Hatodszor rendezik meg a Keresztény Színházi Fesztivált Budapesten

Kultúra – 2019. március 30., szombat | 12:51

Április 26. és 30. között immár hatodik alkalommal rendezi meg az Újszínház a Keresztény Színházi Fesztivált – mondta Dörner György, a színház igazgatója az M1 aktuális csatornán március 23-án.

A fesztivál az Újszínház előadásával, a Balogh Elemér és Kerényi Imre szövegkönyve alapján készült Csíksomlyói passióval veszi kezdetét.

A rendezvény második napján a Békéscsabai Jókai Színház lép fel Rákosi Viktor és Nemlaha György Elnémult harangok című színművével.

Április 28-án, vasárnap a Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház adja elő Páskándi Géza Lélekharang című drámáját az Újszínház nagyszínpadán, a Bubik István Stúdiószínpadon pedig Csernus Mariann Vizsolyi Biblia című estjét láthatják az érdeklődők.

Másnap a dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozásában élő színjátszó gyerekek lépnek fel, akik már korábban is nagy sikert arattak a szentek életéből előadott példázatokkal.

Az egri Gárdonyi Géza Színház Fekete Sándor Lenkey tábornok című történelmi drámájával szerepel a fesztiválon.

Az utolsó napon Mihályi Győző színművész előadóestje kerül színpadra, a fesztivált a Bolyki Brothers koncertje zárja – ismertette Dörner György.

Forrás: MTI

Fotó: Keresztényszínházifesztivál.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria