John testvér, Taizé: Barátok Krisztusban

John testvér meggyőződése, hogy a keresztény Egyház – olyan mértékben, ahogy tudatára ébred identitásának, mint a barátság világméretű hálózata – jótékony szerepet játszhat ebben a világban, amely gyakran vakon keresi identitását és egységét. Ahhoz, hogy ez lehetővé váljon, egyetlen út áll a Krisztus-követők előtt: visszatérni a forrásokhoz. Jézus azt mondta tanítványainak: „Barátaimnak mondalak benneteket” (Jn 15,15). „Ha mindnyájan Jézus barátai vagyunk, akkor egymásnak is barátai vagyunk” – írja John testvér.

A szerző Szent Ágostontól kezdve Aquinói Szent Tamáson át a náci Németországban vértanúhalált halt Dietrich Bonhoefferig bezárólag mutatja be a barátság fogalmának történetét, s megállapítja: a keresztény barátság egyetemes, erre már Ágoston is rámutatott. Mivel az igazi szeretet azt jelenti, hogy jót kívánunk másoknak, ez mindenkire kiterjed, még ellenségeinkre is. A földi élet viszonyai között azonban nem tudjuk mindenkinek kimutatni a barátságunkat. „Ha a szeretet kölcsönös és Isten szeretetében gyökerezik, akkor igazán megérdemli a barátság nevet. Ez végül a mennyben következik majd be.” A földön egyrészt létezik hamis barátság, amely nem valódi szereteten alapszik, másrészt azokat is szerethetjük, akiket a szó szoros értelmében nem tekintünk a barátainknak.

A könyv írója kiemeli: Isten legfőbb törekvése az volt, hogy „magához békítse a mindenséget Krisztusban”, és ez az átváltoztatás ellenségből baráttá éppen akkor következik be, amikor Krisztus önkéntes kereszthalált hal. Máté evangéliumában pedig arról olvashatunk, hogy Jézust „a vámosok és bűnösök barátjának” (11,19) hívják. Ez alapján egyértelmű, hogy már Jézus földi működése is egy olyan Isten arcát mutatja meg, aki szenvedélyesen törekszik arra, hogy az ellenségeket baráttá tegye. John testvér kifejti: az tesz minket kereszténnyé, hogy „részesedünk abban a szeretetben, amit az Atya ajándékoz a Fiúnak, és a Fiú ajándékoz nekünk; ebből az következik, hogy ugyanezt a szeretetet kell gyakorolnunk ahhoz, hogy igazi önmagunkká váljunk.” Ez azt jelenti, hogy arra kaptunk meghívást, hogy másokat barátokká tegyünk, és mi is barátok legyünk.

A kötet szerzője felidézi, hogy a Taizéi Közösséget megalapító Roger testvér elképzelése az volt a közösségi életről, hogy összekapcsolja a Krisztusban hívők egymás iránti szeretetét és a nyitottságot mindenki iránt. A keresztény közösség nem önmagáért létezik, hanem az Egyházért és az egész emberiségért. Legmélyebb értelme az, hogy megmutasson jóindulatú és barátságos emberi kapcsolatokat, amelyek az Istennel való kapcsolatban gyökereznek, és feltartóztathatatlanul kiterjednek „az egész világra”, ahogyan azt János első levelében olvashatjuk (2,2). Roger testvér világosan látta, hogy a keresztények számára az emberi barátságok alapja a Krisztussal való barátság, egy olyan belső élet, amelyből állandóan Krisztus szeretetének „élő vizét” merítjük. Ha ez a belegyökerezettség nincs jelen, a barátság könnyen felszínes cimborasággá, túlzott bizalmassággá degradálódik, ez pedig azzal a veszéllyel jár, hogy elfedi vagy helyettesíti a szív és lélek valódi egységének keresését. Roger testvér többször is figyelmeztetett ennek veszélyeire. Taizé Szabályzata szerint azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az igazi barátság határtalanul sokat követel: „Nincsen barátság megtisztító szenvedés nélkül. Nem létezik felebaráti szeretet a Kereszt nélkül. Csak a Kereszt által ismerhetjük meg a szeretet felfoghatatlan mélységét.”

John testvér arra is emlékeztet: Jézus mindenkit a barátjának tekintett, de a kapcsolata nem volt mindenkihez ugyanolyan. Krisztus arra hív, hogy mindenkiben potenciális barátot lássunk, kezdve azokkal, akiket nem mi választottunk, de találkoztak velünk, és igényt tartanak a figyelmünkre. Azt azonban nem várja el tőlünk, hogy mindenkivel ugyanolyan viszonyba kerüljünk.

A Taizéi Közösség tagja szerint Krisztus egyházának legfőbb üzenete a mai korban az, hogy egy mindenkit magába foglaló egyetemes közösséget hirdessen Krisztusban. A mindennapokban ez úgy mutatkozik meg, hogy felajánljuk a barátságot mindenkinek. A keresztények ezért akkor tesznek legjobban eleget a hivatásuknak, ha hitüktől indíttatva igyekeznek barátságot kötni különböző hátterű emberekkel. A barátság természeténél fogva nem önmagát szolgálja, nem eszköz valamilyen cél érdekében, hanem önmagában hordja igazolását. A feladat kettős: „Először, egyre mélyebben meg kell értenünk a keresztény hitet, amely közösségre, kommunióra hív Istennel és az emberekkel. Ugyanakkor pedig minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk azért, hogy az Egyház konkrét szervezetében visszatükröződjön ez a barátság, a szabad személyek, barátok sokaságának közössége Krisztusban” (Vigilia Kiadó 2017).

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír