Isten műveinek szekértolója – Szerdahelyi Csongor beszélgetése Miocs Józseffel

Miocs József 1942-ben született a bácskai Kúlán; édesapja horvát, édesanyja magyar. Öten voltak testvérek, három fiú, két lány. Szüleik mélyen vallásosak voltak, ebben a szellemben nevelték gyermekeiket is. Édesapjuk ragaszkodott hozzá, hogy a legnehezebb kommunista időkben is részesüljenek hitoktatásban, vállalva, hogy emiatt elveszíti a húsüzemben betöltött igazgatói állását. Érdekes egyébként, hogy míg az ötvenes években Magyarországon a szerzetesrendek többségét – köztük a jezsuitákat – betiltotta a hatalom, Jugoszláviában nem üldözték őket ennyire, így a zágrábi kisszemináriumot és gimnáziumot – ahol a kamasz Miocs József tanult – a jezsuiták vezették, s mindenben segítették a magyarokat.

Korán, harmadikos gimnazista korában mondott igent Isten hívására, és eldöntötte, hogy római katolikus pap lesz. Emellett egyházzenész, a legutóbbi évekig vezette a szabadkai székesegyház zenei életét. A karnagyságot néhány éve átadta utódának, Paskó Csaba atyának, de a gimnáziumban az egyházzenét még ő tanítja. Miocs atya számára nagy öröm, hogy sok egyházzenészt, illetve egyházzenéhez értő és azt szerető papot sikerült kinevelniük az évtizedek során.

A kommunista Jugoszlávia kettős arcát mutatja többek között, hogy Tito – elsőként a szocialista országok között – felvette a diplomáciai kapcsolatot a Vatikánnal, és ettől kezdve szabadon lehetett utazni, Rómában pápai egyetemeken tanulni. Másrészt viszont az egyházi iskolák diákjaival szemben diszkriminációt alkalmaztak, nem kaphattak betegsegélyzőt, utazási kedvezményt annak ellenére, hogy a szülők fizetéséből ugyanannyit vontak le, mintha a gyermekük állami iskolába járna. Ezzel is el akarták venni a szülők kedvét, hogy egyházi iskolába írassák be gyermeküket. Ennek ellenére zsúfoltak voltak ezek az oktatási intézmények.

A beszélgetésben szóba kerülnek drámai történések is, így az, amikor 1991-ben kitört a polgárháború Jugoszláviában, ami épp Szabadkán kezdődött, amikor a magyarok megfélemlítésének szándékával időzített bombát robbantottak a székesegyház bejáratánál. A már igen idős Quintus atya ebbe belebetegedett, és lemondott. Miocs József addig csak a gimnáziumnak volt az igazgatója, ekkortól rektor is lett. A délszláv háború kitörésekor pedig, a szabadkai bombázás idején a már megboldogult Keszthelyi Ferenc váci püspök a gyakorlatban is tanúságot tett a keresztény szolidaritásból: felajánlotta, hogy költözzön át az egész Paulinum „tanárostul, diákostul” Vácra, míg tartanak a bombázások. Ők azonban az életveszélyes helyzet ellenére is maradtak, miközben szerb szélsőségesek a magyarok és a horvátok kiűzését követelték, ocsmányságokat üvöltöztek, pirotechnikai eszközöket dobáltak a gimnázium udvarába, egyik éjjel leöntötték benzinnel a főbejáratot, és felgyújtották. „Két-három évig teljes bizonytalanságban éltünk… nem győzök csodálkozni, honnan volt ehhez erőnk és bátorságunk. Isteni kegyelem. De ezt még egyszer nem tudnám átélni” – emlékszik azokra a veszedelmes időkre a lelkipásztor egyházzenész.

S hogy érzi ma magát a magyarság a Vajdaságban? Ambivalensen, mert bár szabadok, komoly baj, hogy „minden tönkre van téve. Szellemileg, lelkileg, anyagilag ki vagyunk zsigerelve. Nagyon nagy a szegénység. A híveink a túlélésért küzdenek.” Ezek miatt sokan kivándorolnak Magyarországra vagy még messzebb, hogy a gyerekeik jövőjét biztosítsák.

A Paulinum az idén már 56 éves, és bár rengeteg súlyos problémával, nehézséggel kellett megküzdenie fennállásának több mint ötven esztendejében, két-három rendszerváltozás is történt ezalatt, mégis megmaradtak, és a rektor igazgató hite rendíthetetlen: „A következő ötven év is..., szintén a Jóisten tervében van, és mi bízunk pártfogónk, Szent Pál jótékony közbenjárásában”.

Elolvasva a kötetet, megismerve Miocs József atya életútját, megállapíthatjuk, hogy tökéletesen illenek rá Szerdahelyi Csongor interjúkészítő sorai: „… az Egyház és a társadalom életében… nélkülözhetetlenek az új nemzedékek tanítói és nevelői. Az olyan, önmagukat is állandóan nevelő személyek, akik odaadó szolgálattal és önfeláldozással valósítják meg küldetésüket ott, ahová a Teremtő rendelte őket.”

Isten műveinek szekértolója
Szerdahelyi Csongor beszélgetése Miocs Józseffel
Agapé Könyvkiadó Kft.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír