Hamarosan megjelenik Josip Lončar „Rózsafüzér” című könyve

Kultúra – 2017. május 11., csütörtök | 19:58

A Szent Imre Öröksége Ifjúsági és Szociális Alapítvány a fatimai jelenések 100. évfordulójának alkalmából megjelenteti Josip Lončar „Rózsafüzér” című kétkötetes művét.

A szerzőnek ez a harmadik könyve, mely megjelenik magyar nyelven. A Szent Imre-alapítvány kiadásában idén további művek kiadása várható.

A Rózsafüzér című kétkötetes mű május 13-án, Varga László püspökszentelési és beiktatási szertartására jelenik meg Kaposváron. Az ünnepen a szerző is jelen lesz, és dedikálja a könyvet.

Az alábbiakban Rumszauer Miklósnak, a kaposvári Szent Margit- és Szent József-templom plébánosának a kötethez írt kísérőszövegéből idézünk:

„Nagyszerű! Forradalmian új! Reveláció! Csak a »legek« szintjén tudom méltatni Josip Lončar művét. A szerző úgy beszél Istenről és a Szűzanyáról, hogy közben imádkoztat. Bibliát olvasó, zsoltárokat imádkozó emberként ismertem ezt a tapasztalatot, de még nem, vagy alig-alig éltem át ugyanezt a hatást »szent irodalmat« olvasva. Ez a könyv »bekapcsolt« az imába!

Tankönyv az imáról. Hiánypótló mű! Nagy segítség azoknak, akik elmélyülten, tudatosan szeretnének imádkozni. Akik szeretnék megérteni Istent, Máriát, a szenteket, végső soron önmagukat; akik szeretnék megérteni, hogy mi, miért és hogyan történik az imában, hogy az még gyümölcsözőbb, még hatékonyabb lehessen.

Amit ír, nemcsak tanulságos, de messzemenően összhangban áll az imádkozó ember tapasztalatával és az Egyház tanításával. Hiteles, őszinte minden vonatkozásban. Nyugodtan állíthatom, hogy a legjobb írás, amit ebben a témában eddig olvastam.”

A kétkötetes könyv megrendelhető a sziakiado@gmail.com e-mail-címen, vagy postán a Szent Imre Alapítvány címén (7400 Kaposvár, Damjanich utca 3/b. I/3.; telefonszám: +36-30-541-99-41).

Forrás és fotó: Szent Imre Öröksége Ifjúsági és Szociális Alapítvány

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria