki béke volt a részük, ami meghatározta az életüket. Ebben a miliőben született és nőtt fel Ámos Imre, és ezt hozta magával. Ez egyébként ugyanaz a világ, amiben Chagall született Vityebszkben, vagy például Yehudi Menuhin is ebből a világból származott.

Azután hosszú időn keresztül követtük a sorsát, és most nagyon örültünk ennek a lehetőségnek, hogy a Római Magyar Akadémián egy kiállítást rendezhetek, és hozzá elkészíthetjük ezt a filmet, elsősorban azért, mert minket magunkat is nagyon megérintett az ő tragikus sorsa, továbbá az, hogy az álom és a mítosz világában élő rendkívül lírai festő a történelem közvetlen reakciójaként hogyan válik egy küldetést teljesítő prófétává. Nagyon érdekes egyébként, hogy amíg a korai időszakában posztimpresszionista képeket fest, a befelé fordulás, a lelki béke és a kiegyensúlyozott harmónia, mondhatnám azt, hogy Árkádia békéjét teremti benne, addig azonban ’38 után, amikor a fasizmus közvetlenül támadja a saját életét és a személyes sorsát is, akkor egy rendkívül drámai, hihetetlen erejű tiltakozó művésszé válik. De mindig benne volt a remény, még a különböző munkaszolgálatok alatt is, amikor egyik helyről a másikra vitték, és közben csak pár hete vagy hónapja volt, hogy alkosson, akkor is mindig hitt benne, hogy az ember alapvetően jó.

– Hogyan tud az ő reménységének képi kifejezést adni?

– Próbáltuk hangsúlyozni azokat a motívumokat, például az angyalt, mert nagyon sok képén ott van egy angyal, aki véd, aki reményt ad (...), a sorstárs Radnótinál, aki szintén munkaszolgálatos volt, ugyanez előjön a Sem emlék, sem varázslat versében. Az angyal mindig kíséri és védi, és éppen ezért nagyon szomorú, hogy élete végén, a szinte utolsó képen ott van a síró angyal, aki, mondhatnám, talán Európát siratja. Vagy például a Csonka fánál képénél, ahol szintén nagyon sok szimbolikus hasonlatot használ, de mindig ott van egy leveles ág, ami a reményt mutatja.

– Hangsúlyt kap a filmben a festőnek, Ámos Imrének a kapcsolata Jézussal, az Újszövetséggel…

– Már gyerekkorában nagyapjától, aki egy Talmud-magyarázó tanító volt, hallott Jézus történeteiről, és nagyon érdekes, hogy az élete vége felé pedig egyre jobban odafordul Jézushoz. Nagyon megrázó rajza például a Megmérettetett, ahol Krisztust csonttá soványodva egy mérlegbe állítja, kezén és lábán a keresztsebeket látjuk, vagy például többször visszajön a Golgota-motívum, vagy a keresztrefeszített Krisztus, de ugyanígy említhetném a tizenkét lapból álló nagyerejű Apokalipszis-sorozatát, ahol János Jelenések könyvét illusztrálja, és a Jelenések könyvének a víziója válik valóban a történelem valóságvíziójává a képeiben.

– Miként lehetne összegezni e mindössze harminchét évet élt festőnek ezt a nagyerejű életművét?

– Talán segít ebben a naplója, amit ’35-től rendszeresen vezetett, amiben az egész életének a lelkivilága feltárul. Egy olyan emberrel találkozunk, akinek hihetetlen morális, belső tartása van, aki hisz az ember jóságában, és hisz a másik emberben, a felebarát szeretetében, és valószínű, hogy ez a rendkívül erős hite sugárzik át a festményeiből is. Talán még annyi, úgy érzi, hogy küldetése van. Érdekes, hogy ő eredetileg Ungár Imre néven született, aki az Ámosz kispróféta nevét ezért választotta, mert ő is érezte, hogy küldetést kell teljesítenie.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó:

Magyar Kurír