Emlékkonferenciát rendeztek Glattfelder Gyula püspök és Foerk Ernő építész tiszteletére

Kultúra – 2018. november 29., csütörtök | 9:00

A Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretében, a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) együttműködve szervezte meg november 22-én a Gál Ferenc Főiskola (GFF) a „Tanuljuk meg Szűz Máriától Krisztust hordozni!” című konferenciát Glattfelder Gyula püspök és Foerk Ernő építész emlékére Szegeden.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A 2018. év Glattfelder Gyula csanádi püspök (hivatalban 1911–1943) Temesvárról történő kiutasításának, Szegedre érkezésének 95., halálának pedig 75. évfordulója, ugyanakkor 150 éve született Foerk Ernő építész, a szegedi dóm tervezője. E többszörös jubileumra emlékeztek a szegedi konferencián.  

A rendezvény résztvevőit Horváth Gábor egyháztörténész köszöntötte, majd röviden elmondta, az esemény címe Glattfelder Gyula püspök 1927-ben, egyetemi hallgatóknak tartott húsvéti lelkigyakorlatának legfőbb mondanivalója volt, ugyanakkor a dóm üzenetét is kifejezi. Beszédét a főépítész naplójának 1914. december 31-ei bejegyzésével zárta:

„Szegeden a háború kitörése megakasztotta az építkezést, pedig csak 1 méter hiányzott a főhajóhoz, s így még az idén tető alá hozhattuk volna. No de sebaj, a háború vis maior – s így nem érinti szerződésemet. Talán jobb így, legalább a főfalak és tornyok alaposabban ülepednek, s tavasszal annál frissebben haladhatunk – ha akkorára vége lesz a háborúnak.”

Zakar Péter egyetemi tanár, az SZTE rektorhelyettese, a GFF Keresztény Művelődéstörténeti Intézetének vezetője köszöntőjében elmondta, hogy Glattfelder Gyula csanádi püspök alakja Szent Gellérthez és a legnagyobb püspökökhöz hasonlítható, aki olyan korban élt, amikor biztosnak hitt világok omlottak össze. A tudományosan is képzett, ugyanakkor mély lelki életet élő főpásztor mégis hitelesen tudta képviselni a minden időben állandó keresztény értékeket. A konferencia legfontosabb célja, hogy Glattfelder és Foerk Ernő munkásságát, gondolatvilágát megismerve „olyan biztos alapot kapjunk, amely segít, hogy ebben a zűrzavaros világban otthon érezzük magunkat.”

Gárdonyi Máté egyháztörténész egy jelenlegi kutatásának részeként Glattfelder Gyula 1928-as, XI. Piusz pápának benyújtott jelentését mutatta be. A jelentés tulajdonképpen egy száz kérdésből álló kérdőív, amely az egyházi élet minden területére kiterjedt, és bár a 20. századból óriási iratanyag áll rendelkezésünkre az egyházmegyék életéről, azokat értékes részletekkel, új szempontokkal egészítik ki a Szentszékhez benyújtott főpapi jelentések, hiszen ezekben mégis egy sajátos, belső egyházi szempontrendszer mutatkozik meg. A kérdések kiterjednek az egyházmegye állapotára, helyzetére, az istentiszteletek méltóságára, a papokra, hívekre, plébániákra, lelkipásztori szükségletekre, tervekre. Ezeket a dokumentumokat azután a Szentszék munkatársai egyenként áttanulmányozták, majd az apostoli nuncius véleményezte is, amely egyfajta „kontrollt” is jelentett. Glattfelder 1928-as jelentéséből megismerhetjük a „csonka” egyházmegye Trianon után kialakult nehéz helyzetét, ugyanakkor a nuncius véleményéből az is kiderül, hogy „bár Glattfelder csak az egyházmegye szegélyét kormányozza, mégis figyelemreméltó, mert valódi egyházmegyévé kívánja fejleszteni”.

Pál József irodalomtörténész az 1930-as évek második felének szellemi légköréről tartott előadást. A 20. századi Szeged születése egy természeti (nagyárvíz) és egy háborús katasztrófának (Trianon) a következménye. Ehhez hozzájönnek további katasztrófák is a korban: Európa fenyegetettségének a veszélye, az egyén felelősségének a kérdése, illetve a náci és a kommunista diktatúra egész emberiséget veszélyeztető katasztrófája. Szinte megmagyarázhatatlan az a szellemi virágzás, ami mindezek ellenére Szegeden tapasztalható volt ezekben az időkben. Pál József azt igyekezett bemutatni, hogy mi állhatott ennek a hátterében. A válasz a szegedi „humaniorákban” keresendő, egy olyan körben, melynek tagjai mindig az értékek mellett álltak ki, sohasem a politikai sikert választották, akik „nem sodródtak az árral”, és szembefordultak mindkét diktatúrával. Emberi nagyságuk miatt hatalmas tisztelet és tekintély övezte őket, ezáltal növendékeiket is humaniorrá, emberségesebbé tették. A teljesség igénye nélkül néhány név, akik ehhez a körhöz tartoztak a két világháború közötti Szegeden: Szent-Györgyi Albert, Kerényi Károly, Sík Sándor, Bálint Sándor, Vinkler László, Baróti Dezső. Az előadás során az a kérdés is felmerült, hogy Sík Sándor és Glattfelder Gyula püspök milyen kapcsolatban lehettek, ugyanis erre vonatkozó adatok szinte egyáltalán nincsenek, márpedig valószínűtlen, hogy a püspök és a piarista professzor nem működtek valamilyen területen együtt.

Prokopp Mária művészettörténész a dóm végleges terveit elkészítő és kivitelezési munkálataiban jelentős szerepet játszó Foerk Ernő munkásságát és a dóm művészeti stílusát értékelte. Hangsúlyozta, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a fontos tényt, hogy olyan korban kezdték az építését, amikor a historizmus stílusa volt a meghatározó irányzat, a pályaművek is egytől egyig ezt a stílust követik. Prokopp Mária magyarázatot adott arra a jelenségre is, hogy mit jelentett ekkoriban a neogót stílus, amelyben a Mátyás-kori Magyarország öröksége rejlik. A Fogadalmi templom a Millennium hangulatában kezdett épülni, amikor a magyarság meg akarta mutatni nagyságát a világnak, és olyan korban fejeződött be az építése, amikor szintén bizonyítani akarjuk, hogy képesek vagyunk a feltámadásra. A historizmusból ered az az eklekticizmus, amit a templom díszítésében tapasztalhatunk. Glattfelder Gyula Szegedre költözését követően a kezébe vette a dóm építését, tudta, hogy neki kell a templom szellemiségét meghatároznia. A terveken az építésszel közösen úgy alakított, hogy kifejezze az ő küldetését. „A dóm a hit egész összefoglalása, egész ikonográfiai rendszert dolgoz ki Glattfelder a művészekkel együtt erre. Ismerjük meg Glattfelder szellemiségét, ma is ilyen pontos programok kellenének!” – zárta előadását Prokopp Mária.

Véghseő Tamás előadásában a magyarországi görögkatolikus mozgalmat mutatta be, visszanyúlva a 19. századra. A görögkatolikus közösség jelentősége Trianon után jelentősen lecsökkent, 10 százalékról 1-2 százalékra esett vissza, ugyanakkor kialakult egy gyanakvás, előítélet is a keleti rítusúakkal kapcsolatban, azzal a felhanggal, hogy ők megbízhatatlanok, mivel nem magyar eredetű közösségről van szó. Ez az előítélet nagyban befolyásolta a görögkatolikusok további lehetőségeit, jellemzővé vált a rítusváltás, sok hívét veszítette el így az egyház. A két világháború között, Miklósy István püspök idejében egyre inkább elszigetelődtek, nehézkessé vált a papképzés is, mely Csernoch János érseksége idején még Esztergomban biztosítva volt. Serédi Jusztinián érseksége idején viszont a görögkatolikus kispapoknak el kellett hagyniuk Esztergomot, ekkor merült fel annak a gondolata, hogy Szegeden, Glattfelder Gyula püspök kezdeményezésére, Klebelsberg Kuno miniszter támogatásával kiépülő szemináriumban helyezzék el a kispapokat. Erre végül nem került sor, mert Miklósy püspök túl távolinak tartotta püspöki központjától Szegedet, ahol csak szórványban éltek görögkatolikus hívek. Az előadás második részében a szegedi görögkatolikus közösség létrejöttéről, majd első parókusáról, Ladomérszky Béláról esett szó, aki az 1930-as évek folyamán egyre inkább elszigetelődött, mivel a nyilas mozgalom egyik meghatározó egyházi tagjává vált. Ekkoriban már Glattfelder püspök is fellépett ellene, és vizsgálatot kért a hajdúdorogi püspöktől, azt kérve, hogy eddigi tevékenységétől határolódjon el, ami nem történt meg. A háború után emigrációba kényszerült, Ausztráliában telepedett le, ahol papi szolgálatra engedélyt nem kapott, majd áttelepült a Fülöp-szigetekre.

Baldavári Eszter, a Magyar Építészeti Múzeum művészettörténésze, muzeológusa a dóm építéstörténetét mutatta be az alapkő letételétől a felszentelésig, melyben megismerhettük a Schulek Frigyes által tervezett és a megvalósult templom közti építészeti különbségeket. Felidézte Foerk Ernő 1917-es tragédiáját, amikor elvesztette Károly nevű fiát, így a dómon látható, a Szózatból származó idézet – „Az nem lehet, hogy annyi szív / Hiába onta vért” – üzenete is érthetőbbé vált. Az előadó bemutatta, mit jelent a gesamtkunstwerk, az összművészeti alkotás, ugyanis az építészeti terveken kívül a belső dekoratív terveket is Foerk Ernő készítette el. Elhangzottak Foerk Ernő naplójának Szegedre vonatkozó részletei, ami az eddig megjelent szakirodalomból szinte teljes mértékben hiányzott. A munka befejeztével, a felszentelési ünnepségek után Foerk munkáját Corvin-koszorúval jutalmazták, azonban az építész Szegedről egyedül Glattfelder Gyula püspöktől kapott gratulációt. Az előadás a Dóm Látogatóközpontjában lévő művészettörténeti kiállítás anyagára támaszkodott, amelyet Baldavári Eszter készített el 2014-ben, a templom felújítása alkalmából.

Zombori István muzeológus, címzetes főiskolai tanár az 1918-as összeomlás utáni lehetetlen helyzet bemutatásával kezdte előadását. Szélsőséges példaként említette a környező országok közül a nyitrai püspök, Batthyány Vilmos esetét, akit a csehszlovák hatóságok a pozsonyi hídig kísértek el, majd véglegen kiutasították a Felvidékről. Egykori titkára, Tisza József, a később Josef Tiso néven ismert, háborús bűnökért halálra ítélt és kivégzett katolikus pap életútjára – aki magyar piarista nevelésben részesült – is röviden kitért az előadó. Glattfelder Gyula püspöksége a megszállások miatt három részre szakadt. A román állami intézkedésekkel szemben, melyek ellehetetlenítették az egyház működését, a püspök többször nyíltan fellépett, ezért a román hatóságok 1923-ban kiutasították Temesvárról. Glattfelder eleinte apostoli kormányzó segítségével irányította szétszakított püspökségét. Zombori István a magyar megmaradás szimbólumának nevezte előadásában a szegedi dómot.

Vajda Tamás arról beszélt, hogy a szegedi katolikus ifjúsági mozgalmak kibontakozásában meghatározó szerepet játszott Glattfelder Gyula megyéspüspök, aki papi pályája kezdetétől fogva megkülönböztetett figyelemmel fordult az ifjúság lelki gondozása felé. Mihelyt 1899-től a Központi Papnevelő Intézet tanulmányi felügyelője lett, aktívan bekapcsolódott a budapesti egyetemi ifjúság közösségi életének szervezésébe. 1903-tól a Szent Imre Kör Kolozsvárott is létrehozott helyi szervezetet, amely az egyetem 1919-es erőszakos átvételét követően a Tisza-parti városba menekült professzorokkal és hallgatókkal együtt Szegeden folytatta működését. Glattfelder Gyula anyagi támogatásával 1923-tól Újszegeden is megindult a Szent Imre Kollégium, amely 1930-ig 50-60 szegény sorsú hallgatónak nyújtott szállást és étkezést. Glattfelder Gyula tevékenységében a kezdetektől fogva meghatározó szerepet foglalt el a keresztényszociális szemlélet. 1900-tól több alkalommal írt, prédikált és előadásokat szervezett XIII. Leó Rerum novarum kezdetű enciklikájáról. A gazdasági világválság hatására fokozta ez irányú aktivitását. 1931-ben a XXII. Katolikus Nagygyűlésen a gazdasági világválság lelki okairól tartott beszédében hangsúlyozta, hogy mindenkinek joga van a föld javaihoz, s ezt nem korlátozhatja a magántulajdon sem. Ez a szociális szemlélet hatotta át a főpásztor ifjúságpasztorációját is. Szegeden 1926-tól a Foederatio Emericana nevű egyetemi ifjúsági szervezet is működött, amelynek helyi fővédnöke szintén Glattfelder Gyula volt.

A konferencia Horváth Gábor előadásával zárult, aki a templom és a tornyok szimbolikájáról, Foerk Ernő és Glattfelder püspök kapcsolatáról szólt. A tornyokat a püspök „egy könyörgő kéz”-hez hasonlította, 1930-ban pedig azt írta Foerk Ernőnek, hogy

„A magasba emelkedő templom a magyar katholicizmus reménységeit, de az alkotó művész lelkének magas röptét és fejlett ízlését is hirdeti.”

Zichy Gyula kalocsai érsek Krisztus Király felkiáltójelének nevezte, Mandola Aladár művészettörténész két ujjról beszélt, mely figyelmeztet az égre mutatva a magyar igazságért. Ezzel tulajdonképpen a Dóm téren egykor állt, a Nemzeti Megújhodás emlékműre utalt. A ma már nem létező emlékmű Zala György és Foerk Ernő közös munkája volt. Ezt a szófordulatot használta Sík Sándor piarista paptanár és költő is az 1940-ben írt Szegedi Óda című versében: „Látlak már messziről integetni újra / Fogadalmi Templom két felnyújtott ujja.” Az előadásban Steindl Imre és Foerk Ernő kapcsolatáról is szó esett. Foerk Steindl Imrével kapcsolatban említi: „Én az új Országháznál nem akartam új stílust teremteni, hazánk flóráját, mezőink, erdőink és rónáink virágait akartam stilizálva alkalmazni – nemzeti szellemben, a gót stílus kereteiben.” Horváth Gábor egy 1907-es levél alapján mutatta be azt a sajátosan Foerk Ernőre jellemző, gyakran alkalmazott megoldást, mely a hatalmas tornyokkal kapcsolatos.

„Nem is tudnék egyhamar építményt, amely annyi közvetlenséggel hatna az emberre, olyan erősen vésődik az emlékezetébe és olyan felejthetetlen marad előtte, mint a torony. Nincs motívum a művészetben, mely ebben a tekintetben vetekedhetne vele, de nincs is műforma, mely annyira jellemzően kifejezésre hozná az ember magasra törő gondolkodását, és azt a vele született idealizmusát, amely a mindennapi élet ezer nyűgöző kicsinyességéből mindig csak az égiek felé vonzza.”

A konferencián elhangzott előadások hamarosan nyomtatott formában is elérhetőek lesznek az érdeklődők számára.

Szöveg és fotó: Gál Ferenc Főiskola/Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria