„Én nem üdvözülhetek nélküled...” – Beszélgetés a Saul fia sikere kapcsán

Kultúra – 2016. január 14., csütörtök | 20:35

Oscar-díjra jelölték Nemes Jeles László „Saul fia” című filmjét – jelentette be az Amerikai Filmakadémia elnöke január 14-én. Korábban Sajgó Szabolcs, a Párbeszéd Háza igazgatója beszélgetett a film főszereplőjével, Röhrig Gézával.


Hosszú idő után újra magyar film is szerepel a legjobb idegen nyelvű film Oscar-kategóriában. A Saul fia ott van az öt jelölt között, így a február 28-i díjátadóig újra lehet izgulni a sikerért. Magyar alkotás utoljára 1989-ben szerzett jelölést a legjobb külföldi film kategóriájában, a díjat pedig egyedül Szabó István Mephistója nyerte el, 1982-ben. Az első magyar Oscar-díjat Rófusz Ferenc animációs filmje, A légy kapta egy évvel korábban, 1981-ben.

A Saul fia című film főszereplője, Röhrig Géza az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség meghívására Sajgó Szabolccsal, a Párbeszéd Háza igazgatójával beszélgetett tavaly októberben a zsidó-keresztény kiengesztelődés lehetőségeiről. A cikk alatt megtekinthető a több mint egyórás beszélgetés felvétele.

Nemes Jeles filmjének diadalmenete a 2015 májusában megtartott cannes-i fesztiválon kezdődött, ahol elnyerte a zsűri nagydíját, amely a filmes seregszemle második legrangosabb elismerésnek számít, emellett még három díjat kapott. Azóta nemcsak a világ legkülönbözőbb országaiban nyert fesztiváldíjakat, de a legrangosabb kritikai listákon is előkelő helyen végzett (a The Guardian például az év legjobb filmjének választotta), végül pedig első magyar alkotásként elnyerte a Golden Globe-díjat.

A június 11-i magyar bemutató óta a legfrissebb adatok szerint már több mint 100 ezren látták a filmet itthon, ami egy művészfilm esetében kimagaslóan jónak számít, de Franciaországban már a 200 ezres látogatószámot is átlépte, és bár az USA-ban a Star Wars 7-tel egy időben kezdték vetíteni, ott is egyre nagyobb számban csábítja a nézőket a film nemzetközi visszhangja.



Forrás és fotó: Párbeszéd Háza

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria