Boldog Salkaházi Sára vértanúságára emlékezünk

2017. december 27. szerda 09:01

Boldog Salkaházi Sára, 73 évvel ezelőtt, 1944. december 27-én szenvedett vértanúságot. A szociális testvérre, újságíróra és embermentőre emlékezünk.

Salkaházi Sára 1899. május 11-én született Kassán. Eredeti neve: Schalkház Sarolta Klotild volt.

Kassa a századelő Magyarországának egyik legpatinásabb nagyvárosa volt, központjában állt a híres Schalkház Szálló, mely évtizedeken keresztül a magyar művészet közismert fellegvárának szerepét töltötte be. Ez a funkciója akkor is megmaradt, amikor ifj. Schalkház Lipót – Sára édesapja – korai halála után az édesanya mint igazgatósági tag dolgozott tovább a részvénytársasággá alakított intézményben. E jövedelméből tartotta el három gyermekét.

Sára fiatal kora a tehetséges, helyét kereső ember próbálkozásait mutatta. Tanítónői oklevelet szerzett, de csak egy évig tanított. Amikor a trianoni békeszerződés értelmében az országrészt Csehszlovákiához csatolták, tudatosan vállalta a kisebbségi sorsot. Szállodatulajdonos család sarjaként könyvkötőnek tanult, majd húga kalaposüzletében dolgozott. Emellett újságíró, író és lapszerkesztő volt. A nagy társadalmi különbségekre nagy szociális érzékenységgel igyekezett válaszolni publikációival, valamint a lányokat és asszonyokat érintő szervezőmunkájával.

Szülővárosa közéletében élénken részt vett, tárcáiban, novelláiban frissen reagált az eseményekre. Hamar elsajátította azt a (századfordulón egyébként is divatos) szimbolikus kifejezésmódot, amellyel a kisebbségbe kényszerített magyarság sanyarú sorsát megrajzolhatta. 1926-ban jelent meg első novelláskötete Fekete furulya címmel.

1922–23-ban néhány hónapig eljegyzett menyasszony volt. Vőlegényét mint édesanyja egyik ingyenkosztos diákját ismerte meg, aki később gazdatisztnek tanult. Sára hamarosan ráeszmélt azonban arra, hogy a vidéki gazdatisztnék élete nem az ő örökmozgó, szuverén egyéniségének való, és visszaküldte a jegygyűrűt. Mindemellett már jelentkezett szívében egy belső, hívó hang is, az éledező hivatásé.

1927-ben ismerkedett meg a Kassán letelepedő szociális testvérekkel. Elvégezte az általuk szervezett szociális és népjóléti tanfolyamot, és lélekben egyre közelebb került a Magyarországon Slachta Margit által 1923-ban alapított Szociális Testvérek Társasága szelleméhez. A budapesti anyaházban ugyan kissé furcsállták túl modern, cigarettázó stílusát, de nem vágták el útját a társasághoz. Sára belátta, hogy változnia, bizonyítania kell, s kemény küzdelmek árán rövid időn belül leszokott a dohányzásról és az újságírói élet kínálta „szabadságról”, hogy az Istennek adott lélek belső szabadságának új távlatokat nyitó útjára léphessen.

1929-ben lépett be az ősi szerzetesi eszményt modern formában követő Szociális Testvérek Társaságába. Első fogadalmát 1930-ban tette le. Ebben a Szent Benedek lelkiségét követő, szentlelkes, a szociális ínséget szenvedők felé forduló közösségben Salkaházi Sára kibontakoztathatta írói, szociális, szervezői, pedagógiai adottságait.

Először Kassán szervezte meg a Karitász munkáját, majd 1932 őszén áthelyezték Komáromba, ahol szintén a Karitász munkáját irányította, emellett gyermekkonyhára felügyelt, heti huszonhat órában hitoktatott, szerkesztette a Katholikus Nő című folyóiratot, kegytárgyüzletet vezetett, felügyelt a szegények menházában és családokat látogatott. 1934-től megbízták a szlovenszkói magyar nők szervezésével. Eszterházy Lujzával létrehozták a Katholikus Nőszövetséget, Sára 1937-ig a mozgalom országos vezetője volt. Állandó levelezésben állt nyolcvan egyesületi vezetővel, kurzusokat szervezett, beutazta a Felvidék és Kárpátalja városait, előadásokat tartott katolikus lányoknak és asszonyoknak.

1934-ben igen kimerült állapotban visszahelyezték Kassára, kimerültsége miatt abban az évben nem tehetett fogadalmat. A fogadalom nélküli évben semmit sem változtatott fogadalmas életvitelén. Ekkor támadt benne először komoly vágy a missziós tevékenység iránt. Teljes hűségben és alázatban végezte tovább munkáját.

1937-ben a Brazíliában élő magyar bencések szociális testvéreket kértek missziós munkára. Slachta Margit főelöljáró (ismerve Sára testvér vágyait), nem tagadta meg e kérést. Hogy e terv valóra válhasson, Sárának először magyar állampolgárrá kellett válnia. E célból 1937 augusztusában végleg elhagyta Kassát és Budapestre költözött. Az anyaházban mindig olyan beosztást kapott, amilyen munkára épp nem volt ember. Egy év alatt tizennyolc féle munkaterületen tevékenykedett.

1938–39-ig Sára testvér a szepesi, kassai, 1939–41-ig a técsői majd a rahói járás szociális előadója volt. 1939-ben a Katholikus Női Szociális Képzőben is tanított.

1940 pünkösdjén tette le örökfogadalmát. Jelmondata: Alleluja! Ecce ego, mitte me! (Íme itt vagyok, engem küldj!) Nevét 1942-ben – amikor a németbarátság következtében sokan visszavették eredeti német nevüket –, Salkaházira magyarosította.

Slachta Margit és a Szociális Testvérek Társasága minden eszközzel küzdött az országot elárasztó nemzetiszocialista métely ellen. Ez komoly veszélyekkel járt, amit a testvérek tudatosan vállaltak. Sára testvér 1940 áprilisában így írt naplójában: „...a kínzástól ne féljek, az apró testi gyengeségeket fogadjam szívesen, a halálnak örüljek”.

1941 februárjától a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetségének országos vezetője volt és a mozgalom lapjának szerkesztője. Három évig dolgozott itt, ez idő alatt öt új otthont alapított közel háromszáz férőhellyel. Elkezdte az első magyar Munkásnő Főiskola építését. Állandóan utazgatott, tanulmányi és lelki napokat tartott, gyűléseket szervezett. Írásaival határozott katolikus ideológiai programot adott az elpogányosodott, fasizálódó közszellem ellenében. Egyre jobban égett benne a vágy, hogy felajánlhassa életét „azon esetre, ha egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be”. Az engedélyt megkapta, és az életfelajánlás – teljes titoktartással – a központi és a kerületi elöljáró jelenlétében 1943. szeptember 14-én megtörtént a budapesti anyaház Szentlélek-kápolnájában.

1943-ban Árpád-házi Boldog Margitot a szentek sorába iktatták. Az 1944-es ünnepségsorozat keretében március 19-én, Budapesten a Magyar Művelődés Házában (ma Erkel Színház) előadták Salkaházi Sára Fény és illat című, Szent Margitról szóló misztériumjátékát, mely az isten- és emberszeretet hősies apoteózisa. Az előadás után a hatóság berekesztette a DL ezt követő gyűlését.

A szociális testvérek kivették részüket az üldözöttek – nem kis bátorságot igénylő – menekítéséből. Mintegy ezer ember köszönheti nekik az életét, közülük közel százan személy szerint Sára testvérnek. A Társaság összes budapesti és vidéki háza tele volt hamis papírokkal ellátott bújtatottakkal.

1944. december 27-én a nyilasok körülzárták a Bokréta utcai munkásnőotthont, amely Sára testvér vezetése alatt állt. Zsidók után kutattak, s négy gyanús személyt, valamint Bernovits Vilma hitoktatónőt őrizetbe vették. Sára testvér éppen nem tartózkodott a házban, csak végszóra érkezett meg. Kikerülhette volna a letartóztatást, de nem tette meg. Mint az otthon felelős vezetőjét őt is elhurcolták, s egy szemtanú szerint még aznap este mind a hatukat – mezítelenre vetkőztetve – a jeges Dunába lőtték a Szabadság híd lábánál. A kivégzés előtti percben Sára testvér gyilkosai felé fordulva letérdepelt, és égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára. Isten elfogadta életfelajánlását, életáldozata betejesedett.

Hősies embermentő tevékenységéért a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet 1972-ben felvette a Világ Igazai közé.

A Magyar Köztársaság belügyminisztere 1996-ban bátor magatartása és helytállása elismeréséül posztumusz „Bátorság érdemjelet” adományozott Sára testvérnek. Emlékét számos emléktábla és emlékhely őrzi, teret és rakpartot nevezetek el róla.

Boldoggá avatási eljárását a Szociális Testvérek Társasága 1996 végén kezdeményezte, lefolytatását a Szentszék 1997 januárjában engedélyezte. Boldoggá avatási dekrétumát 2006. április 28-án írta alá XVI. Benedek pápa, az ünnepélyes kihirdetésére pedig 2006. szeptember 17-én került sor a budapesti Szent István-bazilika előtti téren. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be.

A szentmise záró áldása előtt Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi szólt a megjelentekhez. Mint mondta, ő maga és felesége is itt, Budapesten élte át a vészkorszakot, így személyes tapasztalatból tudja, hogy milyen veszedelmes és hősies feladat volt akkor segítséget adni a zsidó embereknek. Salkaházi Sárának, és mindazoknak, akik hozzá hasonlóan cselekedtek, a mélységes istenhit adott erőt – fogalmazott Schweitzer József.

Mindenható, örök Isten, te boldog Sára szűz és vértanú neked szentelt életét mártíromsággal koronáztad meg. Kérünk, engedd, hogy hirdethessük a szegényeknek az üdvösséget, a raboknak a szabadulást, a szomorúaknak az örömet. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Fotó: SalkaháziSára.com

Magyar Kurír
(ki)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
ferenc-papa-az-ujsagiroknak-eleg-kizsakmanyolasbol-segiteni-kell-az-afrikaiakat-fejlodni
Ferenc pápa az újságíróknak: Elég a kizsákmányolásból, segíteni kell az afrikaiakat fejlődni!

Június 21-én este, a genfi egynapos látogatása végén, a Szentatya ismét válaszolt a repülőn vele utazó újságírók kérdéseire.

2018. június 22. péntek
papszentelesre-varva-vagy-az-emberek-szolgalatara
Papszentelésre várva – Vágy az emberek szolgálatára

Kisiván Csabát, a Kaposvári Egyházmegye diakónusát június 23-án szenteli áldozópappá Varga László megyéspüspök. Dobai Barna Ottót ugyanezen a napon szenteli áldozópappá Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

2018. június 22. péntek