Belsőváros ékköve – Szent Rókus-templom, Csongrád

Kultúra – 2017. május 7., vasárnap | 14:00

A Gyöngyössy Orsolya által szerkesztett album a csongrádi Szent Rókus-templomot mutatja be, amely a róla elnevezett tér szélén, az ún. Belsővárosban helyezkedik el. A város négy katolikus temploma közül ez a legkorábbi építésű.

Bara Júlia és Gyöngyössy Orsolya a templom történetét vázolják fel írott források segítségével, amelyekből kiderül, hogy a templom építtetője Csongrád földesura, Károlyi Sándor volt. A szerzők 1704-re datálnak egy, a Belsővárosban korábban sárból és nádból épült kápolna felújítását, amelynek helyére az egyházközség már 1706-ban új templomot építtetett, Szent István tiszteletére. A jelenleg is álló Szent Rókus-templom a később tűzvészben elpusztult Szent István-templom pótlására épült fel, amely 1769-ig (a mai Nagyboldogasszony-templom felszenteléséig) a város plébániatemploma volt. Feltehetően 1723-ban kezdték el az említett Nagyboldogasszony-templom elődjének építését, amelyet az 1738-as pestisjárvány után felépített Szent Rókus-templom mellett tartottak számom, így ’38 után, ahogyan a szerzők kitérnek rá, két temploma volt Csongrádnak. A ’23-as Nagyboldogasszony-templom helyett építették fel az 1769-re elkészült új templomot.

A pestisjárvánnyal kapcsolatban a szerzőpáros leírja, hogy Vintze Gábor plébános felszólította a híveket, ajánlják magukat Szent Rókus pártfogásába, és tegyenek fogadalmat egy kápolna építésére. „Az összegyűlt nép eleget tett lelkipásztora kérésének, majd az Oltáriszentséget tartó plébános vezetésével körmenetet tartottak a város körül. A járvány elmúltával a mai Nagyboldogasszony-templom helyén lévő temető közepén építettek kápolnát Szent Rókus tiszteletére” – írják a szerzők, hozzátéve, hogy Rókus példátlanul népszerű lett Csongrádon, és rengeteg fiúgyermeket kereszteltek el utána. A két szerző ismertetéséből kiderül az is, hogy 1905 után a Szent Rókus-templom örökös használati joga a Római Katolikus Egyházé lett. A templom jelenlegi tulajdonosa a magyar állam.

Béres Mária és Kelemen Éva régészeti-geológiai szempontból vizsgálja a Szent Rókus-templomot. Varga Lajos váci segédpüspök a kötethez írt ajánlásában a tanulmánnyal kapcsolatban megjegyzi: a régészeti feltárások során megvizsgálták a talajt, amelyre a templom épült, továbbá a köveket is, melyek a templom talapzatában találhatók, s mindezek alapján bebizonyosodott, hogy ennek a templomnak nincs középkori előzménye. A csongrádiak csalódottan vették ezt tudomásul, mivel az épületet ősi eredetűnek hitték. A kövek vizsgálatából kiderült, hogy az építőanyagok között legérdekesebb az édesvízi mészkő, tizenegy darabot azonosítottak ebből a kőzettípusból.

Bara Júlia a templom művészeti értékeit mutatja be. A létező források alapján sorolja fel a templom művészettörténeti jellemzőit: alaprajzát, homlokzatát, falainak színezését, és a berendezési tárgyakat is. A templom belső terének összképéhez nagyban hozzájárulnak a hajó mennyezetét díszítő falképek, valamint a szentély és a hajó falait borító díszítőfestés. A szerző kiemeli, hogy a főoltár egykori képe a sekrestyeajtó mellett látható, témája Mária mennybevétele. Mária felhőkön áll, feje fölött csillagokból álló koszorú, fölötte Krisztus, az Atyaisten és a Szentlélek galambja, melynek fénye kiárad a kompozíció egészére. (A festményt 1885-ben egy bizonyos Hegedűs nevű festő átfestette, ennek emlékét őrzi a kép alsó részén látható felirat: Az ősi templom első oltárképe.) A diadalív két oldalán álló mellékoltár valószínűleg ugyanabban a műhelyben készült, mint a főoltár. Titulusa a Szeplőtelen Szűz. Mária kissé oldalra fordulva, egy baldachin alatt, felhőn térdelve jelenik meg. Kezét imára kulcsolja, fején korona. „Az oltárt törtvonalú, befelé forduló volutákkal közrefogott, ívelt oromzat zárja le. Szélein, a voluták, illetve a koronázópárkány fölött egy-egy puttó, továbbá egy-egy copf lángdíszes urna látható. Az orommezőt teljesen kitölti az idősebb férfiként, felhőtrónuson ülve, feje fölött háromszög alakú dicsfénnyel ábrázolt Atya alakja, aki jobb kezét a glóbuszon pihenteti. Feje fölött, az oromzat párkányán galamb formájában a Szentlélek is megjelenik, az Atyához hasonlóan sugárkoszorúval övezve. Az oltárt faragó mester eltekintett a Fiúisten ábrázolásától.” Bara Júlia rámutat: nem is volt erre szükség, hiszen a keresztény felfogás szerint – ahogy azt a lorettói litánia „Mária tiszteletes edény!” invokációja is megfogalmazza – Mária Jézus testének hordozója, élő szentségtartó volt.

Gyöngyössy Orsolya a Szent Rókus-templom múltbeli hitéletét vizsgálva megállapítja: a Tisza adta lehetőség fontos volt a lakók életében, mely a halászatban és a hajózásban rejlett. Az asszonyok messze földön híres konyhakertészek voltak, akik piaci kofaként is tevékenykedtek nemcsak Csongrádon, hanem másutt is. Ezt elősegítette a vízi úton való szállítás lehetősége is. 

Kutatásai alapján Gyöngyössy Orsolya leszögezi: a módosabb és kiterjedtebb egyházpártolói körrel, impozáns berendezéssel büszkélkedő plébániatemplomtól alig másfél kilométerre fekvő Szent Rókus-templomon csekély nyomot hagytak az elmúlt évszázadok. A belsővárosiak mindig is tudták, hogy templomuk a díszes Nagyboldogasszony-plébániatemplom „ősanyja”, a csongrádi katolikus hitélet kicsiny magja. A Szent Rókus-templomot pótolhatatlan hely- és művészettörténeti értékei teszik „óvásra, megőrzésre méltó közkinccsé, valódi ékkővvé”.

A rengeteg színes fotót tartalmazó kötetet lapozgatva az olvasó meggyőződhet ennek igazságáról.

A könyvhöz Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök írt előszót.

Bara J., Béres M., Gyöngyössy O., Kelemen É., Belsőváros ékköve – Szent Rókus-templom, Csongrád, Csongrád Város Önkormányzata – MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport, Csongrád-Szeged, 2016.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria