Ahogyan moziba kerültek az újabb és újabb Star Wars-filmek, úgy lettek egyre összetettebbek a karakterek és szerteágazóbbak a konfliktusok, még akkor is, ha bizonyos sémáktól képtelenek voltak szabadulni az alkotók. A most bemutatott Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet című sci-fi érdekes módon azzal múlja felül elődeit, hogy kockáztatott, és a jól bevált receptek nagy részétől megvált. Mindezt úgy tette meg, hogy azok a rajongók se csalódjanak, akik immár negyven éve kísérik figyelemmel a világ legismertebb űrmeséjét.
A történet valahol a III. és a IV. rész között csatlakozik a jól ismert Star Wars-univerzumhoz. A Halálcsillag már majdnem kész, ám a befejezéséhez szükség van a tudós Galen Erso (Mads Mikkelsen) közreműködésére, aki nemrég hagyta ott a szörnyű fegyver építését. Bár Galent elviszik rejtekbolygójáról a Birodalom klónkatonái, kislányának sikerül elmenekülnie. Jyn Erso (Felicity Jones) – már felnőttként – szeretné megkeresni apját, míg a felkelők Cassian Andor kapitányt (Diego Luna) küldik Galen Erso felkutatására. Jyn és Cassian mellé a kalandok során csatlakoznak még néhányan, így áll össze a Zsivány Egyes legénysége, amelynek feladata végül a Halálcsillag tervrajzának megszerzése lesz.
Mint jeleztem, Gareth Edwards rendező számos, az előző részekben megszokott elemet elhagyott. A droidok szinte teljesen eltűntek, csak egy kóros őszinteségben szenvedő gépemberrel találkozhatunk, csupán az érdekesség kedvéért. De jedik sincsenek – ezáltal mindenki valahogy emberibb is marad –, kivéve talán Chirrut Îmwét (Donnie Yen), ám ő is inkább csak ismerkedik az Erő által adott képességekkel. A jól megszokott fénykardot pedig mindössze egyszer láthatjuk működés közben. Nincs mókás szereplő – hála Istennek –, ám ez nem azt jelenti, hogy a humoros jelenetek hiányoznának a filmből, csak ezúttal a fanyar fajtából kapunk többet. (A vak Chirrut fejére például azért húznak zsákot, hogy ne lássa, merre vezetik.)
A Birodalom és képviselői most is kellőképpen gonoszak, ám mintha jobban hasonlítanának náci utódaikra, mint eddig bármikor. A lázadók természetesen az Erő fényesebb felén állnak, e világosság azonban nem nélkülözi az árnyékot. A szövetségesek közötti ellentétek élesebbek, ráadásul a jó oldalon álló katonákról kiderül, bizony ők is elkövettek számos olyan tettet, amelyet inkább elfelejtenének.
A csatajelenetek is eltérnek az eddig megszokottaktól. A nézőnek egy idő után az az érzése támadhat, hogy mindezt már látta valahol, csak éppen nem a Star Wars-filmekben, hanem valamelyik II. világháborús drámában. Az egyik bolygó felszínén a szárazföldi csapatok harcolnak, fejük felett a légierő csap össze, míg az űrben tulajdonképpen egy tengeri ütközetet látunk.
A Zsivány Egyes legénységét nem hősök alkotják. Olyan emberek ők, akiket a Birodalom és a felkelők harca magába szippantott. Igyekeznek megállni a helyüket, ám döntéseiket legalább annyira befolyásolja személyes tragédiájuk, mint az elveik. Ahogyan a II. világháború során is bármelyik csata lehetett egyben az utolsó is, itt sem garantált a túlélés. Már csak az a kérdés, ki hogyan fogadja a végzetét.
Az írás az Új Ember 2017. január 8-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.
Fotó: Starwars.com
Baranyai Béla/Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria