Az ember nem tudja önmagát egyedül megmenteni – Véget ért a Bresson-filmklub a Párbeszéd Házában

Utolsó, a cannes-i filmfesztivál legjobb rendezésével kitüntetett mozijában Robert Bresson Lev Tolsztoj A hamis szelvény című elbeszélését használta alapul. Az 1860-as években írt művet átültette a XX. század utolsó harmadának Franciaországába. Egy középiskolás fiúnak az apja csak a szokásos zsebpénzt adja a fiának, akinek azonban adóssága van. Hogy ezt rendezze, elfogadja barátja ötletét, hogy fizessenek hamis pénzzel a fényképésznél. A visszajáró összegből rendezheti tartozását. A fényképész felesége nem jön rá a csalásra, férje azonban igen. A hamis pénzt továbbadja Yvon-nak, az olajszállítónak. Yvon fiatalember, szerényen, csöndesen él a feleségével és óvodáskorú kislányával. Nem veszi észre, hogy becsapták, és a pénzből a bárban felgyülemlett adósságát szeretné rendezni, de a pincér felismeri, hogy a frank hamis. Rendőrt hív, s mivel a fényképész, a felesége és a pénzzel megvesztegetett alkalmazottjuk, Lucien egyöntetűen tagadják, hogy Yvon náluk járt, a férfit börtönbe csukják. Egy pillanat alatt összeomlik az élete. Elveszíti munkáját és szabadságát, felesége pedig elhagyja. A kegyetlen sors miatt agyongyötört, keserű és frusztrált Yvon haragját a világ és önmaga ellen fordítja. Először öngyilkosságot kísérel meg, sikertelenül, majd amikor kiszabadul, hogy pénzt szerezzen, megöli a szálloda két alkalmazottját, és meggyilkolja a filmben csak szürke hajú asszonynak nevezett nőt, aki pedig befogadja őt a házába.

 A vetítést követően Jelenits István piarista szerzetes, tanár emlékeztetett rá, hogy az alapműben, Tolsztoj elbeszélésében még csak szelvényt hamisítottak, a filmben viszont már pénzt. A modern korban a pénznek hihetetlen hatalma van, az emberek már nem Istent, hanem a pénzt imádják. Tolsztoj elbeszélése és Bresson filmje is kicsi bűnnel kezdődik, de ez a bűn öngerjesztőként gördül tovább, lesz előidézője újabb és újabb, egyre nagyobb bűnöknek, melyek egymásból fakadnak, eljutva a legsúlyosabb bűnhöz, az emberöléshez, szinte törvényszerű a gyilkosságok sorozata.

Tolsztoj elbeszélésében sokkal több a szereplő, hosszú és bonyolult láncreakciókkal az emberek egymást teszik tönkre, elszabadulnak az indulatok. Tolsztoj a cári Oroszország hazugságait, ellentmondásosságát leplezi le, a gonoszság látszólag eluralkodik, de a végén mégis minden rendeződik, az evangéliumból sugárzó irgalmas szeretet hatására csodálatos megtérések következnek be. Az elbeszélésben és a filmben is a bűnt elkövető ember szinte kivetkőzik magából, hogy megszerezze a pénzt, és ez komor, sötét színezetet ad a történetnek, de az áldozatok sorsán keresztül a másik oldal, a szépség is megjelenik.

Jelenits atya kiemelte a szürke hajú asszony szerepét Bresson feldolgozásában. Áldozatos élet az övé: gondját viseli részeges apjának és meghalt húga tolókocsiba kényszerült kislányának. Apja ellenkezésének dacára befogadja a házukba Yvont, annak ellenére, hogy ő bevallja neki: meggyilkolta a szálloda két alkalmazottját, hogy pénzhez jusson. Az asszony szájából hangzik el a film egyik kulcsmondata: „Ha én Isten lennék, mindenkinek megbocsátanék.” Jelenits tanár úr rámutatott: a filmben az asszony a végtelen isteni irgalom megtestesítője, nem a gyilkost nézi Yvon-ban, hanem a kegyelemre szoruló lelket. Egyúttal arra is kitért, hogy Bresson filmjében a börtönőrök, a bíróság tagjai emberségesek a bűnösökkel szemben, minden enyhítő körülményt figyelembe vesznek. A társadalmat képviselő civilek viszont érzéketlenül viselkednek, mindennél fontosabb számukra önmaguk kényelme, nyugalma. Így a fényképész házaspár és alkalmazottjuk, Lucien szemrebbenés nélkül letagadják, hogy Yvon-nak hamis pénzt adtak. A hamis pénzzel tudatosan fizető diák anyja pedig egy nagyobb összeggel vesztegeti meg a fényképész feleségét, hogy ne bolygassa tovább az ügyet, nehogy a fia bajba kerüljön. Ez az olajszállító fiatalember nem csupán bűnös, de áldozat is. A társadalom a kisszerűségével, képmutatásával és önzőségével taszítja bele a bűnbe, soha nem vált volna gyilkossá, ha a két diák nem követi el az első vétket, majd a fényképész nem adja tovább neki a hamis pénzt. Ezekre az eseményekre Yvon-nak semmiféle ráhatása nem volt, tehetetlen elszenvedője volt mások gátlástalan ravaszságának.

 Sajgó Szabolcs, a Párbeszéd Házának igazgatója a több mint harminc évvel ezelőtt készült film máig tartó, szomorú időszerűségét emelte ki: a különböző felmérések és mindennapi tapasztalatok egyaránt azt bizonyítják, hogy a mai gyerekek és kamaszok számára természetes, hogy a társadalomban minden a pénzről szól, pénzért mindent meg lehet vásárolni. Sajgó Szabolcs szintén kiemelte a szürke hajú asszony szerepét: nyilvánvaló, hogy előre sejti a sorsát, de nemhogy elutasítaná, hanem befogadja az akkor már kétszeres gyilkos Yvont. Nincs jele annak, hogy félne tőle, a megbocsátó szeretet uralja minden tettét. Ha kivennénk a filmből a kegyelmet megtestesítő asszonyt, minden reménytelen lenne. Ugyanakkor ott van a történetben a megtisztulás lehetősége is: a bűnöket mindenki tagadja, de a többszörös gyilkos Yvon-nak van ereje ahhoz, hogy végül feladja magát, fölborítja a hazug, képmutató világot, és ez reménység lehet a majdani megtisztulása felé.

Ehhez kapcsolódóan az egyik hozzászóló kifejtette: Bresson összevonta Tolsztoj elbeszélésének két szereplőjét: Ivan Mironov, akit becsapnak a hamis szelvénnyel, lótolvaj lesz, de végül lebukik, a felháborodott parasztok agyonverik, élükön Sztyepan Pelagejuskinnal, aki ezt követően hatszoros gyilkos lesz. Áldozatai közül utolsóként kegyetlenül elvágja az evangélium tanítása szerint élő Marja Szemjonovna torkát. A filmben az ő alakjáról formázta Bresson a szürke hajú asszonyt. Sztyepan azonban soha nem tudja elfelejteni Marja szelíd tekintetét. A fegyházban az evangélium hallgatása közben rádöbben, hogy minden ember testvér, Isten pedig végtelenül irgalmas. Ezt követően megtér, és szent életű ember válik belőle, a lelkéből áradó jóság és szeretet hatására bűnösök fordulnak Krisztus felé.

 A további hozzászólók közül egy idősebb férfi arról beszélt, hogy a társadalom mindig ilyen volt, az anyagi érdekek mozgatták, és nem lesz soha jobb, mert az emberek nem változnak. Egy középkorú hölgy viszont felhívta a figyelmet az egyén személyes felelősségére. A lényeg, hogy gyónásszerűen valljuk meg mindennap a szóval, cselekedettel, gondolattal és mulasztással elkövetett vétkeinket, s próbáljuk másnap újrakezdeni az életünket, tiszta lappal. Volt aki felidézte a film egyik legszebb jelenetét: a szürke hajú asszony ruhát tereget a kertben, és Yvon segít neki, közben pedig a fáról szedett maggal kínálja. Együtt a bárány és a farkas, az áldozat és a gyilkos, harmonikus, szeretetteljes kapcsolatban. Az elveszett éden juthat eszünkbe, és a bűn lelket romboló, pusztító ereje is.

A Bresson-filmklub kezdeményezésének ötletgazdája Pentelényi László, a Francia Új Hullám Kiadó Kft. szerzőfilmes könyvtárának sorozatszerkesztője volt. Zárszavában kifejtette: a sorozat címe tudatosan lett A magány börtönétől a megváltás kegyelméig. Az ember ugyanis nem tudja önmagát egyedül megmenteni. Bresson utolsó filmjének főhőse, Yvon viszont erre törekedett. Saját maga akarta megoldani a dolgokat. Pentelényi felhívta a figyelmet, hogy Yvon felesége többször próbált neki segíteni, de a férfi nem vett erről tudomást, szinte alig volt kommunikáció köztük. Nem reagált arra sem, amikor házastársa azt mondta neki: Nem tilthatod meg, hogy aggódjam érted. Nyilvánvaló, hogy a börtönből szabadulva a már kétszeres gyilkos Yvon felismerte, hogy jótevője, a szürke hajú asszony szeretetből mindent megbocsátott neki, bízik benne, de ő ekkor már lelkileg annyira mélyen volt, hogy nem tudta befogadni ezt a szeretetet. Legyünk tudatában annak, hogy egyedül kevesek vagyunk, figyelnünk kell a másik emberre, akin keresztül megmutatkozik Isten végtelen kegyelme, ami az egyetlen megoldás a gondjainkra.

Befejezésül Sajgó Szabolcs a nagy orosz költőt, Arszenyij Tarkovszkijt idézte: „Akit szeretnek, megváltott lesz.”

Bodnár Dániel/Magyar Kurír