Keresztről nevezett Szent Angéla

2018. március 2. péntek 16:30

Március 2-a Keresztről nevezett Szent Angéla (Maria de los Ángeles Guerrero González, 1846–1932) rendalapító, szűz liturgikus emléknapja.

Maria de los Ángeles Guerrero González Spanyolországban, Sevillában született 1846. január 30-án. Mélyen vallásos szülei – Francisco Guerrero és Josefina – tizennégy gyermeket neveltek.

A tehetséges fiatal lányt nagy tudásszomj és kiváló kézügyesség jellemezte. Kora ifjúságától egy cipészműhelyben dolgozott, ahol társaival munka közben a rózsafüzért imádkozták, és a szentek életéből olvastak föl. Igen hamar megszületett benne a vágy a szerzetesi élet után.

1865-ben Santa Cruzban felvételét kérte a sarutlan kármelita nővérekhez, de betegsége miatt lelkivezetője, José Torres Padilla – aki teológusként részt vett az I. vatikáni zsinaton – lebeszélte e tervéről.

Jóllehet egészségi állapota nem javult, 1868-ban felvételt nyert a Szeretet Nővérei sevillai rendházába, de – minthogy sokat betegeskedett – a noviciátust sem tudta befejezni. Hazatérve újra a cipészműhelyben dolgozott; munkája mellett nagy elkötelezettséggel végzett karitatív tevékenységet.

1871. november 1-jén magánfogadalmat tett az evangélium szerinti életre. 1873-ban egy látomásában Jézus keresztjével szemben egy üres keresztet látott, és elhívást érzett, hogy arra fölszállván „szegény legyen a szegényekkel, és Krisztushoz vezesse őket”.

1875. augusztus 2-án hárman csatlakoztak hozzá. Lelkivezetője segítségével – kinek tanácsára lelkinaplót kezdett írni – 1875-ben megalapította a Keresztről nevezett Nővérek Társaságát (Compañía de la Cruz), és felvette a Keresztről nevezett Angéla nevet. Társnőivel egy szobát béreltek Sevillában, onnan látogatták a szegényeket és a betegeket, teljesen a rászorulók ápolásának szentelve életüket. Amikor 1876-ban feketehimlő-járvány sújtotta Sevillát, a nővérek fáradhatatlanul járták a várost, hogy gondoskodjanak a betegekről.

A rend igen gyorsan terjedt Andalúziában és Extremadura területén, Spanyolország legelmaradottabb és legszegényebb tartományaiban, és 1904-től már pápai jóváhagyással működhetett. Angéla életében további 25 közösséget hozott létre a szerzetesrend. A Keresztről nevezett Nővérek Társaságának ma – Spanyolországban, Olaszországban és Argentínában – körülbelül hétszáz tagja van.

Angéla naplójában is megfogalmazta az általa alapított renddel kapcsolatos terveit: a nővéreknek „mindentől szabadnak kell lenniük; nem birtokolhatnak sem ingatlant, sem más dolgot, csak amit alamizsnaként kapnak..., hogy szívük ne függjön ezektől. Éljenek rejtetten, ismeretlenül. Ne legyen semmijük, ami jobbnak, többnek tünteti fel őket másoknál. Alkossanak közösséget, amelyet bűnbánattartás, alázat és lemondás jellemez.”

Keresztről nevezett Angéla 1932. március 2-án halt meg Sevillában. II. János Pál pápa 1982. november 5-én boldoggá, majd 2003. május 4-én szentté avatta.

Forrás
Magyar katolikus lexikon
Heiligenlexikon.de

Fotó: Santiebeati.it; Twitter

Magyar Kurír
(gj)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kultúra
Vezető híreink - olvasta már?
nem-legenda-merce-kaszap-istvanra-emlekeztek-parbeszed-hazaban
Nem legenda, mérce – Kaszap Istvánra emlékeztek a Párbeszéd Házában

Kaszap István (1916–1935), a fiatalon elhunyt jezsuita novícius tiszteletére rendeztek emlékestet az Ars Sacra Fesztivál keretében a budapesti Párbeszéd Házában szeptember 17-én. Az esten a Parastúdió előadásával és kerekasztal-beszélgetéssel idézték fel a fiatal hitvalló emlékét.

2018. szeptember 18. kedd
berczi-bernat-ciszterci-apat-benedikalasat-unnepeltek-zircen
Bérczi Bernát ciszterci apát benedikálását ünnepelték Zircen

Szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya emléknapján tartották az új ciszterci apát benedikálását Zircen. A szertartást Mauro Giuseppe Lepori generális apát végezte. A zirci ciszterci szerzetesközösség július 13-án választotta meg hat évre Bérczi L. Bernát eddigi kormányzóperjelt a monostor apátjává.

2018. szeptember 18. kedd