Ismeretlen Raffaello-festményekre bukkantak a Vatikánban

Kultúra – 2017. július 3., hétfő | 15:31

Raffaello-festményeket fedeztek fel a Vatikáni Múzeum egyik termének restaurálása közben – közölte a hétvégén a Vatikáni Televízió.

Két allegorikus női alakról van szó, amelyeket eddig a fiatalon elhunyt festő tanítványainak tulajdonítottak. A restaurálás során azonban bizonyossá vált, hogy a nagy reneszánsz mester saját munkáiról van szó – mondta Fabio Piacentini, a Konstantin-terem felújításán 2015 óta dolgozó restaurátor. A szakértő szerint egyebek közt a sajátos ecsetvonások és a különleges festési technika bizonyítja, hogy Raffaello Sanzio festette az alakokat.

Az olajképek minőségileg nagyon különböznek a környezetüktől, amelyet tanítványai fejeztek be hagyományos módszerrel, meghagyva az allegóriákat a nagy mester kézjegyeként – tette hozzá a riportban Arnold Nesselrath német művészettörténész, a jelenleg a Vatikánnak dolgozó egyetemi professzor.

Ismert, hogy az egykori pápai lakosztály Nagy Konstantin római császárról elnevezett fogadótermének kifestésével Raffaellót bízta meg II. Gyula pápa, és a festő meg is tervezte a falak díszítését, de eddig úgy hitték, hogy korai halála megakadályozta akár csak egyetlen alak saját kezű megfestésében.

Raffaello 1520-ban, 37 évesen halt meg maláriában; a Barátságot és az Igazságosságot jelképező női alakokat közvetlenül halála előtt festhette. A terem festését tanítványai fejezték be.

Forrás: MTI

Fotó: Wga.hu; La Stampa; Artemagazine.it

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria