Beer Miklós is köszöntötte a „Muzsikál az erdő” rendezvény résztvevőit Mátraalmáson

2018. július 11. szerda 18:58

A „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok rendezvénysorozat idén a 15. évadához érkezett. A program a felvidéki Füleken kezdődött június 30-án, és július 8-án zárult Gyöngyöstarjánban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A rendezvénysorozat fő célja az erdő és a zene, illetve a művészetek erejével a környezettudatos életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit. A „Muzsikál az erdő” rendezvényein a család valamennyi tagja találhat vonzó és tartalmas programot.

Július 3-án Mátraalmásra érkezett a rendezvény, ahol kézműves-foglalkozások, Batyuszínház, valamint Erdőgazdálkodás és természetvédelem címmel szakvezetéses erdei séta szerepelt a programban; majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból álló kamarazenekar koncertjét hallgathatták meg a résztvevők a „Muzsikál az erdő” emlékfánál.

Ezt követte az emlékfa újraavatása. Söreg Csaba, a Mátraalmásért Egyesület elnöke és Szabó Lajos erdőmérnök köszöntötte a látogatókat. A zenekedvelő és természetjáró közönséget Beer Miklós váci megyéspüspök is köszöntötte, örömét fejezve ki, hogy immáron 15 éve megrendezik a Mátrai Művészeti Napok keretében a „Muzsikál az erdő” programsorozatot.

A főpásztor elmondta, hogy gyermekkorából megőrizte közvetlen kapcsolatát az erdővel, a természettel, a teremtett világgal, hiszen fiatal korát a Börzsöny és a Duna találkozásánál, Zebegényben töltötte, és a mai napig szép emlékeket hordoz ezekből az évekből. Majd plébánosként a Pilis és környéke volt az otthona. Édesanyja szépen zongorázott, később a miséin is orgonált, így a zene is fiatal korától kísérte.

Beer Miklós két évvel ezelőtt áldotta meg a Galya-kilátót, ahonnan, ha körbetekintünk, „rácsodálkozhatunk erre a világra, amelybe beleszülettünk”.

A teremtett világ, az erdő szépsége tudatosítja bennünk, mennyire el vagyunk kényeztetve ebben a kicsi országban – elég akár csak egy rövid sétát tennünk, hogy ráébredjünk erre – mondta a püspök.

A „Muzsikál az erdő” rendezvénnyel a váci főpásztor először a Váci Erdészet meghívására találkozott, de azóta is nyomon követi, hol és mikor „muzsikál ismét az erdő”.

„Az erdő, a mezei virág, az élővilág mind adott, és mi hozzátehetjük azt, amit a Jóisten lehetőségként nekünk ajándékozott, mégpedig hogy dalolhatunk, muzsikálhatunk, és a zenével felemelhetjük a lelkünket. Kiemelkedhetünk az önzés és az érdekek rabságából, és én biztos vagyok benne, hogy innen mindnyájan emberibb emberként mehetünk tovább” – fogalmazott Beer Miklós.

A délutáni és az esti órákban a Misztrál és a Cimbaliband együttes lépett fel Mátraalmáson.

Forrás: Váci Egyházmegye

Fotó: Mátraalmás Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
hogyan-lesz-egy-benzinkutasbol-diakonus-nyary-krisztiannal-beszelgetett-bela-atya
Hogyan lesz egy benzinkutasból diakónus? – Nyáry Krisztiánnal beszélgetett „Béla atya”

November 19-én, hétfőn este a budapesti Magvető Caféban Nyáry Krisztián, a Magvető Könyvkiadó igazgatója kérdezte Molnár-Gál Béla állandó diakónust, iskolaigazgatót, Röhrig Géza Kossuth-díjas színészt, írót, költőt és Nagy Szabolcs fotóriportert a szociális területen szerzett tapasztalataikról.

20:40
elment-hang-meghalt-bozsony-ferenc
Elment a hang: meghalt Bőzsöny Ferenc

Az október 25-én, 87 éves korában elhunyt Bőzsöny Ferencet, a Magyar Rádió egykori főbemondóját november 21-én, a belvárosi Angolkisasszonyok templomában (Szent Mihály-templom, V. kerület, Váci utca 47/B) 14 órától tartott szentmise után helyezik örök nyugalomra. Süveges Gergő nekrológját közöljük.

16:04