Joyce Rupp: Határtalan együttérzés – Életmódteremtés

Kultúra – 2019. március 23., szombat | 15:00

Joyce Rupp OSM (Szent Szív Társaság szervita nővérek) napjaink egyik legjelentősebb lelkiségi írója, előadó és lelkigyakorlat-kísérő. Az amerikai szerzetesnővér által javasolt hathetes lelki út során lépésről lépésre haladva tanulhatjuk, gyakorolhatjuk szívünk kitárását.

A kötet írója nem ringat bennünket hamis illúziókba, egyértelműen leszögezi: könyve nem ad könnyű válaszokat, és azt sem sugallja, hogy meg tudjuk oldani a világ szenvedését, vagy teljesen ki tudjuk iktatni a szenvedést a hozzánk közel állók életéből. Sokkal inkább arra hív meg, hogy „növekedjünk abban a szeretetben, amely Jézust arra motiválta, hogy együttérző jelenlétté legyen”. Ez a szeretet aztán nagylelkűen átfolyik rajtunk azok életébe, akik a szerető jóság érintése után áhítoznak. Az együttérzés legnagyobb kihívása minden egyes személy méltóságának és értékének felismerésében áll, fajra, nemre, kultúrára, hitre, politikai beállítottságra vagy személyes viselkedésre való tekintet nélkül.

„Az isteni fény mindannyiunkban benne lakik, függetlenül attól, mennyire rejtett az a jóság” – írja Joyce nővér. Isten bennünk lévő fénye lelki szinten összeköt minket. Ha együttérző akarok lenni, nem taszíthatom el az utamból azokat, akik nem tetszenek nekem. A szerző úgy látja: a mai világban „a kegyetlenség elterjedtebb, mint a szívélyesség”. A globalizmust a következő jelzőkkel minősíti: „Megtört, sebzett, erőszakos, károsított, megosztott…” Ezért világunknak különösen nagy szüksége van az együttérzés „nemes, lényeges minőségének újraélesztésére, és nem fog meggyógyulni nélküle… Csak ha az együttérzés kerül az emberiség tapasztalatainak középpontjába, akkor leszünk képesek igazi tisztelettel közelíteni egymáshoz és békésen élni” – írja Joyce Rupp.

A szerző az együttérzés legalapvetőbb természetét vizsgálva kifejti: ez magába foglalja az együttérzés mozzanatait – tudatosság, hozzáállás, cselekvés – és négy lényeges vonatkozást: ítélkezésmentesség, erőszakmentesség, megbocsátás és tudatosság. Az együttérzés pedig minden életet magába foglal, nem csupán az emberekre vonatkozik, hanem környezetünk minden egyes darabjára, a hatalmas óceánokra, a termékeny talajra, az ásványokkal teli hegyoldalakra, az erdőkre, a bennük élő teremtményekre, a legkisebbektől a legnagyobbakig. „Nem létezik semmi, ami méltatlan lenne együttérző, védő gondoskodásunk érintésére… Az élet szentsége, ön-sége ott van mindenütt – csak meg kell állnunk, hogy észrevegyük, hogy belépjünk abba a tartományba.”

Külön fejezetben foglalkozik a szerző a peremre szorultakkal, a társadalom legsebezhetőbb és leginkább kifosztott tagjaival. Felhívja a figyelmünket, hogy mindannyiunk szíve „elég tágas, hogy befogadhassa a kirekesztetteket és elfelejtetteket… Mindannyiunknak van elég anyagi forrása, hogy könnyítsen azok életén, akiknek nincs része bőségben.” Joyce nővér egyúttal emlékeztet rá, hogy Jézus szívesen látta a peremre szorítottakat, szívében volt hely mindannyiunk számára, már küldetése kezdetén meghirdette szolgálatát a jogfosztottak javára: „Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket” (Lk 4,8). Jézus egész szívét és tanítását az együttérzés töltötte el. Bárhová ment, mindenütt nyilvánvalóvá vált, mennyire tudatában van az emberek szenvedésének. „Kiválasztotta szeretetét és bőkezűen adta idejét, energiáját, gondoskodását, hogy enyhítse testük, elméjük és lelkük szenvedését.” Jézus ugyanakkor felelősségre vonta azokat, akiknek irányvonala, szabályai és személyes magatartása okozta vagy fokozta a szenvedést. Minél inkább hallatta a hangját az igazságosság érdekében, annál inkább erősödött azok hangja is, akik tönkre akarták tenni őt. Jézus jól ismerte az együttérzés iránti elkötelezettség kockázatát és árát is. Az együttérzés radikális hívás, olyan hívás, amely életünk gyökeréig hat.

Az együttérzés árnyékos oldalára is kitér a könyv írója, ami feltételezi, hogy „meg akarunk javítani egy személyt vagy helyzetet”, vagy éppen abban a meggyőződésben élünk, hogy jobbak vagyunk, mint akiket szolgálunk. Ezeknek az árnyékoknak a felismerése megdöbbenthet minket. Ha észrevesszük ezeket magunkon, akkor így imádkozhatunk: „Add, hogy minden, ami vagyok, és amit teszek, a te szereteted forrásából eredjen, együttérző Isten!” Megfontolandó Szent Pálnak a Rómaiakhoz írt levelében megfogalmazott intelme is: „A szeretet legyen tettetés nélkül!” (12,9).

Joyce Rupp szerint a legtöbb kereszténynek még ezután kell felfognia az együttérzés iránti maradéktalan odaadás teljes jelentőségét, de Ferenc pápa személyében van egy példaértékű vezetőnk és tanúnk ebben az elköteleződésben. „Bátor tanításai és alázatos cselekedetei feltárják az együttérzést mint életmódot, valamint az elme és szív olyan belső tartását, amelyeknek egész lényünket át kell járnia.”

A könyvet Bereczki Silvia segítőnővér fordította.

Joyce Rupp: Határtalan együttérzés – Életmódteremtés
VERBUM Keresztény Kulturális Egyesület – Kolozsvár, 2019

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria