Keltsd életre a templomodat! – Tóth-Godó Benedek, Mórahalom

A szószék foglya

Volt egyszer… Hol is? Megvan! A mórahalmi templomban volt két csodás angyal. Teljesen egyformák voltak. A kék ruhást Ibolyának, a narancssárga ruhást Napocskának hívták. Nagyon szerették egymást. Mindig ott ültek a Szent Antal-oltáron. Voltak barátaik is: Peti és Márk, a galambok; Szent Ferenc, a galambok gazdája; Szent Gellért, a bölcs; Anna, a bárány; Szent Vendel, a védelmező herceg és az óvó Szent Erzsébet. De hogy lehetnek ők – a templomban lévő alakok – barátok?

Egyszerű a magyarázat… Minden alkonyatkor két órára életre kelnek, és együtt játszanak. Egyik nap mise után is labdáztak. De jaj, a labda… felrepült a szószék fölé!

– Én felmegyek érte! – mondta Peti, a galamb.

Ment egyre feljebb, míg a szószékhez ért. Már nem kellett sok, amikor…

– Jaj! Fennragadtam! – kiabálta.

A galamb valóban fent ragadt a szószék tetején.

– Fel kell mennünk érte! – mondták Peti barátai.

– Akkor siessetek, mert már csak negyven percetek van, és lemegy a nap, akkor mind kővé dermedünk ott, ahol vagyunk! – mondta a bölcs Gellért.

Elindult hát a nyolc barát Petit kiszabadítani. Gellért lent maradt, hiszen felette már eljárt az idő. Végigmentek a templomban, a padokon át, míg megérkeztek a szentélyhez. Hosszas töprengés után megbeszélték, hogy Vendel felsegíti a többieket a lépcsőn.

– De mi lesz veled, Vendel? – kérdezte Napocska.

– Én itt maradok. Nem kell aggódnotok. Minden rendben lesz, de siessetek, az óra ketyeg!

Elindultak hát a szószék felé, ám ekkor kiabálást hallottak.

– Jaj! Segítség, le fogok zuhanni! – ez Mausz volt, az egér.

– Zutty!

Mausz zuhanni kezdett a szószékhez vezető lépcső legfelső fokáról.

– Gyertek, kapjuk el! – kiabálta Erzsébet.

Szerencsére sikerült megfogni, de az egérke nem festett túl jól.

– Majd én megnézem! – mondta a gondoskodó Erzsébet. – Jaj, bizony eltört a lábad. És lehorzsoltad a karod…

– Sietnünk kell, már csak huszonöt percünk van! – mondta Márk.

– Hová mentek? –kérdezte érdeklődve Mausz.

A nyolc barát elmesélte Mausznak, mi történt Peti galambbal.

– Én is veletek megyek, vagyis megpróbálok. Ismerem a templom minden zegét-zugát!

– Rendben, Mausz, de majd mi viszünk! – ajánlották fel az angyalok.

Elindultak, fel a magas lépcsőn… Minden lépcsőfok újabb és újabb kihívások elé állította az immár kilenc barátot.

A hatodik lépcsőfokon egy pók támadta meg őket, de szerencsére Vendel (aki titokzatos módon feljutott) megmentette őket.

A kilencedik lépcsőfokon mérges patkánnyal találkoztak, de Mausz megnyugtatta őt. Végül a huszadik lépcsőfok után felértek a szószékre.

– Végre, hogy itt vagytok! De hogy jöttök fel a tetejére? – kérdezte Peti.

– Ezt még mi sem tudjuk… – válaszolták a többiek.

Ekkor megszólalt egy hang a templomban, egy emberi hang.

– Hamarosan bezárjuk a templomot. Utána átvisszük a szobrokat a plébániára. Még öt percet kérünk. Rendben, plébános úr?

– Igen – válaszolta egy másik hang.

– Jaj, ne, már csak öt percünk van!

Vendel ekkor szuper ötlettel állt elő.

– Mi lenne, ha valami puha dolgot szereznénk? Arra nyugodtan rá tud ugrani Peti.

– Jó, de hogy jön le? – kérdezték a többiek.

– Ha nagyon mozog, akkor biztosan leesik.

Ekkor lekapcsoltak a lámpák… Elkéstek…

– Gyorsan, gyorsan!!! Gyere Peti! – kiabálta Vendel.

– De nem látok semmit! – üvöltötte Peti.

– Mozogj erősen, mi elkapunk. Látunk egy kicsit – lódította Anna, a bárány.

Peti zuhanni kezdett… de senki nem látta, hova… Érezték, a puha anyag megsüllyedt, Peti beleesett!

Mindenki éljenzett. De valahogy le kellett jutniuk… Elkezdtek hát vakon botorkálni a lépcsőkön. Szerencsére a templom egyik ablakán még besütött a nap. Leértek a padokhoz. Gellért már nagyon izgult.

– Hála Istennek, hogy itt vagytok! Jaj, te, Peti! – ölelte át Gellért a galambot.

– Meséljetek el mindent! – mondta, miközben elindultak a helyükre.

Amikor ahhoz a részhez értek, hogy Vendel megmentette őket, mindenkiben felmerült, vajon hogyan jutott fel. Kiderült, Gellért püspök megérezte a bajt, imádkozott a Szűzanyához, és ő utat mutatott neki. Ezután Gellért megmutatta Vendelnek, hogyan tud felmenni. Ekkor újra felkapcsolták a lámpákat a templomban. Éppen mindenkinek volt ideje felmászni a helyére. Lement a Nap. Jöttek az emberek, akik átvitték a szobrokat (a jó barátokat) a plébániára, mert felújítják a templomot.

Azóta is minden naplementekor az immáron tíz jó barát játszik egyet, és vigyáz, a labda nehogy a szószék közelébe kerüljön.

Tóth-Godó Benedek 7. osztályos
a mórahalmi Szent László Katolikus Általános Iskolában,
meséjét a mórahalmi Szent László Király-templomról írta.

Magyar Kurír