Keltsd életre a templomodat! – Kopasz Linda, Budapest

Kultúra – 2018. október 2., kedd | 18:09

Meseíró pályázatunkkal arra hívtuk a gyerekeket, hogy Berg Judit „A holló gyűrűje” című meseregénye nyomán keltsék életre a templomukban látható ábrázolásokat. A legszebb meséket megjelentetjük.

Három állatka kalandja a templomban

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy egér, egy nyuszi és egy patkány. Orchidea, az egér, Gombóc, a nyuszi és Anita, a patkány egy vasárnap elmentek Budapestre a Magyar Szentek templomába a zenés gyerekmisére.

Nagyon tetszett nekik a templom, mert az otthonukra emlékeztette őket. Sok követ, fát, növényt és fényt láttak a templomban. A kupola alatti ablakszemek olyanok voltak, mint az angyalok szobái. Ebben a templomban olyan, mintha két igazi kőház lenne, faajtókkal. Orchidea megkérdezte, ki lakik a nagy kőházban a templomban. Gombóc, a nyuszi azt válaszolta, hogy szerinte az Isten. Orchidea azt is megkérdezte, hogy ki lakik a bal oldali kőházban. Gombóc szerint ott lakik Jézus. Jézus háza előtt állt a zenekar, énekeltek, gitároztak, doboltak és fuvoláztak.

Az állatok találtak egy lépcsőt, és a lépcső tetején egy titkos rácsos ajtót. Nem tudták, mi van mögötte. Lenyomták a kilincset, de nem tudtak benyitni, mert a rácsos ajtó zárva volt. De mivel az állatok kicsik voltak, be tudtak menni a rácson keresztül. Fenn a karzaton az állatok világnapja volt, az állatokat ünnepelték. És a kisállatok találtak maguknak egy barátot, Lillát, a lovat, aztán egy másik barátot is, Hörit, a hörcsögöt. Együtt elmentek egy nagyon szép helyre, az oltár elé. Három atya volt ott. A három atya egy hatalmas aranyszalag előtt állt, ami az égbe vezetett. Az egyik atya adott nekik egy szerencsezsákot, amelyben mindenféle szerencsedolog volt. Azt mondta az atya, hogy ezt odaadja, az úton segíteni fog nekik. Találtak egy utat, amit követtek. Az út az oltár melletti piros lángnál kezdődött, és kivezette őket a templom melletti rózsabokorhoz, ahonnan egy lépcső indult, amely a templom hídjához vezetett. Itt találkoztak egy gyíkkal is.

Később visszamentek a templomba, ahol a többiek elhívták őket egy közös reggelire. Az állatok az atya mellé ültek le, kértek teát és finom vajas zsömlét. Utána leültek a szőnyegre az atyával játszani. Vicces volt. A papot úgy hívták, hogy Zoli atya. Miután játszottak és jóllaktak, az állatok hazamentek az erdőbe, és elmesélték a többi állatnak, milyen jól érezték magukat a templomban. Itt a vége, fuss el véle, kerek erdő közepébe. Vége.

Kopasz Linda 6 éves, még nem tud írni, ezért a mesét az anyukája segítségével írta a Magyar Szentek templomáról.

Keltsd életre a templomodat! – Meseíró pályázat gyerekeknek 

Berg Judit A holló gyűrűje címmel meseregényt írt gyerekeknek a Mátyás-templomról. Arra hívtuk a gyerekeket, hogy olvassák el a könyvet, és ennek mintájára keltsék életre a templomukban látható ábrázolásokat (festményeket, szobrokat, domborműveket…).

A holló gyűrűje című regény (Ecovit Kiadó Kft., 2017) történetének szereplői a Mátyás-templomot díszítő alakok, amelyek a mesében éjszakánként életre kelnek, és kalandok sora vár rájuk: megelevenedik Bodza, a királysírt őrző kőkutya, a szélkakas, a galamb, a bagoly, a béka, a gorgók, a sárkányok… Ezek az éjszakánként megelevenedő lények csak akkor változhatnak vissza, ha időben megtalálják a viharban eltűnt gyűrűt, amelyet a Menyasszony-torony tetejét díszítő holló tartott a csőrében.

A pályázat lezárult. A beérkezett mesék elbírálása folyamatban van. 

A legjobb három mese szerzőjét könyvjutalomban részesítjük. A legjobb meséket folyamatosan megjelentetjük a Magyar Kuríron, néhány mese helyet kap az Új Ember hetilapban is.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria