Három körösztyén leány – Az első magyar nyelvű dráma

A kiadvány magyar nyelvű átiratait Dömötör Adrienne készítette, aki részletes tanulmányban tárja fel az említett dráma megszületésének és további sorsának történetét. Ebből kiderül: a Három körösztyén leány kéziratos másolata a 16. század első feléből maradt fenn. A kódexben, amely megőrizte, hat magyar nyelvű munka kapott helyet. A kötetet első ismertetője, Toldy Ferenc irodalomtörténész a 19. században Sándor-kódexnek nevezte el, Sándor István filológus emléke előtt tisztelegve. A Három körösztyén leány a 10. századi német apáca, Hrotsvita Gandeshemenensis latinul írt munkájának fordítása és átdolgozása. Dömötör Adrienne kifejti: Hrotsvita életéről keveset tudunk. 935 körül született, 974-től nincsenek adatok róla. A keletszász gandersheimi apátság kanonisszája volt, itt írta háromkötetnyi latin nyelvű művét 960–973 körül. Az egyik kötet drámákat tartalmazott, ami azért is irodalmi különlegesség, mert 900 éve, Seneca óta senki nem alkotott ebben a műnemben. Hrotsvitának – gyűjteménye előszava szerint – hat drámájával az volt a célja, hogy a korabeli olvasmányként igen népszerű, de profán témákat feldolgozó, a Kr. e. második évszázadban alkotó római vígjátékíró, Terentius darabjai helyébe vallásos tartalmú, az Isten dicsőségét hirdető műveket kínáljon olvasóinak. A Három körösztyén leány alapjául szolgáló Passio sanctarum viriginium Agapis, Chioniane et Hirenae című dráma verses alkotás, vígjátéki elemekkel, és a tragédiát ígérő történet felemelő, a hitet és az Istent dicsőítő lezárásával. Dömötör Adrienne kiemeli, hogy a mű kicsengése nem tragikus, pedig valódi tragédiának állít emléket: a gyilkosságoknak, amelyeket az ókor utolsó nagy véres keresztényüldözéseinek idején, a 284–305 között uralkodó Diocletianus császár parancsára elkövettek. Hrotsvita drámájának fő cselekményszálában egy ismert legendát dolgoz fel, amely szerint a három keresztény nőnek azért kellett mártírhalált halnia, mert ellenszegülve Diocletianus parancsának, nem voltak hajlandók megtagadni hitüket.

A Három körösztyén leány a legenda Hrotsvita általi átköltésének magyar nyelvű megfelelője. A szöveg létrejöttében közreműködők egyikét sem ismerjük. A mű nem egyszerű fordítása a latin nyelvű drámának, hanem átdolgozása is egyben. Az egyik legszembetűnőbb újítás, hogy a dráma magyar nyelvű átdolgozója saját korába, a 16. századba emeli át a történetet. Ez azonban nem jár lényegi tartalmi változtatással, hiszen csak annyi az eltérés, hogy itt Diocletianus helyett egy névvel nem említett török császár az, aki keresztény hite elhagyására akarja kényszeríteni a három szüzet.

A tanulmány írója azt is vizsgálja, hogy a magyar nyelvű dráma esetében kreatív fordításról van-e szó, vagy latin nyelvű átiratról. Úgy véli: a filológiai indokok a nyelvieknél lényegesen meggyőzőbben látszanak bizonyítani, hogy a Hrotsvita-mű átdolgozásaként először egy latin nyelvű szövegváltozat születhetett meg, és ennek fordításaként jöhetett létre a Sándor-kódexbe bemásolt Három körösztyén leány. Dömötör Adrienne érvekkel támasztja alá állítását: a magyar szöveg nem vall gyakorlott, jó tollú fordítóra. Mondatai sokszor nehézkesek, latinizmusoktól terheltek, hibákat is tartalmaznak. Nem életszerű a feltételezés, hogy a szöveggel keményen küszködő fordító ezzel egyidejűleg még professzionálisan át is dolgozza az alapművet. A cselekménynek a török császár udvarába helyezése okot adhat a feltételezésre, hogy a latin nyelvű átirat a török fenyegetettségben élő Magyarországon készült. Amikor a 15–16. század fordulóján a Hrotsvita-dráma szövege Magyarországra került, még jó pár év állhatott rendelkezésre ahhoz, hogy a latin nyelvű műnek önálló élete is legyen, mielőtt a fordítást beírták a Sándor-kódexbe: olvashatták, lemásolhatták, és arra is juthatott idő, hogy egy erre felkészültnek bizonyuló alkotó átdolgozza, aki azután adaptációjába a pogánnyal szembeni keresztény ellenszegülés dicsőségét is belefoglalja.

Dömötör Adrienne felidézi azt is, hogy a középkorban születő drámai műfajok közül Európa különböző területein rendkívül népszerűek voltak a misztériumjátékok és ezek egyik alfajaként a mirákulumok, melyek szentek legendáinak dramatizált formáját tartalmazzák. Jellemzőjük még, hogy szerzőik a drámai bonyodalom megoldására csodát hívnak segítségül. A műfajnak nem tartják számon magyar képviselőjét. A mirákulumok a francia drámairodalomban keletkeztek a 12–13. században, a 15. században pedig Németalföldön született a mindmáig egyik leghíresebb mirákulumjáték, a Faust-történet egyfajta női változata, a Nimwégai Márika. A tanulmányíró elemzésében megállapítja: a Három körösztyén leány és a Nimwégai Márika hasonló felépítése ellentétes irányú szövegátdolgozó műveletből fakadt, de a végeredmény mégis rámutat két fontos tanulságra: egyrészt, hogy „analógiát kínál narratív szerkezetű középkori drámára”, másrészt arra is rávezet, hogy mire a Három körösztyén leány megszületett, már léteztek olyan irodalmi minták, amelyek a Hrotsvita-dráma szerkezeti átformálásához ihletet adhattak. „Az ismeretlen átdolgozó tehát olyan drámát alkotott, amely a műnem két nagy hagyományának metszéspontján áll: a váz, amelyet felöltöztet, az ókor szülötte, de az öltözetet, amelyet a vázra felrak, a középkori színjáték alakította ki.”

A kötetben olvasható latin szöveget átírta, fordította és a latin nyelvű változatokkal kapcsolatos jegyzeteket írta Szentgyörgyi Rudolf. Az átiratokat az eredetivel összevetetette Haader Lea.

Három körösztyén leány – Az első magyar nyelvű dráma
Balassi Kiadó, 2018

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír