Gaudí, Isten építésze

Az 1852-ben Katalónia déli részében, Reusban született Antoni Gaudít már gyermekkorában érték olyan hatások, melyek az építészetét később jelentősen meghatározták. Édesapja rézműves műhelyében a formák világával ismerkedett, és találkozott a különböző anyagok (elsősorban a fémek) megmunkálásának módszereivel.

A család vidéki házánál, Riudsomban és környékén töltött nyári vakációk alatt pedig későbbi „tanítómestere”, a természet csodáit figyelhette meg: a Földközi-tenger partvidékének oly jellegzetes fényeit, a sziklák formáit, a növényeket és az állatokat. A természetet Isten remekműveként szemlélte, saját élethivatását pedig abban látta, hogy e formavilágot magába foglaló építészeti alkotásokat hozzon létre, ezzel hangsúlyozva Isten művének dicsőségét. A gyermekkorában elszenvedett reumás láz utóhatásai Gaudít egész életén át elkísérték, bár testalkatának köszönhetően teherbíró és egészséges embernek látszott.

A kötet részletesen ismerteti a nagy katalán építész fő művének, a Szent Család-, azaz a Sagrada Família-templom történetét. 1866-ban egy buzgó hívő könyvkereskedő, Josep Maria Bocabella és az általa alapított Szent József Tisztelőinek Egyesülete a megalakulás után elhatározta, hogy saját erőből templomot építtet a Szent Család tiszteletére, hogy „a szunnyadó szívek langyosságát felrázza, a hitet erősítse, a keresztény felebaráti szeretetet lángra gyújtsa és az Úr irgalmát az ország számára kieszközölje”.

Az építkezés 1882-ben kezdődött el, Francisco de Paula De Villar, a barcelonai egyházmegye építészének tervei alapján, ő azonban egy év múlva felmondott. Ekkor az említett egyesület az akkor harmincegy esztendős Gaudít bízta meg a munka folytatásával. Mivel szakmai kiválósága mellett elhivatott keresztény hite is ismert volt, úgy érezték, ő lesz a legalkalmasabb a feladatra. A fiatal építész a templom építésének hittel teli és egyben engesztelési célkitűzését kezdettől magáénak érezte, a munkát úgy emlegette, hogy „az Istentől kapott megbízatás”. Negyvenhárom éven át dolgozott rajta, élete utolsó tíz évében minden más felkérést visszautasított, és minden energiáját ennek a munkának szentelte. Olvashatjuk a kötetben Szent II. János Pál pápa 1992 őszén Barcelonában, Gaudí készülő remekművénél elmondott szavait: „Ez a Szent Család-templom még ugyan nem készült el, de stabil alapokon áll és emlékeztet egy másik épületre. E másik alkotás a keresztény család, mely élő kövekből épül, és benne naponta születik újra a hit és a szeretet. Isten áldja meg családjaitokat.”

A könyvecske szerint Gaudí baráti viszonyban volt a spanyol papság egyes tagjaival, mely a barátságokat nagy becsben tartotta, s ezek révén tanult meg egyre többet és többet a liturgia mélységeiről és az Egyház társadalmi tanításáról. Hamar felismerte, hogy kora súlyos szociális ellentmondásait nem szüntetik meg a világmegváltónak tartott materialista eszmék, valóban hatékony megoldás ezekre kizárólag a keresztény tanítás gyakorlati megvalósítása lehet.

Fiatal korában Gaudít életművésznek tartották, az elegáns ruhák, éttermek kedvelőjének, aki kedvelte a divatos társasági életet. Mindazonáltal nem házasodott meg, édesanyja és húga elvesztését követően árván maradt, beteges unokahúgával és hosszú életű édesapjával lakott együtt, így alkottak egy kis családot. Unokahúga halálától, 1912-től egyedül élt. Hitének és művészi hivatásának elmélyülésével párhuzamosan szigorú rendszert alakított ki magának, mert vallotta, hogy semmilyen munka nem lehet sikeres áldozathozatal nélkül. Egyre jobban eltávolodott az anyagi javaktól, vezekelt és sokat imádkozott. Lemondva a híres művészként elérhető kényelmes élet lehetőségeiről a műhelyében lakott, rajzasztalánál étkezett, a társasági életet kerülte. Saját döntéséből szegénységben élt, de a Sagrada Família folytatása érdekében elszántan „koldult” adományt bárkitől, akitől segítséget remélhetett.

Antoni Gaudí jól ismerte az emberi természetet, minden tökéletlenségével együtt. Saját hibáival is tisztában volt és igyekezett azokat kijavítani. Különösen a túlságos elszántságából és határozottságából fakadó bántó következményeket. Dühkitörései is voltak, és durva, goromba kifejezésekkel illette haragjában a tudálékos vagy elbizakodott embereket. De felismerte magában ezt a hibát és küzdött ellene. A keresztény erkölcsökhöz mindig hű maradt. Szerette Istent és az embereket, s ez a Megváltó keresztje iránti szeretetében gyökeredzett: a kereszt jelével koronázta meg minden épületét, az egyházi és a világi célúakat egyaránt. Az ugyancsak építész, Josep Francesc Ráfols a róla szóló könyvét azzal a megállapítással zárta, hogy Gaudí műveit igazán csak a hit keretein belül lehet megérteni.

A kötet végén olvasható az Antonio Gaudí boldoggá avatásáért közbenjárást kérő magánimádság: „Atyánk, Istenünk! Te szolgádat, Antoni Gaudí építészt a Teremtés iránti nagy szeretettel áldottad meg, és különleges vággyal, hogy Fiad gyermekkorának és szenvedésének titkait templomodon ábrázolja. Add meg nekem a Szentlélek által, hogy magamat a jól végzett munkának szenteljem. Szolgád, Antoni Gaudí közbenjárására pedig kérlek, add meg nekem, hogy… (itt egy személyes kérés következhet). Krisztus, a mi Urunk által. Ámen. Jézus, Mária, József, adjatok nekünk ékességet és áldjátok meg a családokat!”

Gaudí, Isten építésze, Barcelona, Antoni Gaudí Boldoggá Avatásáért Munkálkodó Egyesület, 2016.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír