Dióhéjban a keresztútjárásról

Kultúra – 2019. április 12., péntek | 14:32

A liturgiában gyakran jelenítjük meg Jézus életét mintegy utánozva a szertartások során. Ennek egyik legkifejezőbb példája a keresztút.

A liturgikus szimbólumértelmezés gyakori módszere az imitáció. Az egyházi év során Urunk, Jézus Krisztus életét mintegy utánozva jelenítjük meg a szertartások cselekményében. A liturgia lelkiségi szempontja ezekben a helyzetekben a templomon kívüli folytatás: amit jelképesen megteszünk a szent cselekményben, azt aktualizáljuk a templomon kívül és szenteljük meg vele a teljes életterünket.

A liturgikus mintakövetés egyik legkifejezőbb megjelenése a keresztút. Két imitatív szempont egyesül a jelképes cselekményben: egyrészt követjük és lelkileg megpróbáljuk átélni a szenvedéstörténet tartalmát; másrészt eleinte az első, 14. századi jeruzsálemi ferences hagyományú népi ájtatosság eredeti alaktanához közelítő körülményeket próbáltak teremteni az eseményhez. Az Antonia-vár és a Kálvária-hegy közötti útszakaszt imitálták az első európai keresztutak, lehetőleg úgy, hogy hasonló domborzati viszonyok között haladjon a menet. Csak a 17. század elejétől vált szokássá az egyes állomások megnevezése. A megközelítésre jellemző, hogy az állomások között „Jézus hét esését” és egyéb, később nem említett eseményt is számontartottak.

A Krisztus-követésből fakadó természetfeletti találkozás és a feltámadásra való bűnbánati és érzelmi készület hagyománya mára az egyik legelterjedtebb népi jámborsággá vált. A ferences szerzetesek részéről a középkori lelkiségi háttérrel kezdeményezett rituális zarándoklatot a későbbi vezetett imafolyamat formájában ma leginkább a templombelsőben bonyolítják le, de gyakorivá vált a templom körüli keresztút, vagy az a megoldás is, hogy egy másik templom (kápolna) a menet kiinduló vagy végpontja.


Az egyik érdekes magyarországi helyszín a magyarpolányi Kálvária-domb, ami nem az általánosan elterjedt tizennégy állomás témáját mutatja be, hanem a fájdalmas rózsafüzér öt titkát dolgozza fel.

A keresztútjárás lelkiségének egyik célja, hogy egyesüljünk az önmagát értünk önként feláldozó és feltámadó Úr kezdeményező engedelmességével. Az egyes állomásokhoz kötődően több keresztúti népéneksorozat szövege is meghatóan ábrázolja a második isteni személy és az ember természetének közösségét, amely a keresztútjárásban egyesül a mi természetünkkel. Ez az egyesülés már nem imitáció, hanem harmónia.

2019. április 15-én, nagyhétfőn kerül sor a győri belváros új keresztútjának megáldására és átadására. Különleges összefogással, tizenkét művész közreműködésével készült el a kisplasztikából, grafikákból és festményekből alkotott, nagyjából ezer méteres távú, a Nagyboldogasszony-székesegyháztól kiinduló és az oda visszatérő zarándokút, melyet a stációkat kísérő elmélkedések elhangzása mellett egy órán belül lehet elvégezni.

Forrás: Maróti Gábor/Győri Egyházmegye

Illusztráció: Lebó Ferenc: Veronika kendőt nyújt Jézusnak (A győri keresztút hatodik stációja)

Fotók: Molnár György, Kirandulastippek.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria