Elkészült a szegedi kézzel másolt Biblia hasonmás kiadása

Kultúra – 2016. december 19., hétfő | 10:00

A tizedik kötet megjelenésével elkészült a hasonmás kiadás a szegedi kézírásos bibliamásolatról, amely készítésében több mint ötezren vettek részt – tájékoztatta Benyik György biblikus tanár, a szeged-tarjánvárosi Szent Gellért-templom plébánosa december 13-án az MTI-t.

A Biblia másolása – melyet a plébános kezdeményezett – tavaly ősszel fejeződött be. Teljes terjedelme 5061 oldal, ami azt jelenti, hogy ugyanilyen számú vállalkozó kellett létrejöttéhez. Az önkéntesek egy-egy oldalra írták a Szentírás sorait, a lap alján pedig névjegyükkel tették személyessé a másolatot. Az egyes könyvek végén megtalálható, hogy mely szignó kit jelöl. Az Ószövetség 4250, az Újszövetség 811 oldalt tesz ki.

A kezdeményezésben a legkülönbözőbb emberek – alkotmánybírótól kezdve a sportolóig, tanároktól, teológiai hallgatótól kezdve a börtönben fogva tartottakig és a rendvédelmi szervek képviselőiig – vettek részt korra, nemre, felekezetre, iskolázottságra, hivatásra és lakóhelyre való tekintet nélkül.

A teljes kézírásos művet a jelentős terjedelem miatt összesen öt kötetbe fűzték be marhabőr borítással. A bibliamásolatot csaknem hatvan zarándok vitte el Rómába, és 2015. október 14-én egy nyilvános fogadáson adta át Ferenc pápának. A magyar keresztény hívektől ajándékba kapott Szentírás látványa mélyen megindította a szentatyát, aki elrendelte, hogy a Német-Magyar Kollégium könyvtárában méltó körülmények között őrizzék az egyedülálló modern kori bibliamásolatot.

Mielőtt a kézírásos lapokat Kádár László könyvkötő mester bekötötte volna, valamennyi oldalát digitalizálták. Ez alapján készítette el a JATEPress a hasonmás kiadást. A tízkötetes sorozat első – az Újszövetségi Szentírás négy evangéliumát tartalmazó – darabja tavaly karácsonyra jelent meg. 2016 januárjában kiadták a második újszövetségi kötetet: az Apostolok cselekedeteit, Szent Pál leveleit, Szent János leveleit és a Jelenések könyvét. 2016 húsvétja után megjelent a harmadik kötet: a Tóra első két könyve; Péter-Pál ünnepére pedig az olvasók kezükbe vehették a negyedik kötetet, a Tóra második részét, a Leviták és a Számok könyvét, valamint a Második törvénykönyvet.

A nyár folyamán újabb két kötettel, a történeti könyvekével egészült ki a sorozat. Az egyikben Józsué, a Bírák, Rút és Sámuel két könyve szerepel, a másikban a Királyok és a Krónikák könyve. Szent Márton napjára ismét két újabb kötettel gyarapodott a bibliasorozat: az eredetileg görögül írt könyvekével (Tóbiás, Judit, a Makkabeusok 1. és 2., a Bölcsesség, Sirák fia és Báruk könyve), és az egyéb írásokkal (Eszter, Jób, Zsoltárok, Példabeszédek, Prédikátor könyve és az Énekek éneke).

Adventre elkészült a tizedik kötet, a próféták könyveivel.

Forrás: MTI; Benyik György

Fotó: Benyik György

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria