Ha az ember nem vesz tudomást Istenről – Bresson-filmklub a Párbeszéd Házában

Kultúra – 2016. október 1., szombat | 19:20

A Párbeszéd Háza 13 részes Robert Bresson-filmklubjának szeptember 30-ai, hetedik vetítésén a transzcendens filmművészet egyik legnagyobb alakjának 1966-ban készült, Vétlen Baltazár című alkotását láthatta az ezúttal is nagyszámú nézősereg.


Bár a címszereplő Baltazár egy szamár, nem ezópusi tanmesét és nem is kalandos állattörténetet látunk. Robert Bresson szavaival: "A szamár ugyanazokat a szakaszokat éli át, mint egy ember: gyermekkorában a becézgetést, érett korában a munkát, a talentumot az élet fele útján, s a végső misztikát, mely a halált közvetlenül megelőzi. A szamár hordozza a relikviákat, s meghal aztán, mert az emberek bűneit hordozza." Baltazár a különféle bűnöket – gőgöt, iszákosságot, lustaságot, durvaságot, pénzvágyat, a kiszolgáltatottak megalázását –megtestesítő emberekkel találkozik. A film másik hőse Marie, aki szintén védtelen és vétlen teremtmény. Kettőjük sorsa párhuzamos, mindketten áldozatok, kiszolgáltatottak az emberi gonoszsággal szemben. Marie-t Anne Wiazemsky játssza, az egyik legnagyobb modern katolikus író, a Nobel-díjas Francois Mauriac unokahúga. A későbbi híres Godard-színésznő (és Jean-Luc Godard nagy szerelme, tizenkét évig a felesége) itt még ismeretlen kislány, kinek gyermeki szépsége, tisztasága és ártatlansága egészen különleges.


A vetítést követően Jelenits István piarista szerzetes tanár és Sajgó Szabolcs SJ elemezték a filmet, bevonva a nézőket is az értékelésbe. Determináltság, irgalmatlanság, kegyelemhiány, istennélküliség, elfogadás, hazaérkezés, örömtelenség, a szamár – vagyis egy állat – bűnhődik a mi bűneinkért – ezek a minősítések hangzottak el a látottakkal kapcsolatban. Jelenits István rámutatott: az, hogy egy állat áll a cselekmény középpontjában, szokatlan és sajátosan határozza meg a film jellegét. Végigkövetjük Baltazár történetét születésétől kezdve a pusztulásig, ami teljes kiszolgáltatottságából, az emberek embertelenségéből fakad. Körülötte pedig látjuk a személyek egyéni tragédiáit, melyek összekapcsolódnak egymással. Ettől különös szerkezete lesz az alkotásnak. Bresson mindig ódzkodott attól, hogy túl filmszerű vagy színházias legyen, ebben a filmjében viszont nagyon közel került ehhez. Van egy vezérfonal, és több epizód, melyek egymással párhuzamosan futnak, időnként egymásba fonódnak, végül pedig pusztulásba torkollnak. A jó is rosszra fordul, így a súlyos alkoholizmusával reménytelenül küszködő csavargó, Arnold váratlanul hatalmas vagyonhoz jut, de ez a pénz egyetlen éjszaka semmivé válik, a filmben a gonoszt megtestesítő Gerard éttermi rombolása miatt.

 

A film szereplői képtelenek arra, hogy a jónak vagy az örömnek a hordozói legyenek, hogy lelkileg újjászülessenek, pusztulások sorozata követi egymást, a felvillanó remények hamar megsemmisülnek. Bresson itt azt mutatta be, milyen az a világ, amelyben az emberek nem vesznek tudomást Istenről. Ugyanakkor ott vannak az Istenre utaló jelek, így rögtön a film kezdetén a szamár áhítatos-játékos megkeresztelése, vagy a templomi jelenet. Ám az emberek nem élnek azzal a lehetőséggel, hogy az Istenhez fordulás révén megtisztuljanak lelkileg, a kereszténység csak történelmi, nem élő hagyományként van jelen a tudatukban. Bresson mintha azt akarná ezzel megmutatni, hogy milyen hatalmas kegyelem vonzásából szakadtak ki, amelynek következményeképpen a sivár kiszolgáltatottságba zuhantak. Jelenits István azonban rámutatott, hogy a szépség valahol mégis csak jelen van a filmben, bár az emberek tönkreteszik magukat, a világ nem pusztul el, megvan a remény arra, hogy egy újabb generáció talán másképpen cselekszik. Isten soha nem veszíti el a kedvét. Mi megfeledkezhetünk róla, de ő mindig jelen van, és kizárólag az emberen múlik, hogy képes-e a lelki újjászületésre.

P. Sajgó Szabolcs emlékeztetett rá, hogy a film halállal kezdődik – egy kislány halálával –, és halállal végződik, Baltazár pusztulásával. Amikor megy ki az életből, ember nincs mellette, csak egy báránycsorda. A film alapján egyértelmű, hogy mindannyian megváltásra szorulunk. Szabolcs atya figyelmeztetett: Isten szeretete a poklot is körülöleli, de ha az ember nem reagál erre a szeretetre, marad a pokolban. Minden új élet, annak indulása reménykeltő, hogy egyszer talán mégiscsak szebb és jobb lesz a világ.
Bodnár Dániel/Magyar Kurír










Forrás:

Fotó:

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria