Dávid Katalin: A szép teológiája

2018. január 7. vasárnap 15:00

E kötetében Dávid Katalin a művészi széppel kapcsolatos gondolatait fogalmazza meg, kiemelve, hogy az ezzel kapcsolatos megfontolásokban a teológiai szempontok segítenek kitágítani a vizsgálódás horizontját, másrészt a művészet mint autonóm létező csak saját törvényei szerint határozható meg.

A nemzetközi hírű művészettörténész ennek illusztrálására idézi Szent Ágostont, aki A Genezisről szó szerinti értelemben című tanulmányában rámutatott, hogy Isten „azonnal különbséget tett a világosság és a sötétség között, amint megteremtette a világosságot… más a világosság, és más a világosságtól való megfosztottság, melyet az ellentétként meglévő sötétségben rendelt el az Isten. Nem azt mondta, hogy Isten megteremtette a sötétséget is, mert Isten magukat a lényegi valóságokat alkotta meg, nem az ezektől való megfosztottságot, mely semmihez sem tartozik. Ebből az következik, hogy az Isten művészként alkotott meg mindent, és a hiányokat is úgy értelmezzük, hogy azokat is Ő rendezte el. Isten különbséget tett a fény és a sötétség között, hogy még a hiányoknak is meglegyen a maguk rendje.” Dávid Katalin rámutat: a teremtés első aktusa azzal, hogy Isten azt mondta: „Legyen világosság és világosság lett”, de azt nem, hogy legyen sötétség… olyan döbbenetes, hogy „költőivé válik a filozófus, és ez a költői filozófia felér egy esztétikai rendszerrel, amikor a létezésben és a rendben keresi a szépet. A teológiában többé nem fordul elő, hogy nem a művészt hasonlítják Istenhez, hanem Istent mondják művésznek.” Ez pedig a művészet fogalmát felemeli egy teológiai rendszerbe.

Hivatkozik a kötet szerzője Aquinói Szent Tamásra is, aki így fogalmazott: „A művészet semmi más, mint valamely létrehozandó művek helyes elgondolása, amelyeknek a jósága és tökéletessége mindazonáltal nem abban áll, hogy az emberi kívánság így vagy úgy alakul, hanem abban, hogy maga a mű, amely létrejön, önmagában jó és tökéletes. Nem illeti ugyanis dicséret a művészt, amennyiben művész, hogy milyen szándékkal alkotta meg a művet, hanem csupán azért, hogy milyen a mű, amelyet alkot… És ezért a művészethez nem az kívánatos, hogy a művész helyesen járjon el, hanem az, hogy jó művet alkosson.”

A könyv szerzője kiemeli, hogy az anyag szakrális valóság. Semmit nem értünk meg a művészetből, ha ezt nem értjük meg. Az anyag ugyanis nem valami szükséges rossz, hanem létünknek és mindennek, amit létrehozunk, a lényegéhez, a teremtés lényegéhez tartozik. Csakis ezáltal vált lehetővé létezésünk, minden dolog létezése. Az anyag tette lehetővé, hogy a tiszta formából, az isteni létből részesedjünk. „Anyag nélkül Isten van, és semmi más” – írja Dávid Katalin, emlékeztetve rá: nagyon lényeges, hogy a megtestesülés pillanatától az anyag részese lett a Szentháromságnak. A teremtés a megtestesülésben kapta meg méltó értelmét, amikor Isten önmaga természete mellé felvette az emberi természettel az anyagot. „Az anyagot, Krisztus által, Krisztussal és Krisztusban.” A szépség Krisztuson át anyagi valóságában részese lett a földi életen túli világnak is. Ha ezt a gondolatot át- és továbbgondoljuk, akkor megértjük lyoni Szent Ireneusz nagyszerű mondatát: „Isten emberré lett, hogy az ember Istenné váljon.” A teremtés és a megváltás ugyanis „Isten szépségében részesített bennünket, mi pedig szépségünkben részesítettük az eget.” Dávid Katalin megállapítja: a világnak nincs olyan része, amely ne hordozná ezt az Istentől kapott szépséget. Ebből következik, hogy a szép eszménye „olyan gazdag, mint a teremtett világ”.

Kitér a könyv szerzője az egyetemes szépségeszmény újkori felfogására is, részletesen vizsgálva az avantgárd és a posztmodern irányzatokat. Előbbiről leszögezi: olyan globalizáció volt, amely senkit nem szegényített meg, senkitől nem vont el semmit, nem központosított, hanem mindenkihez eljuttatott minden általa birtokolt szépséget. Az avantgárd művészek alkotásaiból életérzésként tört elő, hogy a világ darabokra tört. Munkásságuk eredményeképpen anakronisztikus lett az „idegen” fogalma. „Aki közénk jön, többé nem lehet idegen, de másságát felismerjük. Együtt éljük a napokat, bár különbözik tőlünk az, amit ő hordoz és képvisel.” Az avantgárd művészetben nincsenek kiválasztottak. Vannak kiemelkedők, mert az egyformaság ellenkezik az emberivel, de az egyenlőséget ez nem bontja meg. Annyira nem, hogy a kiemelkedőre nagyobb kötelességet hárított. Mindezzel szemben a posztmodern létrehozói marxista filozófusok köré gyűltek, akik eszméiket felcserélték a liberalizmussal, annak ideológiájával. A posztmodern nem tűr el semmi dominánst maga körül, játékszernek tekint minden nagyszerű eszmét, hiszen ki akarja mutatni, hogy nincs jelentőségük a kultúrában. Szétszakította a művészetet és az intellektust, ezért programszerűen keveri a nemeset a sekélyessel, és megbotránkoztatni akarásának már nincsen célja.

Dávid Katalin hetven éve foglalkozik a szimbólumok világával. Kiemeli, hogy a minden emberben meglévő azonosságról, az élővilágon belül az embert meghatározó általánosról van szó. Hittől, kultúrától, tudástól függetlenül, mindenkinek el kell jutnia önmagában ehhez a maghoz – a belénk ültetett isteni maghoz –, mert a társadalom egészséges életének feltétele, hogy „felismerjük egymásban a közöset, azt a kapcsot, amelyet nem tud befolyásolni érzelem, megfontolás, érdek, és éppen ezért szavakkal igen, de tettekkel sajnos alig élünk meg”. A szimbólumok, „szülessenek bármikor, bárhol a világban, mint az eltört gyűrű részei, úgy találnak egymásra teremtettségük tudatában és a megváltásra vágyva. A lét a tökéletesség felé irányul, a szép tehát a létezés tökéletességében találja meg önmaga definícióját.”

Dávid Katalin: A szép teológiája
Szent István Társulat, 2006

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
-koszonom-hogy-hazajohettem-osei-szulofalujaba-latogatott-michael-august-blume
„Köszönöm, hogy hazajöhettem!” – Ősei szülőfalujába látogatott Michael August Blume

Michael August Blume-mal, hazánk apostoli nunciusával és Veres András győri megyéspüspökkel, az MKPK elnökével ünnepelte az öröm vasárnapját Himod hívő népe és mindazok, akik a rábaközi faluba érkeztek december 16-án, advent harmadik vasárnapján.

2018. december 16. vasárnap
eljunk-ugy-hogy-annak-isten-is-oruljon-pal-feri-atya-az-oromrol
Éljünk úgy, hogy annak Isten is örüljön – Pál Feri atya az örömről

Pál Feri katolikus pappal, mentálhigiénés szakemberrel az örömről beszélgettünk a Gaudete vasárnap apropóján.

2018. december 16. vasárnap
Adventi kalendárium – 2018. december 16., advent 3. vasárnapja

Adventi kalendárium – 2018. december 16., advent 3. vasárnapja

Az idei adventben készüljünk együtt Thomas Mertonnal, Kalkuttai Szent Teréz anyával és Henri Nouwennel. Segítségükkel egy-egy elmélkedést nyújtunk át az adventi várakozás minden napján. Induljunk el az adventi misztériumba csöndben, magányban, imádsággal, megtéréssel.

Előző napok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle