„Kazetta” címmel katolikus zenei tábort rendeznek a nyáron Révfülöpön – Várják a zenészeket!

Kultúra – 2018. április 11., szerda | 14:13

A Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Általános Titkársága katolikus zenei tábort szervez Révfülöpön július 23. és 29. között. A jelentkezési határidő: május 31.

A kongresszusra készülve a Magyar Katolikus Egyház életében még nagyobb hangsúlyt kap a szentmise, annak megértése, az abba való aktív bekapcsolódás. Ennek egyik legfontosabb eleme a szent zene, amelynek a szépsége, gazdagsága Istenhez emeli a lelkeket.

Templomainkban egyre több helyen vannak „gitáros” csoportok, melyek tagjai szívesen és ügyesen szolgálnak. Az általános titkárság nekik szeretne segíteni mind a zenei továbbképzésben, mind pedig liturgikus ismereteik bővítésében, hogy az általuk nyújtott szolgálat ne csak fiatalos, de hivatalos is – azaz a liturgikus zene alapelveinek (szent, művészi, egyetemes) és a liturgikus előírásoknak megfelelő – legyen. Így lesz minden szentmise egyetemes, mindenki által jól követhető, és a színvonalas, minőségi zenei szolgálat által is lélekemelő.

A tábor célja, hogy a magyar katolikus könnyűzene művelőinek lehetőséget és motivációt adjon a szakmai fejlődésre.

A programban többek között egyéni hangszeres órák, énekórák, zenekari gyakorlatok, elméleti liturgiai és liturgikus zenei képzések szerepelnek. A tábort koncert zárja.

Keresztény könnyűzenével foglalkozó zenészeket, énekeseket, kórusvezetőket várnak a táborba, akik hazatérve továbbadják zenekaruknak, csapatuknak, és zenei szolgálatuk során alkalmazzák majd az ott hallottakat.

Jelentkezni május 31-ig ITT lehet.

Forrás és fotó: NEK

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria