Dér Katalin – Jorsits Attila: Beavatás – Márk evangéliuma

A könyv nagyobb felét Dér Katalin írta, a harmadik, Szenvedéstörténet című fejezete pedig Jorsits Attila munkája. A szerzők véleménye, hogy Márk evangéliuma beavatás Jézus Krisztus földi életének, szolgálatának, halálának és feltámadásának eseményébe. „Beavatás – e szó eredeti, már-már elfeledett értelmében – a misztériumba, élet és halál titkába.” Márk nem volt Jézus személyes tanítványa, Péter tanítványi köréhez tartozott. Kr. u. 66 és 70 között írta evangéliumát, amely a legrégibb és legrövidebb a négy evangélium közül, és „attól lesz történet – a legmélyebb, arisztotelészi értelemben történet, amelynek van eleje, közepe, vége –, hogy Jézus minden nappal közelebb jut ama bizonyos ponthoz, egyre nagyobb fenyegetettségben tart a kereszt felé”.

Dér Katalin kiemeli, hogy Márk rögtön a címfeliratban Isten Fiának nevezi Jézust, hacsak a kifejezés nem utólagos betoldás, mint vélik egyesek. Máté azt bocsátja előre, hogy úgy szándékozik írni Jézusról, mint az Ábrahámtól származó Dávid fiáról, a zsidóságnak ígért Messiásról. Márk viszont úgy, mint Isten fel nem ismert Fiáról. Ez evangéliumának a lényege, ez áll elöl, ez áll a végén, a pogány centurio mondja ki először a kereszt alatt: „Ez az ember valóban Isten Fia volt!” (15,39).

A katolikus teológus elemezve a vihar lecsendesítésének és a gerazai megszállott meggyógyításának (4,35–41; 5,1–20) jelenetét, rámutat: a félelem a hit egyik fő ellensége, ezt bizonyítja a viharjelenet. A gonosz a félelemkeltés fegyverével tart távol tömegeket a hittől. „Félelmet kelt az élet minden területén, mindentől, félelmet, reménytelenséget olt az ember szívébe, nehogy higgyen.” A hitetlenség másik oka a nem akarás, az új, a jó akarásának hiánya, ezt példázza a gerazai megszállott meggyógyítása. Miután a megszállott meggyógyul, a falubeliek elkergetik Jézust a környékről. Nem akarják a gyógyulást, az újat, az új életet, amit Jézus hoz. Dér Katalin érthetetlennek tartja ezt, de tényként szögezi le, hogy hatalmas tömegek utasítják el Jézust, nem akarnak kijönni a régiből, a megszokott rosszból, bármennyi szenvedéssel jár is ez együtt, elutasítják a jót, „inkább maradnak betegek, nyomorultak…” A márki szerkesztés nyomán tehát a félelem és a nem akarás bizonyul a hit két fő ellenségének, az a rengeteg egyéb ok pedig, „ami miatt valaki nem fogadja el Istent, Jézus Krisztust, megváltást, gyógyulást, szabadítást – mind e kettőből ered és táplálkozik”.

Dér Katalin felteszi a kérdést: miért jár önmegtagadással és kereszthordozással Jézus Krisztus követése? Megállapítja: az eredeti bűnbeesés utáni, a sátán uralma alatt álló világ törvénye az elvevés-törvény, „megszerezni bármi áron, kompromisszumokkal, lopással, rablással, csalással, öléssel, háborúkkal elvenni a másiktól, amit lehet, hogy az én, egyén és nép minél jobban bebútorozkodjon a világban”. A bűn utáni elvevés-törvénnyel szemben Isten törvénye az adástörvény. Eszerint kellene élni, de mivel az önérvényesítés ösztöne ennyire erős, Jézus kijelenti, hogy az embernek „határozottan, tudatosan, akarattal, erővel kell ellene állnia”, nemet mondania rá, csak erős akarattal, önmaga megtagadásával képes legyőzni elemi önérvényesítő késztetését, „a világ elvevés-törvényét, amely nem máshol lakozik, mint épp őbenne, az emberben. Ha tehát megtagadja önmagát, okvetlenül bele fog ütközni a világ törvényébe, ami fájdalommal jár. Ez a kereszt. Ez az, amit minden hívőnek magára kell vennie” – írja Dér Katalin. Jézusnak a kínszenvedés éjszakáján átélt gyötrődéseiről a szerző kifejti: a Getszemáni kert megidézi a Paradicsom kertjét. Jézus megkísértetik a kertben, amint megkísértetett Ádám a Paradicsomkertben, hogy elhagyja Isten akaratát. „Ádám enged, és nemet mond Istenre – a második Ádám, Jézus már itt és most jóváteszi ezt, amikor az ima végeztével kimondja a maga kiküzdött végső »Igen«-jét az isteni tervre.”

Jorsits Attila Jézus passiótörténetének hátterét, az ellene lefolytatott koncepciós pert vizsgálva leszögezi: már a vádemelés is lehetetlenség, nemhogy a per és az ítélet. Jézus viszont meghal a kereszten, dacára ennek a lehetetlenségnek, mégpedig azért, mert meg kell halnia. „Az első pillanattól kezdve az utolsóig az egész per kimenetele az ő akaratán múlik. Jézus nem egy szerencsétlenül járt személy, aki gonosz emberek mesterkedése folytán szomorú halált hal. Jézus az emberiséget megváltani jött erre a világra. Elszenvedni azt a halált, ami a mi bűneink következménye és amit nekünk kell elszenvedni. Ebben a perben nem Jézus a nyomorult és a szánalomra méltó, hanem az emberiség.” Jézus a perben „nem emberi mesterkedések áldozata, hanem Megváltó, nem sodródik, hanem tudatosan megy a kereszt felé”.

Részletesen elemzi az evangélikus teológus szerző azt a jelenetet, amikor az üres sírnál közli az angyal az asszonyokkal a hírt, hogy Jézus feltámadt. A nőkön traumatikus némaság vett erőt. „Megnémultak, mert kimondhatatlan volt, ami itt felnyílt, a mysterion, élet és halál titka. Ez drasztikusan átalakítja az embert, lerombolja minden addigi tudását Istenről, emberről, önmagáról, életről, halálról. Így, mint itt a nők, így semmisül meg az ember a misztérium előtt, innen építi fel újra Isten új emberként új életre. Ez a beavatás lényege, a baptizma lényege, Márk beavató művének lényege.”

Dér Katalin – Jorsits Attila: Beavatás – Márk evangéliuma, Kairosz Kiadó, 2018.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír