Brückner Ákos Előd O.Cist.: Boldogok vagytok!

Apor Vilmos (1892–1945) győri megyéspüspök vértanú életét ismertetve Brückner Ákos kiemeli, hogy a főpásztor egész életében kiállt a szegények, az üldözöttek védelmében, megvalósította azt, amit vallott: „A béres elhagyja a juhokat, és elfut, a jó pásztor életét adja juhaiért. A veszélynek és megpróbáltatásnak megosztása híveinkkel, a bátor helytállás hatásosabb minden szónál.”

Boldog Romzsa Tódor (1911–1947) munkácsi görögkatolikus püspök és vértanú mindhalálig ellenállt a hűtlenség kísértésének, a „rafinált és durva terrornak”. A legnehezebb időkben is megőrizte lelki egyensúlyát, humorát, realitásérzékét, törhetetlenségét. „Olyan tartást, a vértanúságra is elszánt odaadást tudott kialakítani Isten kegyelmével az ottani üldözött Egyházban, hogy az ma is kitart minden nehézség ellenére a Krisztus iránti hűségben.”

Boldog Gojdics Péter Pál (1888–1960) eperjesi görögkatolikus megyéspüspök és vértanú börtönbeli zaklatásai idején sem tagadta meg az Egyházat és a Szentatyát, pedig felajánlották neki, hogy szabadon engedik és az egész Csehszlovákia Ortodox Egyházának pátriárkája lesz. Egyik ilyen alkalommal azt mondta: „Már hatvankét éves vagyok, és föláldozom minden javamat, de semmi esetre sem fogom megtagadni hitemet, mert meg akarom menteni a lelkemet.”

Boldog Batthyány-Strattmann László (1870–1931) herceg, szemorvos tizenhárom gyermek édesapjaként, szerető férjként tekintélyes vagyonának jelentős részét a szegények gyógyítására fordította, az alsóbb néposztályhoz tartozókat ingyen gyógyította, csupán azt kérte tőlük, imádkozzanak érte egy Miatyánkat. Műtét közben együtt imádkozott betegeivel, gyakran mondogatta: ő csak a műtétet végzi, a gyógyulást Isten adja, ő csupán eszköz a Teremtő kezében.

Boldog IV. Károly (1887–1922) utolsó magyar király úgy tekintett uralkodói hivatására, mint Krisztus követésének áldozatos útjára, „minden cselekedetében a rábízott népek iránti szeretet vezérelte, csak az ő javukat kereste, életét értük áldozta fel”. Megbocsátott azoknak, akik elárulták: „Nekem azért kell ennyit szenvednem, hogy majd egyszer népeim újra egymásra találjanak.”

Boldog Salkaházi Sára (1899–1944) szűz és vértanú önként ajánlotta fel életét a Szociális Testvérek Társaságáért. A kivégzése előtti percben Sára testvér gyilkosai felé fordulva letérdepelt, és égre emelt tekintettel nagy keresztet vetett magára. Isten elfogadta életfelajánlását, „életáldozata beteljesedett”. A Társaság minden tagja túlélte a háború borzalmait.

Boldog Meszlényi Zoltán (1892–1951) püspök és vértanú az 1945-ös esztergomi papszenteléskor mondott homíliájában így fogalmazott: „A világ az ő démoni erőivel mindig ellentétes beállítottságú az Egyházzal szemben, mert nem tudja elviselni az erkölcsért és a jóért folytatott harcot… A papoknak a legnagyobb megpróbáltatások idején teljesíteni kell kötelességeiket, még vértanúság árán is.”

Boldog Bogdánffy Szilárd (1911–1953) püspök a börtönökben elszenvedett kínzások következtében a nagyenyedi börtön cellájában adta vissza lelkét a Teremtőnek, „az Egyházhoz való hűségéért” szenvedett vértanúhalált. Tempfli József nagyváradi püspök így jellemezte őt: „Karakterember volt, a Jóság Elitje.”

Boldog Scheffler János (1887–1952) szatmári megyéspüspök, vértanú a kegyelemre és az imára épített, feltétel nélkül hitt az isteni Gondviselésben, Szűz Mária közbenjárásában. Az emberi vétkek megnevezésével nem összetörni és letörni akart, „hanem felemelni! Javítani! Buzdítani és érteni, hogy minden intés szeretetből fakad, és a cél egy: Krisztushoz közelebb vezetni őket!”

Boldog Bánya Terzija Bernadeta (1912–1941) nővér egyike az öt drinai vértanúnak. Idézi a könyv Erdő Péter bíborost, aki szerint az öt nővér célja az volt, hogy „Isten szeretetét láthatóvá tegyék a világban. Ezt tették, és pontosan azért kellett meghalniuk, mert katolikus szerzetesnők voltak…”

Boldog Sándor István (1914–1953) vértanú, szalézi testvér „feltétel nélküli odaadással bízott az isteni Gondviselésben a reménytelen helyzetekben is”.

Boldog Brenner János (1931–1957) vértanú, áldozópap naplójának tanúsága szerint már egészen fiatalon sokat elmélkedett a szenvedésről: „Akár jó sorsot adsz, akár rosszat, az mindenképpen ajándék Tetőled, melyet hálás szívvel fogadok és ajánlom föl Neked a bűnösökért, és megcsókolom gondviselő kezed, mialatt reám sújtasz az ostorral. Sebezz meg, és égess ki…, mint az agyagedényt, hogy tiszta legyek… A szenvedés taktusa égeti a szívbe a szeretet ritmusát.”

Tizenkét életút, különböző személyiségek, ami közös bennük, az életszentség folyamatos megélése, ahogyan Brückner Előd Ákos atya írja: „Ők mindnyájan Krisztus gondunkat viselő szeretetének ajándékai, Isten áldotta történelemformálók, a jövőnk zálogai…”

Brückner Ákos Előd O.Cist.: Boldogok vagytok!
Szent Gellért Kiadó, 2018

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír