Bruno Ferrero: Vacsora a Mennyországban

A könyvben olvasható példázatok vagy megtörténtek vagy látomásszerűek, s kivétel nélkül mindegyik azt sugallja, hogy az élet számtalan baja, gondja, időnként tragikus eseményei ellenére sem veszhet el életünkből az öröm, a remény.

Az Utolsó című elbeszélésben például minden idők legnagyobb vacsorájára készülődnek a Mennyországban. Az asztalfőnél ülő Jézus csak akkor ad jelet a vacsora kezdetére, amikor az ajtón utolsóként belép egy szomorú tekintetű ember. Krisztus arca felragyog, megöleli a jövevényt, s felkiált: „Júdás, barátom, már csak Téged vártunk!” A Megváltó irgalma végtelen, még árulójának is hajlandó megbocsátani. Ehhez kapcsolódva olvashatjuk a francia Antoine Leiris levelét a feleségét, egyúttal élete szerelmét, kisfia édesanyját meggyilkoló terroristákhoz: „Halott lelkek vagytok. Ha ez az Isten, akiért vakon öltök, a saját képére teremtett minket, a feleségem testébe fúródott összes golyó a szívén ejtett sebet… Így hát nem ajándékozlak meg benneteket a gyűlöletemmel.”

Az angyal szemei című példázat szerint a halál angyalának szárnyain szemek sorakoznak. Amikor valaki beteg, az angyal odarepül az ágyához. Ha ennek az embernek meg kell gyógyulnia, az angyal ott hagy nála egy szempárt. Ezért van az, hogy egy betegség után, főleg ha az hosszú és fájdalmas volt, az angyal szemével látjuk a világot. Egy 46 éves tanárnő idézi fel, hogy amióta felébredt a kómából, „minden dolog olyan értékes, mint egy adomány: a csoda, melyet a félelmen keresztül fedeztem fel, jobbá tette az életemet. Nem vagyok már megalkuvást nem ismerő és haraggal teli ember.” Őrangyalaink itt vannak köztünk, mellettünk – akár egy púpos, a nagy többség által elkerült kislány alakjában is –, csak sajnos a tekintetünk túlzottan elfoglalt ahhoz, hogy láthassuk őket.

A világot minden korban uraló erőszak működését illusztrálja a szerző Lánc címmel: Az igazgató keményen lehordta az osztályvezetőt, aki leszidta a beosztottját. Ő, hazatérve, a feleségén töltötte ki a haragját. Az asszony a lányukon vett elégtételt, mert nem rakott rendet a szobájában. A lány oldalba rúgta a kutyát, aki bosszúból megkergette a macskát. A történet az egerek halálával ért véget. Ferrero tényként állapítja meg: „Ez az, ami a társadalmunkban, a közösségünkben történik. Ami generációról generációra száll. Agresszió és erőszak, ami a legerősebbtől a leggyengébbig vezet. Mindig az egerek fizetnek. Jézus azért jött, hogy megszakítsa ezt a láncot.”

Az Egy édesapa című történet szerint meghal egy lány édesapja, s bár az édesanyja szerint nagyon szerette a lányukat, soha nem mondta ezt neki, amit ő fájlalt. A kötet írója rámutat: egy furcsa, gonosz erő sokszor megakadályozza, hogy kimondjunk olyan dolgokat, amik nekünk is és a körülöttünk élőknek is örömet szereznének. Egyszerű szavak ezek, mint a „szeretlek”, „igazán ügyes vagy”, „olyan boldog vagyok, hogy veled lehetek”, „köszönöm, hogy itt vagy”. Az evangéliumokban is csoda szükséges ahhoz, hogy a némák megszólaljanak. Az igazi csoda azonban nem a vízen járás. „A csoda a földön járni a jelenben, megbecsülve annak békéjét és szépségét.” A lényeg, hogy tudjunk örülni egy tartalmas beszélgetésnek is, annak, ha megoszthatjuk egymás gondolatait, érzéseit szüleinkkel, házastársainkkal, barátainkkal.

Gyakran előfordul, hogy nem értékeljük Isten segítségét, észre sem vesszük. Isten imája címmel maga a Teremtő fohászkodik a legfőbb teremtményhez, hogy vegyen végre róla tudomást, legalább egy-egy pillanatra. A kapcsolódó példázatban egy ember eltévedt a sivatagban. Később, amikor elmesélte borzalmas kalandját a barátainak, elmondta, hogy végső elkeseredésében térdre borult, és Istentől kért segítséget. A kérdésre, hogy Isten meghallgatta-e az imáját, azt válaszolta: „Ó, nem. Mielőtt megtehette volna, jött egy kutató, aki útba igazított.”

A mindenütt jelen lévő irgalmas és velünk együtt érző Istent mutatja be az Isten címe című történet. Egy jóravaló, hívő embernek szép családja volt, de az utolsó gyermeke súlyos fogyatékossággal született. Rejtegette a világ elől. Egy nap azt mondták neki, hogy Isten a megmászhatatlan hegy tetején van. A férfi elhatározta, elmegy hozzá, és beszél vele. Ám a hegy tetején egy angyal közölte vele, hogy Isten a völgyben van, egy asszony karjaiban. A csalódott és szomorú férfi a kimerültségtől teljesen elcsigázott volt már, amikor a völgyben egy házikóban meglátta kisfiát, a felesége karjaiban. Ekkor melegség járta át a szívét, térdre borulva fohászkodott Jézushoz. Megértette, hogy Krisztus végig jelen volt az ő szenvedésében, ahogy ő maga mondta az evangéliumban: „Minden, amit legkisebb testvéremmel teszel majd, azt velem teszed” (Mt 25,40). Az ehhez kapcsolódó írás szerint a kérdésre, hogy Isten miért egy tüskés bokorból szólt Mózeshez, Joshua Ben Karechab rabbi azt válaszolta: „Isten azért választott egy csúnya, hasztalan, tüskés bokrot, hogy elmondja nekünk, nincs egyetlen hely sem a Földön, ahol Ő nincs jelen.”

Bruno Ferrero apró történetei lelkileg gazdagabbá tesznek bennünket, segítve bennünket abban, hogy ne csak hirdessük, de a szívünkbe is engedjük be Krisztust a mindennapjainkban.

Bruno Ferrero: Vacsora a Mennyországban
Don Bosco Kiadó, 2017

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír